Hotodiglna, holtomiglan 2

1.0Csak azért is túlélem! - az életemhttps://lelekbarangolas.cafeblog.huJoyohttps://lelekbarangolas.cafeblog.hu/author/Joyo-2-2-2-2/Hotodiglna, holtomiglan 2<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CFELHAS%7E1%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><style>  </style> XXV<o:p></o:p> -Képtelen vagyok rá. Nem és kész! Kizárt! – tiltakoztam.<o:p></o:p> -Legalább próbáld meg. Nem olyan vészes. Csak pár lépés az egész – unszolt Melinda, mikor leparkoltunk az előtt az étterem előtt, ahol a lagzit tartották. Hátrafordult az ülésen, és biztatóan rám nézett.<o:p></o:p> Én magam hátra néztem az étteremre. Fejbe próbáltam kiszámolni, hogy mekkora lehet a távolság az autó és a bejárat között. Végül úgy mértem fel, hogy nagyon, de nagyon sok. Két karomat összefontam a melleim előtt. – Nem! – úgy véltem, hogy elég határozottra sikeredett a kijelentésem.<o:p></o:p> -Annyira nem lehet rossz – nézett rám Zsebi gyermeki naivitással az anyósülésről.<o:p></o:p> Felvontam az egyik szemöldököm.<o:p></o:p> -Kipróbálod? <o:p></o:p> Talán az elfogyasztott pálinka mennyisége, vagy új ismerőseim és a saját nyitott természetem okozta, de úgy beszélgettünk egymással, ezzel a két emberrel, mintha már ezer éve ismertük volna egymást. Ekkor egy ismerős sötét öltöny jelent meg a periférikus látómezőmben, közvetlenül az autó mellett, majd az öltönyhöz tartozó, zöld szemű, hosszúkás arc is feltűnt az üvegnél. Gé nézett rám kérdőn, majd kinyitotta az ajtót. <o:p></o:p> -Sziasztok. Történt valami?<o:p></o:p> -Nem hajlandó besétálni az étterembe – árulkodott Zsebi, s hasonlóan gyermeki arckifejezést is vágott mellé. Sőt, még az ujjával is felém mutatott.<o:p></o:p> -És, ha megtudhatnám, miért nem? <o:p></o:p> Se szó, se beszéd, felé nyújtottam az egyik hét centis tűsarkúba bújtatott lábamat, és követeltem a lapos talpú cipőmet. (Talán nem kellett volna annyi pálinkát meginnom, eléggé elszemtelenedtem!) <o:p></o:p> -Nézd Joyo, mindjárt bevonul az egész násznép, utána ígérem, hogy előkerítem a cipődet. De most gyere be velem, foglaljunk helyet, onnantól már nem lesz feltűnő, ha kijövünk. <o:p></o:p> Beadtam a derekamat. Abszolút nem volt parancsoló a hangja, sokkal inkább határozottan csengett. Sőt, nem is kijelentés volt, hanem kérés. Talán ez hatott meg. Gé még sosem kért tőlem semmit. Rendszerint felszólított mindenre, mintha ő sokkal jobban tudná, hogy nekem mi a jó. De ezúttal kért. <o:p></o:p> -Nagyon kitörte a lábamat a cipőm. Sajnálom, hogy ennyi gondot okozok – éreztem, hogy elpirulok, amint megfogtam felém nyújtott kezét, ő pedig kisegített az autóból. <o:p></o:p> -Megértem, hidd el, bár nincs benne tapasztalatom, hogy milyen gondokat tud okozni egy magas sarkú – mondta Gé, miközben karomat a sajátjába fűzte, és elindultunk befelé az örömszülők mögött.<o:p></o:p> -Hála a jó égnek – jegyeztem meg félhangosan, bár ő meghallotta, s egymásra sem nézve, mind a ketten felkuncogtunk. –Igyekszem nem elképzelni téged, ahogy tűsarkúban tipegsz, különben szégyenszemre felnyerítenék a röhögéstől.<o:p></o:p> -Jobb, ha nem teszed – súgta alig mozgó szájjal. – Éppen bennünket vesz a kamera. <o:p></o:p> Fegyelmeztem magam, és igyekeztem nem az operatőrre nézni. Amint az ifjú pár belépett az étterembe, az éktelen csörömpölésre összerándultam. Nyugi Joyo, csak egy tányért törtek szét, amit a párnak kellett összetakarítania. Régi szokás! <o:p></o:p> Jómagam közvetlenül a vőlegény édesanyja mellett kaptam helyet. Gé a jobbomon ült a vőlegény mellett. Megegyeztünk, hogy az első étkezés után kikísér az autóhoz, hogy lecserélhessem a lábbelimet. Könnyedén bele egyeztem, hiszen ameddig ültem, nem akartam elbőgni magam a fájdalomtól. Mi a franc ütött belém, hogy magas sarkút húztam, amikor úgy is tudtam, hogy kényelmetlen lesz, ráadásul így még a kísérőm fölé fogok magasodni? Azt hiszem, egyszerűen csinos szerettem volna lenni, és a lelkem mélyén beismertem, hogy tetszeni szerettem volna Gé-nek. A pálinka szédítő hatása alább hagyott már a templomban, így biztos voltam benne, hogy semmi köze a liezonhoz, ami a virágtartó és köztem jött létre. Ám, az étvágyamat alaposan meghozta. Végig ettem a háromfogásos menüt, s mire a desszerttel is végeztem, úgy éreztem, soha többet nem szeretnék felállni arról a székről. A köszöntők után azonban Gé megfogta a vállam és odasúgta…<o:p></o:p> -Szerintem mehetünk. <o:p></o:p> Bólintottam, bár, ameddig kijutottunk a parkolóig, könnyek szöktek a szemembe, miután pedig levetettem a női kínzóeszközöket, a megkönnyebbültségtől szerettem volna bőgni. <o:p></o:p> Szerintem minden nő tisztában van vele, hogy mekkora kínokat tud okozni egy tűsarkú cipő, főként, ha közel hét centiméteres sarokkal toldották meg. De mégis felvesszük! Ugyan miért? Mert azt állítják, hogy szép vonala lesz tőle a lábunknak és méltóságteljesebbé válik tőle a tartásunk? Vagy, mert a női magazinok azt mondják, hogy a férfiak fantáziáját beindítja? Kérdem én…mennyire lehet izgató egy vízhólyagos, vérhólyagos, húsig kidörzsölt női láb? Bárhogyan is próbálkozom, még egy perverz férfi agyával gondolkodva sem jövök lázba! Kérem szépen, nem a férfiak kedvéért szenvedünk! Magunknak akarunk tetszeni! És tudod miért? Mert szeretjük kínozni magunkat. Léteznek kényelmes magas sarkú cipellők is, bár akkor még nem tudtam. <o:p></o:p> A lapos talpú cipőben már vidámabb voltam, s hirtelen Gé mellett is jobban éreztem magam úgy, hogy szemmagasságban voltam vele. Az este haladt előre, a porondmester (én csak így hívtam) levezényelte a szórakoztató próbatételeket, mint a kenyérpapucsban való táncolás, a cumisüvegből sörivás, húzóra, vagy az ifjú pár csecsemőnek való felöltöztetése jelentett. Ezután következett a nászajándékok felbontása. Az unokatestvérek összebeszéltek és megviccelték őket. Erre nyílván ők maguk is rájöttek, mikor már a harmadik kotyogót húztak elő a dobozból. Az egész társaság jókat nevezett a játékok közben. Az idő múlása, és az alkoholfogyasztás mennyisége aránytalan volt. A legtöbb férfi már eléggé spiccesnek tűnt. Ezt abból is érzékeltem, hogy a legtöbb nagybácsi kipécézett magának, és próbált bevinni, táncolni. Én minduntalan udvariasan visszautasítottam az ajánlatokat. Fogalmam sem volt, hogy hogyan kell páros táncot járni, egyedül az apámmal táncoltam addigi életemben. Vele azonban nagyon is éreztük a ritmust. A körtáncokat azonban már nem úsztam meg. Ahogy a csapat megkezdte a vonatozást, Ella megragadta a karomat, és berántott maga elé a sorba. Onnantól fogva nem volt menekvés. Legalább három nagybácsi lekért táncolna a vonat feloszlása után, én pedig már segélykérően pislogtam Gé felé, mert a zavarom miatt egyfolytában botladoztam. Egyszóval akadályozott a táncban. Hiába mondták, hogy lazítsak, és hagyjam magam vezetni, képtelen voltam. Annyira szokatlan volt számomra a női szerep, hogy folyamatosan, önkéntelenül is én próbáltam meg vezetni a partneremet. Megkönnyebbülten láttam, hogy kísérőm nagy léptekkel elindult felém. Zakót már réges-régen nem viselt, ebből láttam, hogy kezd feloldódni. Megkocogtatta táncpartnerem vállát.<o:p></o:p> -Lekérhetem a hölgyet?<o:p></o:p> A nálam fél fejjel alacsonyabb, ezüst bajuszú ötvenes férfi mosolyogva bólintott.<o:p></o:p> -Persze Gé. A te párod. Köszönöm a táncot kisasszony. Mindig jó érzés egy ilyen gyönyörű fiatal nőt táncba vinni – ezzel lovagiasan csókot lehet jobb kezemre, majd átnyújtotta a násznagynak. <o:p></o:p> Ahogy kimondta a párod szót, éreztem, hogy vér szökik az arcomba és elpirultam. Gé megfogta a kezem és végigtáncoltam vele egy gyors ütemű számot. Ha a nagybácsik esetében zavarban voltam, akkor Gé-vel szemben egyenesen megdermedtem. Még csak az ő karjai között voltam képtelen feloldódni. Talán ő is jobbnak látta, ha inkább félre állunk az egyik ablakhoz.<o:p></o:p> -Nagyon görcsös vagy – jegyezte meg.<o:p></o:p> -Tudom. De nem tehetek róla. Még mindig zavarban vagyok.<o:p></o:p> -Lehet, hogy innod kellene valami görcsoldót. Hubertust vagy, valami hasonlót. <o:p></o:p> Megcsóváltam a fejem. <o:p></o:p> -Köszönöm, de azt hiszem, jobban járok, ha több alkoholt nem iszom. <o:p></o:p> Ám hiába hagyták el ezek a szavak a számat, hamarosan Ella jelent meg, kezében két pohár gyomorkeserűt tartott, majd mosolyogva a kezünkbe nyomta. Úgy tűnt nincs apelláta, inni kell! <o:p></o:p> -Úgy láttam, hogy üres a kezetek.<o:p></o:p> -Nos Joyo, akkor egészségedre – koccintotta hozzá poharát az enyémhez Gé, majd egyetlen húzásra megitta a gyógynövény párlatot. <o:p></o:p> Nekem sem volt más választásom. Emlékszem, végig égette a torkomat, a gyomromat, a szám felett izzadságcseppek jelentek meg. Ekkor felcsendült egy közkedvelt szám, Varga Miklós Vén Európája, amire mindenki táncra perdült. Kivéve engem és a nagyon időseket. Én csak támasztottam a falat, kezemben az üres pohárral, mikor Ella megragadta Gé karját.<o:p></o:p> -Azt ígérted, hogy erre táncolsz velem.<o:p></o:p> -Mindjárt jövök – mondta a kísérőm. – Ez az én számom – ezzel bement táncolni az unokatestvérével. <o:p></o:p> Sokáig nem maradtam egyedül, Szasza lépett mellém, és a kezembe adott egy újabb kétcentes hubit. <o:p></o:p> -Hogy érzed magad? – kérdezte.<o:p></o:p> -Köszönöm. Jól. Nagyon jó a hangulat, bár jobb szeretek csak nézőként részt venni az eseményekben – magyaráztam, ahogy lassan iszogatni kezdtem a gyógynövény likőrt.<o:p></o:p> -Mond meg szüleidnek, hogy nagyon szépek lettek a virágdíszek, és azt is köszönjük, hogy ide le is hozták őket.<o:p></o:p> -Rendben, átadom nekik – bólintottam.<o:p></o:p> Szasza mellém dőlt az ablakhoz. Ő maga is belekortyolt az italába. Úgy láttam, hogy vodka-narancsot készített. Elegáns volt, bár már ő is megszabadult a zakójától. Magas volt, nálam majdnem másfél fejjel magasabb. Sötétszőke haját kicsit tüskésre zselézte, hogy rendezett maradjon. Láttam rajta, hogy már ő is kezd spicces állapotba kerülni, mint a legtöbb férfi, bár lehet, hogy az állandó vigyorgást és szétszórtságot összekevertem a boldogsággal. Akkor éjjel nehéz volt a kettőt különválasztani! Ekkor feltette azt a kérdést, amire korábban felkészültem, de ahogy telt az idő, megfeledkeztem róla, így nem is csoda, hogy belepirultam.<o:p></o:p> -És mond csak Joyo… mi van köztetek Gé-vel?<o:p></o:p> Felnéztem rá. <o:p></o:p> -Azt hiszem valami barátság féle. Nem járunk, vagy ilyesmi…- éreztem, hogy egyre jobban zavarba jövök. <o:p></o:p> -Aha – mosolygott bele a poharába. – Ő nem szokott csak úgy nőket meghívni. Nagyon jó srác. <o:p></o:p> -Tudom – makogtam visszafojtott hangon. Úgy éreztem, ha bármi mást mondanék, vagy összetettebb mondatokkal próbálkoznék, csak belebicsaklana a nyelvem. Zavaromban a hubis pohár peremét kapargattam, mintha találtam volna rajta valamit, amit mindenképpen el szerettem volna távolítani róla. <o:p></o:p> -Csak ezt szerettem volna mondani. Amúgy miért nem táncolsz?<o:p></o:p> -Nem vagyok valami jó a páros táncokban. Nehezen oldódom fel és nagyon könnyen zavarba jövök.<o:p></o:p> -Hüm…akkor bizony még innod kell. Nagy a valószínűsége, hogy Gé fel fog kérni táncolni.<o:p></o:p> Mélyet sóhajtottam és a tekintetemmel megkerestem Gé-t, aki éppen csukott szemmel nagy átéléssel énekelte, miszerint: „Dús hajába tép a szép…”. Ott fel is kuncogtam. <o:p></o:p> -Van önkritikája - mosolygott Szasza is.<o:p></o:p> -Ilyen felszabadultnak még sosem láttam.<o:p></o:p> Hamarosan elrabolták a menyasszonyt. A rablás és a keresés körülbelül két órát vett igénybe. Éjfél után értünk vissza az étterembe. Én akkor már inkább az asztalnál ültem és az örömanyával beszélgettem. Természetesen ő is megtudakolta, hogy mi van Gé és köztem, és ő is dicshimnuszokat zengett az unokaöccséről. Éjfél után már kezdtem úgy érezni magam, akár egy bizonytalan vásárló a piacon, akinek éppen valamit készülnek eladni, s igyekeznek kidomborítani a jó tulajdonságait, hogy mindenképpen őt válasszam. „Nagyon intelligens!” vagy „Humoros, kedves, megértő” „nagyon terhelhető” „nagyon szorgalmas” „ellenálló a szervezete, én még szinte nem is láttam betegnek!” . A végén már úgy éreztem, mintha nem is férfiról volna szó, hanem minimum egy igáslóról. Mivel nem tudtam mit válaszolhatnék, jobbnak láttam, ha csak mosolygok és bólogatok. Közben lopva Gé-t kerestem a tömegben. Ott állt az italpultnál és éppen egy újabb hubit döntött magába. Szasza beszélt hozzá, ő pedig bólogatott, s közbe-közbe felém nézegettek mind a ketten. Ekkor Gé letette a kis kétcentes poharat, mélyet sóhajtott, majd elindult felém. Sejtettem, hogy már túl volt a spicces állapoton. Erre nem csupán abból következtettem, mert láttam inni, hanem mert már a nyakkendőjétől is megszabadult, a vajsárga rövid ujjú ing legfelső két gombját kioldotta. Az éjjel folyamán már én is levetettem a selyem tunikát. Melegem volt, de mikor tudatosult bennem, hogy Gé miért tart felém, izgatottságomban kirázott a hideg. Megborzongtam. A szívem pedig gyorsabban kezdett verni.<o:p></o:p> -Táncolnál velem? – kérdezte felém nyújtva a kezét.<o:p></o:p> -Nem nagyon szeretek táncolni – csóváltam a fejem. <o:p></o:p> -Ugyan már lányom, ne kéresd magad – mosolygott rám az idősebbik Ella. – Élvezd az estét.<o:p></o:p> -Ezaz. Csak egy táncról van szó – mosolygott rám Gé is. Végül beadtam a derekamat, és hagytam, hogy felsegítsen. Miután megfogta a kezemet, el sem eresztette. Éreztem, hogy remegnek a lábaim és szédelgek. Ráadásul Edda „Éjjel érkezem” című számát játszotta a kétszemélyes zenekar.<o:p></o:p> Te jó ég! Gé-vel fogok lassúzni? <o:p></o:p> Úgy tűnt, hogy igen. Bevezetett a parkett közepére, ahol csupán néhány pár andalgott. Bal kezemet a vállára tette, jobb kezemet továbbra is a sajátjában tartotta, másik karjával pedig átölelte a derekamat. A szívem egyre jobban zakatolt. Csodálkoztam, hogy nem hallja. Rám mosolygott.<o:p></o:p> -Engedd el magad. Lazulj bele a táncba.<o:p></o:p> -Igyekszem. De mindig zavarban vagyok, ha lassúról van szó.<o:p></o:p> -De miért?<o:p></o:p> -Mert még nem volt sok alkalmam gyakorolni – vallottam be.<o:p></o:p> -Nem kértek még fel lassúzni a fiúk? – kérdezte mosolyogva. Úgy tűnt, hogy kételkedik. <o:p></o:p> -Legalább is nem olyan sokszor.<o:p></o:p> -Akkor most élvezd. Nyugodtan bízd magad rám, engedd el magad, nagyon görcsös vagy, lazíts, úgy ni, látod, az ember nem hal bele.<o:p></o:p> Honnan vagy te ebben olyan biztos? Kérdeztem magamban, ahogy igyekeztem belelazulni a táncba. Átadtam magam a dal szövegének és ritmusának. Lassan feloldódtam ennek a férfinak a karjai között. Ő közelebb húzott magához. Finoman, de határozottan. Arcát az enyémhez érintette. Testünk teljesen összesimult. Finom remegés futott végig rajtam. Úgy éreztem ilyen még sosem történt velem. Még akkor sem, amikor évekkel korábban Balázs kért fel egy lassú szám erejéig. Az csak az osztálytársaim által kierőszakolt gesztus volt. Ez azonban nagyon is bensőségesnek tűnt azzal, ahogy átölelt, tenyere pedig a csípőmön pihent. Valami fojtott szexualitás volt abban a táncban. Éreztem, hogy beleszagol a hajamba, mélyen letüdőzi az illatomat. Nekem is tetszett az övé. Parfüm, egy kis arcszesz, egy kis veríték és némi alkohol. Más esetben valószínűleg gyomorforgató lett volna, de abban a pillanatban ajzószerként hatott rám. Egyre jobban bele lazultam az ölelésébe. Elhúztam tőle a fejemet, hogy rá nézhessek. Talán az volt az a pillanat. Igen, azt hiszem mind a kettőnknek az volt. Egymás szemébe néztünk és fellobbantak a lángok. Már biztos voltam benne, hogy vonzódom hozzá, és ő is én hozzám. De nem akartuk magunknak beismerni. Őrültség lett volna a részünkről, ha kapcsolatba kezdünk. <o:p></o:p> Egek, hiszen ő az apám egyik barátja! Mit akarok tőle? Majdnem tízévnyi korkülönbség van közöttünk! Joyo! Térj észhez! <o:p></o:p> Talán az ő fejében is hasonló monológ futhatott, de mind a ketten elnyomtuk magunkban a figyelmeztető hangokat. Ahelyett, hogy marcangoltuk volna magunkat, élveztük a pillanatot és áttáncoltuk az egész éjszakát. Talán kimondottan Gé kérésére, de a zenekar egymás után legalább négy lassú számot lejátszott, mi pedig egészen addig öleltük egymást, amíg az első gyors taktusok fel nem csendültek. <o:p></o:p> Hajnalig tartott a lakodalom. Már alig vártam, hogy végre otthon lehessek. Ahogy hasadt a hajnal, a varázs is elmúlt, s átadta helyét a kombinálásnak és az ellenkezésnek. Győzködtem magam, hogy nem lehet köztünk semmi. Nincs jövője a kapcsolatnak! Miért is vonzódnék hozzá, hiszen nem is az esetem.<o:p></o:p> Mégis! Ahogy ott ültünk az asztalnál, az a pár fiatal, akik még bírták, ő pedig fogta a kezemet, egy nagyon jóleső érzés melengette a szívemet. Más, mint amit addig érezte, ha vonzódtam valakihez. Éreztem, hogy ez most kölcsönös! És inkább hagytam minden kombinálást. Minden had történjen meg úgy, ahogyan meg kellett történnie. <o:p></o:p>rich