2010 július 5. | Szerző: Joyo

Lehet, hogy tévedtem?

XXXVI

Két nap telt el
összesen az óta, hogy valami oknál fogva Gé ágyán találtam magam ruhátlanul,
miközben ő fölöttem támaszkodott, és próbált arra csábítani, hogy szeretkezzem
vele. Majdnem sikerült neki! Két napig gondolkodtam. Mi volna a helyes döntés? Cogito ergo sum! Gondolkodom, tehát
vagyok! Vagy inkább amare ergo sum?
Szeretkezem, tehát vagyok? Hülye gondolatok követtek hülye gondolatokat,
miközben Gé SMS-ekkel bombázott, hogy nem szeretne siettetni, tud várni, de az
sem zavarja, ha nem akarok vele lefeküdni. Én, pedig szépen, mint Pavlov
kutyája, visszaírogattam neki a nyugtató üzeneteket, hogy abszolút nem vagyok
megbántva, nem ijedtem meg, és igenis le akarok vele feküdni! ( Uh! Ezt így visszaolvasva…tulajdonképpen
behódoltam, és én győzködtem, hogy nekünk szexelnünk kell. Elérte, hogy én
kezdeményezzek! Oh, basszus! Józanész? Nőiesség? Büszkeség? Tartás? Agyő!
Orevoár! Adios! Viszlát!)

Minden esetre a
második napon már vad flörtölésbe és pettingbe kezdtünk az éteren keresztül.
Még akkor is azon járt az agyam, hogy mit válaszolhatott, mikor a dédszüleim emlékmiséjén
ültem a Szili templomban, s udvariasságból nem halásztam elő a telefonomat,
pedig éreztem, hogy rezgett. Szégyelltem magam, még sem tudtam a megemlékező
szavakra odafigyelni. Olyan gondolatok pörögtek a fejemben, hogy akkor, ott a
kemény fapadon ülve, majd imára kulcsolt kézzel térdelve, arra gondoltam,
mindezért biztosan a pokolra fogok jutni! Látod-látod Gé, egy veled töltött
éjszakáért elkárhozom!

Üzenet küldője: Gé

„Akár ma este is találkozhatnánk”

Üzenet küldője:
Joyo

„Ma este nem biztos, hogy menne. Kerti partit tartunk
egy osztálytársunknál. Még egy utolsót bulizunk a sikeres érettségi miatt!”

Üzenet küldője: Gé

„De, ha esetleg megunnád, és szívesen látlak.”

Abban biztos
voltam!

Üzenet küldője:
Joyo

„Majd meglátjuk hogyan alakul a buli. Lehet, hogy
elmegyek.”

Üzenet küldője: Gé

„Én személy szerint nagyon örülnék neki. Jó volna
befejezni, amit elkezdtünk”

A szívem
hevesebben kezdett el dübörögni a mellkasomban. Éreztem, hogy az adrenalin
tébolyultan száguldozik az ereimben.

A mise és a keresztszüleimnél
való étkezés után elindultunk haza. A kerti partira hét körül értem oda. A volt
osztályom nagy része már jelen volt. Szólt a zene, kártyáztak, dárthoztak,
alkoholizáltak. Csatlakoztam barátnőimhez egy vodka-naranccsal a kezemben.  

Szomorú, de nem
voltam ráhangolódva a bulira, még akkor sem, ha nagyon szerettem azokat az
embereket, akik körül vettek. Nono éppen Tamival beszélgetett, a kollégiumos
lányok alkohol mámorban fürödve kergették egymást, a fiúk férfias játékokat
játszottak….a kártyázás mellett kisbaltával dobtak célba…

Én csak ültem ott
a kerti műanyag széken, iszogattam az italomat, és külső szemlélőként néztem a
többiek tevékenykedését. Közbe-közbe SMS-t írtam.  

Lángolás

2010 július 1. | Szerző: Joyo

XXXV

Ha az ember tart valamitől, vagy jóleső
izgalom uralkodik el rajta, az idő csak úgy röpül! Olyan gyorsan elérkezett a
szombat délután, hogy már csak akkor ocsúdtam fel, mikor becsengettem Gé-hez.

Na,
várjunk csak! Hogy is kerültem én ide? És miért is? Ja, igen, hogy Gé
felköszöntsön! Ne álltasd magad! Ébredezik benned a vadászösztön! Nem
hazudtolhatod meg magad öreglány! Valld csak be, legalább magadnak, hogy szexet
akarsz! Bizony, bizony, szexet! Mert tudni akarod, hogy lehet-e jobb az a
bizonyos nemi aktus, kint amit megtapasztaltál!

Igen,
beismerem! Megfordult a fejemben, hogy milyen lehetne Gé-vel. Khöm! Oké, oké,
ki akarom próbálni Gé-vel! Most jobb? Most elégedett vagy! Végre beismertem!
Kimondtam! És kimondom újra…

-Le akarok feküdni Gé-vel!  

-Szia! Mondtál valamit?

Felkaptam a fejem. Gé, már az ajtóban állt,
mikor én felértem a harmadik emeletre, oda, ahol lakott.

-Nem.

-Pedig mintha hallottam volna valamit.

-Csak magamban motyogok – feleltem, mikor
odaértem.

Egy szál fekete rövidnadrágot viselt.
Reméltem, hogy csupán a kint tomboló meleg miatt, nem pedig a ráhatás kedvéért.
Kaptam tőle két puszit, majd beljebb invitált. Valahogy más érzés volt egyedül
érkezni hozzá. A szívem vadul dübörgött. Begazoltam!  Ismét!

Pedig felesleges volt. Esze ágában sem volt,
hogy letámadjon. Egyszerűen hellyel kínált a francia ágyon, míg ő italt hozott
és kukoricát. A kézi számítógép már üzemkészen hevert az ágy közepén, képernyőjét
az „Állítsátok meg Terézanyut!”
menüével! Ahogy elhelyezkedtünk egymás mellett, elindította a filmet. Be kell
ismernem, és isten bocsásson meg nekem, és főleg az, akinek tetszett, de be
kell vallanom, hogy a könyv sokkal, de sokkal jobb volt! Ezt ecseteltem Gé-nek
is, miközben elpakolta a gépet.

-Szerintem nem volt olyan rossz, bár az akció
filmeket jobban szeretem. Várj itt egy kicsit, mindjárt jövök.

Én csak pislogtam utána, míg visszajött a
konyhából. Rejtegetett valamit a háta mögött.

-Most így, utólagosan szeretnélek
felköszönteni a születésnapod alkalmából – ezzel a háta mögül előhúzott egy
nagy csokor virágot. Csupa-csupa frézia! A kedvenc virágom! Te jó ég! Akkor már
biztos voltam benne, hogy Gé akar tőlem valamit!

A frézia illata elkeveredett parfümének
jellegzetes aromájával, s egészen az agyamig hatolt. Ott rátelepedett, akár
valami nyúlós, ragadós máz, s teljesen elszigetelt a józan eszemtől. A szívem
hevesen lüktetett a mellkasomban, a gyomrom ugrált. Ideges voltam. Nem féltem,
nem izgultam, egyszerűen ideges voltam. Attól féltem, hogy ez az aktus sem lesz
jobb, mint az első három! És akkor mi lesz? Tulajdonképpen mit veszíthetek? A
szüzességem? A büszkeségem? Nos…az elsőn túl vagyok, az utóbbin…hát…végül is
kitartóan udvarolt ahhoz, hogy azt mondhassuk, ő csábított el, nem pedig én
erőltettem magam őrá.   

-Tetszik? – kérdezte mosolyogva. Ez kisfiús
mosoly volt, nem az a magabiztos, búgóhangú férfi, aki megcsókolt hetekkel
azelőtt a kapu alatt!

-Igen. Köszönöm. Ez a kedvenc virágom.

-Tudom.

-Honnan?

-H hiszed, ha nem, de én is szoktam figyelni,
mikor beszélgetünk. Valamikor említetted. És….-itt a rövidnadrág zsebébe nyúlt,
és előhúzott belőle egy bordó kis dobozt. Ékszeres doboznak tűnt! – Még ez is
jár a csokor mellé.

A gyomrom még jobban összeugrott, már, ha ez
fizikailag lehetséges!

-Mi ez?

-Ígértem neked egy másik ékszert.

Mikor kinyitottam a dobozka fedelét, egy
gyönyörű, kacskaringós ezüst gyűrű kacsintott vissza rám a mélyéről, közepén
egy apró kis cirkóniummal.

Azonnal felébredt bennem az önérzetem!

-Nem Gé, ezt nem fogadhatom el. A vásári bóvli
játékból még elment. Hiszen csak játszunk. De nem fogadhatok el tőled igazi
ékszert.

Ő csak mosolygott, amolyan mindent tudóan.

-Kis buta. Csak nem gondolod, hogy drága
ékszert veszek neked?

De igen, gondoltam, hiszen az ezüst gyűrű sem
lehetett valami olcsó, hiába ezüst, akkor is nemes fém. Bár nem a legnemesebb.

-De igen – mondtam végül. – Sok időbe
telhetett kiválasztani.

-Ella segített benne – mondta, miközben
ellentmondást nem tűrően felhúzta az ujjamra.

Basszus!
És hogyan sikerült eltalálnia a méretemet? A gyűrű pontosan ráillett a bal kezem gyűrűsujjára! Felnéztem a
csillogó sötétzöld szemekbe.

-Isten éltessen – mondta, majd arcomat két
keze közé fogta, és odahúzva magához, megcsókolt. A csók, ami ismét óvatos
tapogatózásnak indult, hogy mennyit szabad…meddig lehet elmenni, egyre jobban
megtelt szenvedéllyel, mikor nagy okára sem löktem el magamtól.

Nemsokára az ágyon feküdtünk. Én a hátamon, ő
az oldalán, s hol felkönyökölve engem nézett, miközben vékony ajkait mosolyra
húzta, máskor pedig újból rám hajolt, hogy megcsókoljon. A keze bejárta a
testemet, a bőre felforrósodott, ahogy az enyém is. Ismét lángra lobbantotta a
testemet, s minden sejtem kielégülés után sikoltozott. Önkéntelenül is
nekifeszítettem testemet az övének, hogy minél nagyobb felületen hozzá érjek.
Mikor elengedett és eltávolodott tőlem, egy pillanatra megijedtem. Talán valami rosszat csináltam? Valami nem
volt jó? Ám ő csupán a reluxát forgatta el, hogy félhomályos legyen a szoba
megvilágítása. Odatérdelt hozzám, s elkezdte kibontani a nadrágomat. Remegni
kezdtek a tagjaim! Meg fog történni! Meg fog történni! Te jó ég, meg fog
történni!

Közben Gé lehámozta rólam a farmert, majd a
csuklómnál fogva ülésbe húzott, majd levette rólam a felsőmet is. Egyre inkább
zavarba jöttem. Ki hitte volna, hogy szégyenlős leszek! Én biztosan nem! Sosem
voltam! Akkor, ott, mire meztelenre vetkőztetett, hogy megnézhessen magának
úgy, ahogy Isten megteremtett, éreztem, hogy lángol az arcom, s önkéntelenül is
elfedtem kezeimmel apró melleimet.

Búgó, lágy hangon nyugtatgatott, úgy, ahogy
egy megszeppent kisgyermeket szokás. Megsimogatta az arcomat, lágyan
megcsókolt, s tartotta velem a szemkontaktust.

-Csak azt teszem meg veled, amit te is akarsz
– ismételte. – Akarod?

Azt hittem sosem fogom megtalálni a hangomat.
Nem is hittem el, hogy magamat hallom, mikor megszólaltam…

-Félek. Nincsenek túl jó tapasztalataim a
szexszel kapcsolatban.

-Nyugodj meg. Én vigyázok rád. Felejtsd el,
amit korábban tapasztaltál. Én más vagyok – újból megcsókolt. Majd ajkai lejjebb
vándoroltak. Végig az államon, a nyakamon, le az egyik, majd a másik vállamra.
Finoman hanyatt döntött. A testem ívbe feszült, halkan felnyögtem, mikor
körbenyalta az egyik mellbimbómat, majd kicsit erősebben megszívta. Földöntúli
érzés volt. A petting azon része ismerős volt számomra. Volt már benne részem,
mégis…a szája nyomán keletkező szexuális kéj mindennél jobb volt. Ám a
melleimről olyan területre tévedt, amely számomra ismeretlen volt! Nyelve
hegyével apró köröket rajzolgatott a hasamra, körbe nyalta a köldökömet, kicsit
játszadozott a köldök ékszeremmel, s mikor forró leheletét megéreztem a
vénuszdombom feletti részen, felnyögtem. Pedig még el sem érte a lényeget!

-Akarod?- kérdezte. Lehelete még mindig
borzongatott. Nem távolodott el tőlem. Szája továbbra is a gyönyör forrása
felett maradt. Olyan gyönyör forrása felett, melyet még sosem tapasztalhattam
meg. És be kellett ismernem, hogy akartam!

-Igen – nyögtem rekedten.

Ő elmosolyodott, mintha pontosan erre a
válaszra számított volna, s nyelve hegyével finoman megcsiklandozta azt az apró
kis pöcköt. Felnyögtem. Ismeretlen, mégis ismerős gyönyör volt. Az első
reakciómat követve egyre több helyen nyalt meg, gondosan kikerülve az előbb
érintett területet. Olyan részek rándultak össze bennem a már-már fájdalmas
kéjtől, amelyekről azelőtt még tudomásom sem volt. Legszívesebben sírni
szerettem volna, mert a gyönyör kezdett elviselhetetlen méreteket ölteni.
Harapdálta a combjaim belső részét, csókolta a kis dombocskát, de csupán csak
akkor tért vissza az apró kis merev pont kényeztetésére, mikor úgy ítélte,
eleget vergődtem már. Először csak a hegyével, majd nyelve egyre nagyobb
területével nyalt. Ujjai belemélyedtek a csípőmbe, legalább annyira, mint az
enyémek az ágy matracába. Vergődtem, dobáltam magam, a fejem ide-oda fordult, s
hatalmas kortyokban szedtem a levegőt. Az orgazmus közeledtének jeleit már régi
jó ismerősként öleltem magamhoz. De ezúttal a gyönyör hullámai sokkal
zabolázatlanabbak voltak. Magával sodortak, és én képtelen voltam küzdeni
ellenük! Talán nem is akartam. Ájulás közeli állapotban voltam, remegő lábaim
összecsúsztak miután Gé felegyenesedett. Ugyan nem láttam, de biztos voltam
benne, hogy mosolyog. Méghozzá elégedetten! Biztos volt benne, hogy ő
segítetett hozzá életem első olyan orgazmusához, amit nem én adtam magamnak. És
mennyire igaza volt! Szempillám ólomsúlyúak voltak. Csak nagyon nehezen tudtam
felnyitni őket. Láttam, hogy fölöttem támaszkodik, s azt is érzékeltem, hogy
már csupán a bokszer alsó van rajta. Azonnal kijózanodtam. Orgazmus ide vagy
oda, a gyomorgörcs újra belém költözött. Mégis…jó érzés volt mikor teljes
testtel hozzám simult. A bőre forró volt, sima és ruganyos. Ahogy befészkelte
magát a lábaim közé, éreztem, ahogy merev férfiassága hozzám nyomódik a pamut
anyagon keresztül. Nem tudatosult bennem, csupán sejtettem, hogy mekkora lehet.
Ahhoz képest, amivel korábban dolgom volt…kimondottan nagynak sejlett!

Gé megcsókolt. Éreztem a saját ízemet a
szájában. Nem undorodtam tőle. Talán kellett volna? Nem tudom. Nekem
természetesnek tűnt. Nyelve síkos volt, s vad táncot járva az enyémmel, testét
még jobban hozzám nyomta. Csípőjével a szexet imitáló mozgásba kezdett, s éreztem,
hogy egyre keményebbé válik.

-Akarod, hogy tovább menjünk? – kérdezte a
vágytól rekedt hangon.

-Nem tudom – nyögtem. Ostobán hangzik, tudom,
de valóban nem tudtam. Ő feltámaszkodott a könyökére és rám mosolygott. –Mennyi
az idő? – ez vágyölően hangzott a számból a jelen helyzetben!

Gé rápillantott az egyik telefonjára, amely
nem messze hevert tőlünk az ágyon.

-Fél tizenegy.

-Haza kell mennem.

Lőjetek
le! Könyörgöm, lőjetek le! Ez milyen gáz kifogás!

Valószínűleg ő is annak ítélte, mert egy
mély, beletörődő sóhajtás után rám mosolygott.

-Úgy kezdtünk neki, hogy csak olyan dolgot
teszünk, amiben te is benne vagy – kezdte. – Nem kell ki fogásokat keresned.
Látom, hogy még félsz.

-Én ne félek! – tiltakoztam még mindig alatta
fekve. Férfiassága továbbra is nekem nyomódott, s bár izgatott a dolog, hogy
képes volnék-e befogadni, nem rémített meg! – Egyszerűen tizenegyre haza kell
érnem. Én szívesen lefeküdnék veled, most már beismerhetem hangosan is. Csak a
görcsöket kellett bennem feloldani. Sikerült. Csak kifutottunk az időből.

-Értem – úgy tűnt még mindig nem hisz nekem.
Rá hagytam. Azért valahol mélyen reménykedtem benne, hogy újra meg fogjuk
próbálni.

Lekísért a taxihoz. Mielőtt beültem volna az
autóba, hosszasan megcsókolt.

Hazafelé egész úton azon tűnődtem, hogy
elképzelhető, tévedtem a szexszel kapcsolatban. Mi van, ha mégis csak jó dolog.
Testemben felidéződött annak a fergeteges orgazmusnak az emléke. Minden
idegszálam beleborzongott! Többet akartam! Sokkal többet! Minél előbb! Be
akartam bizonyítani magamnak, hogy a szex jó. És ehhez Gé ideális partnernek
tűnt!

Szóbelizünk, én mégis hallgatok!

2010 június 30. | Szerző: Joyo

XXXIV

Bevallom őszintén, a csók elcsattanása után
zavarban voltam. Másnap, mikor felkeltem, Gé már javában dolgozott apuval a
fürdőszoba felújításán, s alig várta, hogy végre elődugjam az orromat. Én
azonban megijedtem. Mikor meghallottam a hangját, a gyomrom összeugrott! Nem
akartam vele találkozni. Féltem a következményektől. Vagy inkább a
folytatástól? Hiszen, mint férfi, abszolút nem volt az esetem.

Később
már megtanultam, hogy nem is mindig a külső a lényeg. A legtöbb férfi esetében
sokkal fontosabb a sárm. És ez a sárm nem éppen a haj mennyiségétől,
minőségétől függ! Gé-ben az intelligenciája vonzott. Az, hogy bármiről,
bármikor jóízűeket tudtunk beszélgetni. A legfőbb erogén zónáimra hatott; az
agyamra és a fülemre! Mint azt egy általános horoszkóp elárulta, az Ikrek-jegyű
embereknél nem is annyira a szex az elsődleges. Inkább a jó kommunikáció! Ha jó
partnert találunk hozzá, és fenn bírja tartani az érdeklődésünket, onnantól
fogva egyenes út vezet az ágyig! Legalább is a csillagjósok szerint. És, ahogy
belegondolok…nem is tévedtek valami sokat! Tulajdonképpen túl sok jelentőséget
adunk a külsőségeknek. Ez a tipikusan: „Ne
a borítóról ítéld meg a könyvet!” filozófia. Mert lehet egy könyv gyönyörűen
bekötve, megszerkesztve, borítója cizellált arany betűkkel nyomtatva, ha a
benne lévő történet semmitmondó! Ugyan ez a helyzet az emberekkel is! Elámulunk
azon, hogy milyen gyönyörű angyal arca van a másiknak, csodálatosak a szemei, szoborszerű
az alakja…de könnyen lehet, hogy belül férges…,hogy semmit mondó, hogy
kegyetlen…Van, mikor az összhatást kell nézni. És Gé esetében az volt a fontos.
Lehet, hogy nem a Men’s Health című
magazin címlapjáról lépett le, de oda figyelt rám, sok intelligens vitát
levezettünk, jó volt a humora, szeretőként is megállta a helyét, és sok olyan
dologra megtanított, akár szóban, akár csupán a cselekedeteivel, amire elképzelhető,
hogy magamtól sosem jöttem volna rá.

Ám akkor még, 2005 júniusában, majdnem
tizenkilenc évesen, meg voltam rettenve attól, hogy mi volna a folytatása annak
a csóknak, ami késő éjszaka csattant el közöttünk egy padon ülve. Be voltam
gazolva! Nagyon! Hiszen Gé huszonnyolc
éves! Mit akarunk mi egymástól? Ezen gondolkodtam, míg gyorsan felöltöztem,
összeszedtem a tételeimet, és kisiettem a hálószobámból! Nem is néztem Gé-re,
csak odaköszöntem, és már el is hagytam a veszély zónát! Gé csak nézett utánam.
Talán csalódott. Talán ő is izgatott volt, esetleg félt a folytatástól. Tudta,
hogy milyen veszélyeket rejt magában ez a kapcsolat. Talán jobban tudta, mint
én magam, hiszen sokkal tapasztaltabb volt nálam. De azt mind a ketten tudtuk,
hogy kívánjuk egymást.

Én, minden esetre két hétig sztrájkoltam!
Elkerültem őt, a nagyszüleimnél fürödtem, és, ha netalántán mégis
összefutottunk valahol, zavarba jöttem. Ő is furcsállta a viselkedésemet, de
nem tette szóvá. Hagyta, hogy menjek a saját utamon. Bujdokoltam. A vásári
gyűrűt, természetesen le nem vettem volna az ujjamról, mert azért valljuk csak
be, mégis jó érzés volt tudni, hogy kellek valakinek. Sokszor azon kaptam
magam, hogy mosolyogva nézegetem a kis alumínium ékszert. S ez egészen addig
így ment, amíg az alatt a két hét alatt, amíg kerültem Gé-t, fel nem
bosszantottak, s, hogy nemtetszésemet kifejezzem, rá nem csaptam az asztal
tetejére. Abban a pillanatban a gyűrű megadta magát, s amúgy is képlékeny teste
szabályosan kettétörött! A gyomrom összeszorult a szomorúságtól. Volt, nincs
eljegyzés…a fenébe!

Egyik este, mikor éppen vizitelni voltunk
Jenőék épülő házánál, Gé egy sörösüveggel a kezében engem bámult.
Kényelmetlenül éreztem magam. Ekkor odalépett hozzám, és megkérdezte…

-Hol van az eljegyzési gyűrű?      

Elpirultam, s zavaromban a nem létező gyűrűt
tekergettem a bal kezem gyűrűsujján.

-Eltörött – feleltem végül.

-Hogy-hogy?

-Rácsaptam az asztallapra.

-És attól eltörött? – csodálkozott.

Széttártam két kezemet.

-Úgy néz ki, hogy el.

-Na megállj csak – nézett bele a szemeimbe. –
Majd kapsz tőlem egy másikat.

-Ugyan, felesleges – tiltakoztam.

-Nem, nem. A menyasszonyom vagy, jár a gyűrű.

Feleslegesnek tartottam a vitát. Alul
maradtam volna. Hogy miért? Egyrészt, mert tetszett az ötlet, hogy kapok egy
másik ékszert tőle, másrészt, mert bolondokkal képtelenség vitatkozni.

Döntsd
el magad, hogy melyikünk volt a bolond! J

********

A szóbeli érettségi pontosan a
tizenkilencedik születésnapomra esett. Szép kis születésnapi ajándék lesz, ha
megkapom az érettségi bizonyítványt! Vagy az, ha éppen nem! Fura! A termünkben
ülve még egyáltalán nem izgultam. Nem is lett volna rá időm. Folyamatosan
jöttek az jókívánság SMS-ek és a telefonhívások. Az egyik különösen meglepett…

Apám hívott fel a Benny-ből.

–Szia
Joyo! Ráérsz még egy kicsit? – kérdezte.

-Igen. Tízkor kezdünk.

–Akkor
ezt figyeld…egy-két-há…és… – és kórusban elkezdték énekelni nekem a „Boldog
szülinapot!” kezdetű nótát. Bár elég fals volt, a férfikórus gesztusa
zavarba hozott és meghatott. Nono összevont szemöldökkel meredt rám, „Ez meg mi a franc?” típusú
arckifejezéssel.

A kórusban négy férfi hangját ismertem fel.
Apámét, Jenőét, Tibiét (ő az ottani
kaszinóban dolgozott akkoriban, apám és Jenő mindig hozzá járogattak be
beszélgetni és sörözni, mikor volt egy kis szabad idejük.) és természetesen
Gé-ét!

-Na,
mit szólsz? – kérdezte apám, miután
befejezték a nótázást.

-Köszönöm srácok. Feldobtátok a napomat!

A vidámságom egészen addig tartott, amíg le
nem ültem a vizsgabizottság elé! Állítólag fal fehér voltam, és úgy remegtem,
mint a kocsonya. Nehezen indult a felelet. Angollal kezdtem, ami amúgy is
nehezen ment. Később magyarral, majd történelemmel folytattam, és kémiával
zártam. Az elején ki akartak vinni a teremből, mielőtt még össze kellett volna
kaparni a linóleummal borított padlóról. De szerencsére volt annyi
lélekjelenlétem, hogy össze tudjam magam szedni, és értelmes, emberi hangon megszólaljak
a vizsgabizottság elnöke, és az éppen aktuális tárgyból vizsgáztató tanár előtt.

A szóbeli vizsga után Nonoval és Tamival
lesétáltunk a Vitorlás nevű kocsmába, hogy megnyugtassuk felborzolódott
idegeinket. Az osztályunk másik fele éppen ott lumpolt, mikor beléptünk. Túl
voltak két bátorító vodka-narancson, vagy éppen vadászon (ízlése válogatta!),
és minket kezdtek el faggatni. Megittuk a magunk kis görcsoldóját mi is.
Társaink elindultak érettségizni, mi, pedig haza. Az elfogyasztott
vodka-narancs hatása csupán a buszmegállóban jelentkezett, mikor is reakcióba
lépett a déli napsugarakkal! Mire felszálltam a buszra, már nagyon szédültem!

A délutáni eredményhirdetésre mindenki
megjelent. Nagy gratulációk közepette kiosztották a bizonyítványokat.

Gratulálok
Joyo! Isten éltessen sokáig!
Gondoltam, ahogy a kezembe vettem a kék kötéses, kemény fedeles bizonyítványt.
Hazafelé a buszon senki sem süllyesztette táskája mélyére. Büszkén
szorongattuk, egészen hazáig! Lássa ország-világ…érettek vagyunk az életre! (Már aki!)     

Gé, még aznap délután megjelent a
virágüzletben, hogy gratuláljon, s egyben két puszi kíséretében felköszöntsön a
születésnapomon. Furcsa volt, hogy a szám helyett az arcomhoz érnek az ajkai.
Meg is ijedtem a hirtelen gondolattól, s legfőképpen attól, hogy mennyire
csalódott vagyok emiatt!

-Szeretnélek majd hivatalosan is
felköszönteni. Ráérsz szombat délután?

Csak pislogtam rá.

-Nem kell megijednek semmitől. Megnézhetnénk
egy filmet, és felköszöntenélek. Semmi olyan nem fog megtörténni, amit te nem
akarsz – mondta csendesen, mert apám hátul volt az üzlet mögötti udvaron.

Rábólintottam a találkozóra. Tulajdonképpen abból semmi rossz nem
kerekedhet ki, ha újra csókolózunk. Legalább úgy fogom érezni, hogy vonzó nő
vagyok valakinek a szemében, gondoltam. Annyiban maradtunk, hogy szombat
délután három órakor átmegyek hozzá az albérletbe, és megnézzük az „Állítsátok meg Terézanyut!” című filmet,
amit alig bírtam letenni könyv formájában. Reméltem, hogy a film is
hasonlóképpen jó lesz.

És titokban, abban is reménykedtem, hogy egy
szenvedélyes délutánban is részem lesz!

Van,
akik sosem tanul!

Matek érettségi, Csonka András, Ding-dong, vörösbor, csók! (nem épp ebben a sorrendben!

2010 június 29. | Szerző: Joyo

XXXIII

Tulajdonképpen
nem olyan szörnyű dolog újra megírni egy matematika érettségit, ha fennáll a
gyanú, hogy az előzőt elkefélted. Tulajdonképpen kapsz egy újabb lehetőséget,
hogy bizonyíts!

Ezzel erősítettem magam, miközben ültem a
szobámban az összecsukott ágyon, ölemben egy gyakorlófüzettel, s közben
hallgattam Gé kicsit türelmetlen magyarázatát egy logaritmusokból álló
egyenletről.

Igen,
igen Gé, nagyon érdekes…persze, értem, igen hogyne, vissza kell alakítani…úgy,
aham, értem…nahát, milyen szép pillangó táncolt el az ablak előtt!

Képtelen voltam a matekra összepontosítani. A
fal túlsó oldalán fúrtak-faragtak, a szobámban, hiába volt kinyitva az ablak,
állt a meleg, nyári levegő. A gerincemen végigcsorgott az izzadság. Minden
vágyam egy hideg zuhanyzás lett volna, de fürdőszoba, zuhanyzó és víz
hiányában, mindez csupán vágyálom maradt!

Fejenként elfogyasztottunk egy-egy másfél
literes ásványvizet, de még az sem hűtött le! Szabadulni akartam. MOST!
AZONNAL! Fűrdőt! Fertő tavat, vagy legalább az uszodát!  BÁRMIT! Bármit, csak a matekot nem! És pláne nem
egy olyan férfi társaságában, akire beindultak a hormonjaim! Bizony! Közel két
hete nem gondoltam, legalábbis igyekeztem nem úgy gondolni Gé-re. Ám
akkor, ott, összezárva abban a meleg szobában újra felhorgadt bennem a vágy, s
olyasmi gondolatok kezdtek megfogalmazódni bennem, mint…

Mi
volna, ha megsimogatnám az arcát?   

Mi
lenne, ha előre hajolnék, és megcsókolnám?

Mi
történne, ha megcsókolnám, és finoman magamra húznám?

Te jó
ég! Joyo! Felejtsd el a csókot! Felejtsd el, hogy egy férfi testét érzed a
saját testeden! Felejts el mindent, ami a szexszel kapcsolatos! Minek az neked?
Csak fájdalmat és bajt okoz! Szerinted Gé jobb volna, mint Balázs volt?
Komolyan azt gondolod? Miben különböznének? Férfi az férfi! Arra összpontosít,
hogy neki jó legyen! Na és neked? Neked mikor lesz jó? Maximum, ha magadnak
csinálod! Fe-lejtsd-el! MOST!

-Érted a lényegét? – kérdezte Gé a magyarázat
végén.

Én csak bólogattam.

-Igen, de most inkább vezessünk le egy újabb
példát, ám ezúttal, kérlek, hagyd, hogy én csináljam. Meg kell értenem a
menetét.

-Rendben. Felírom a példát, utána átadom a
füzetet – ajánlotta ő.   

******

 

Három nappal később újra megírtam a
dolgozatot, tíz másik társammal együtt. Ahogy kiléptem a verőfényes napsütésbe,
elégedett voltam. Úgy éreztem, hogy sokkal jobban sikerült. Megérte annyit
„szenvedni” érte. Azonnal felhívtam Gé-t telefonon. Ő kért rá, ne nézzél
túlbuzgónak! J

Bejelentkezett.

-Szia Gé, Joyo vagyok. Most végeztem.

-És?
Hogy érzed, milyen lett?

-Szerintem átmentem. De egy hét múlva kiderül
– magyaráztam a telefonba, miközben elindultam társaimmal együtt a
buszmegállóba.

-Remek.
Kíváncsi leszek. Jut is eszembe. Eljönnél szombat este velem és Ellával a
Sólyomba? Megnézzük öcsémet, amint éppen Csonka András, Ding-dong című számát
énekli karaokén!

Felnevettem…

-Naná! Ezt nem hagynám ki a világért sem! –
lelkendeztem.

-Remek.
Szombaton este nyolcra érted megyek. Előtte elnézünk András pincébe kicsit
hangolni. Józanul nem bírom a karaoke klubokat, de az ígéret, az ígéret. 

-Rendben, szombat este nyolckor találkozunk a
ház előtt. Szia.

-Szia.

Leültem az egyik padra és eltettem a
telefont. Juli rám nézett.

-Miért vigyorogsz úgy?

Felnéztem rá.

-Vigyorgok?

-Hát…eléggé.

-Hüm… – mormogtam.

-Csak nem jó hírt kaptál telefonon? –
tudakolta osztálytársnőm.

Újra elmosolyodtam.

-Azt hiszem randim lesz szombaton.

******

 

 

Pénteken hívtak be bennünket az igazgatói
irodába. Egyenként. Lehetőleg kiöltözve. Fekete alj, egyen blúz,  olyan fajta, amivel a neves divattervezők
inkább felkötnék magukat egy vállfára, de ki nem adnák a kezük közül! Vállra
omló széles, méregzöld szegéjes gallér, és kétsoros, ugyan olyan zöld gombok.
Utáltuk! Terjengtek olyan pletykák is, hogy a legtöbb diák, aki sikeresen
leérettségizett, rituális keretek között
szétszabdalta/összefirkálta/befestékezte/kihajította/felgyújtotta régi
uniformisát. Minket is csábított a gondolat, mert az egész városban a miénk
volt a legundorítóbb a kötelező ünnepi viselet. Mindenki más elegáns, jól szabott
díszruhát kapott! Mellénnyel, V nyakkal, egyen színű sállal, karcsúsított szabás
vonallal! De a miénk? A miénk valahol megrekedt a hatvanas években!

Annyira utáltuk, hogy a legtöbben csak az
iskolában öltöztek át. Jómagam is éppen a mellékhelyiségből sétáltam elő, mikor
beszólítottak az igazgatói irodába. Matek Katus rám nézett sokdioptriás
szemüvege fölül.

 -Nem
vagyok megelégedve veled Joyo – mondta és hellyel kínált. Még a szék is
valahonnan a rendszerváltás előtti korból maradhatott hátra. Eléggé szétülték
már benne a szivacsot, így ahogy letettem a hátsómat…nos mondjuk úgy,
elsüllyedtem, és képtelen voltam illemtudóan ülni!  Megkapaszkodtam a két karfában. Ijesztően
megreccsentek, ahogy próbáltam kihúzni magam a lyukból.

-Figyelsz te rám? – csendült osztályfőnököm
kicsit türelmetlen hangja. Érettem én a helyzetet. Még elég sok diákkal kellett
aznap délelőtt elbeszélgetnie, nem ért rá arra, hogy végignézze a
szerencsétlenkedésemet! Amilyen gyorsan csak tudtam, a szék pereméhez húztam
magam. Így kényelmetlen volt, mert a deszka vágta a hátsómat, és elég nagy volt
rá az esély, hogy egy kisebb rossz mozdulattól is orra eshetek, de ezerszer
jobb volt, mint derékig belesüllyedni a szivacsba!

-Igen tanárnő, figyelek – pislogtam rá
mosolyogva.

-Elégedetlen vagyok. Volt még egy esélyed.
Jobban is meg tudtad volna írni. Tudom, hogy okos lány vagy. Minden másból jó
jegyeid voltak. A matematika miért nem megy?

-Nem tudom tanárnő. Sosem volt az erősségem.
Így is három tanár készített fel az érettségire – válaszoltam. – Annyira rossz
lett?

-Meg nem buktál. De hozzá teszem…éppen, hogy!
– ezzel elém tolta a dolgozatot.

Nos igen, bebizonyosodott, hogy csapnivaló,
menthetetlenül rossz matekos vagyok! A kék tollal írt megoldások alig
látszódtak a piros javítástól! Siralmas volt4 valóban siralmas. De elértem a
kettes eredményt. Valószínűleg kegyelem kettes lehetett, mert a pontszámaim
alapján valóban éppen, hogy elértem a huszonegy százalékot, amit az
elégségeshez szükséges volt! Huszonegy pont! 
Ott volt. Átmentem! Sikerült! Éppen, hogy!

-Min mosolyogsz? Ez nem éppen vicces – nézett
rám Matek Katus.

-Tanárnő kérem…én ennek is örülök. Legalább
meglett. És a matematika amúgy sem szerepelt a felvételi követelmények között.
Csak a pontszámok miatt kellett újra megírnom. Köszönöm, hogy ön is annyit
próbált nekem segíteni az elmúlt négy év alatt, de úgy néz ki, hogy sosem
leszek többre képes, ami a matematikát illeti.

Ő egyetértett velem. Elbúcsúztam, és
elhagytam az igazgatói irodát.

-Na? Hogy ment? Hányas lett? – kérdezte Dí,
aki még izgalomtól remegve kint várakozott.

-Kettes lett – jött a felelet.

-Na, gratulálok. Én attól félek, hogy nem
lett jó. Mikor megírtuk, már akkor úgy éreztem, hogy elszúrtam jó néhány
feladatot.

-Nyugodj meg – fogtam meg a vállát. –
Biztosan sikerült.

Komolyan úgy gondoltam. Annyira azért sosem
voltunk rosszak matekból. Legtöbbször a legrosszabb dolgozat is kettesre
sikeredett a témazárókon. Kevés elégtelen született az utolsó egy évben. Azt
hiszem mindenki rákapcsolt egy kicsit, ahogy közeledett az utolsó megmérettetés!
És különben is! Elégedett voltam a saját, csenevész kis kettesemmel!
Gondolatban magamhoz öleltem, megsimogattam, elringattam. Erősítettem a kis
önérzetét, hogy ne legyen kisebbségi komplexusa. Nekem ő tökéletes!

******

Szombat este volt, s ennek megfelelően a pinceborozóban,
ahová mentünk, vágni lehetett volna a cigaretta füstöt, morajlott a
beszélgetésektől, és félhomály fürdött, mivel egy pince volt. Se ablak, se
szellőző, csupán egy ajtó. Kicsi volt, de otthonos. A nemes penésszel borított
falakba az évtizedek alatt belenyomkodott pénzérméken csillogott a gyertyák
fénye. Körbe, szegeken régi falusi konyhai eszközök lógtak bemutató jelleggel.  A pult mögött ott állt András bácsi a maga
százhetvenöt centis, fekete nadrágos, fehér inges, bőrmellényes, kopaszodó, ősz
harcsabajuszú valójában, ahogy megismertem, és ahogy megkedveltem.

Nem messze ültünk a söntéstől. Előttem Ella,
mellettem Gé, előttem pedig egy akkora májkrémes, kovászos uborkás kenyér
feküdt, akár a fél fejem!  Szépen fogyott
a vörös és a fehérbor, a szóda annál ritkábban, pedig csak hárman voltunk. Ella
sűrűn rágyújtott, volt, amikor én is kértem tőle, sőt, ezen meglepődtem, még Gé
is pöfékelt velünk! Még életemben nem láttam őt dohányozni!

-Jézusom! Mit művelsz? – meredtem rá.

-Miért?

-Furcsa! Nagyon furcsa – mondtam.

-Gé általában akkor gyújt rá, ha már
kellőképpen tele van – vigyorgott Ella, és lepöccintette a hamu rudat a
cigarettájáról.

Megcsóváltam a fejem.

-Most egy világ omlott össze bennem.

Ő csak mosolygott és elszívta a cigarettát. A
következő kancsó vörösbornál felmerült a szex, mint beszédtéma. Ella a legutóbbi
kalandjáról mesélt, elég részletesen. Az alkohol megoldotta a nyelvét. Gé
vigyorogva kötekedett vele, a lány pedig láthatóan nem vette fel a
beszólásokat. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez számukra mindennapi
dolog.

-És neked? Neked milyen volt a legutóbbi
élményed? – kérdezte Ella újabb szálra gyújtva.

Biztos vagyok benne, hogy elpirultam. Egészen
a hajam tövéig.

-Nem tudom, mit mondhatnék. Nem éppen a
legjobb – a jókedvem, akárcsak körülöttem a levegő, megfagyott. – Nem sokat
törődött azzal, hogy nekem jó legyen- láttam, hogy társaim szintén
elkomorodnak. Nem akartam megölni a jó hangulatot! Nehogy már Balázs ide is
befészkelje magát! Inkább benyögtem az első ostobaságot, ami az eszembe jutott,
mint mindig, mikor zavarban voltam, és a helyzet kezdett túlságosan is komollyá
válni! – És különben is! Túl kicsi volt a pöcse!

Gé és Ella összenéztek, majd kitört belőlük a
nevetés. Megkönnyebbültem!

-Fura, a férfiak mindig összemérik. Azon versengenek,
hogy kinek nagyobb.

-A férfiak azért frusztráltak, hogy elég nagy
legyen. Különös – mondtam beleszívva a cigarettámra. – Mint a nők a mellükkel
kapcsolatban. Miért van ez?

-Csodálkozol? – nézett rám Gé. – Ha ilyeneket
mondotok a hátunk mögött, hogy „kicsi a pöcse!”?  

-Igaz – bólintottam. – És te, hogy állsz a
dologgal? Ti is versenyeztetek a barátaiddal?

-Igen. De én sosem voltam elégedetlen. Szerintem
pont jó a méret. Nem kell egy répát hozzá kötöznöm, hogy mereven álljon és
meghosszabbítsa – vonta meg csontos vállait.

Majdnem hozzá tettem, hogy „Egyszer szívesen megnézném”, de még
időben leintettem magam. Nem szabad ilyenekre gondolnom, különösen Gé-vel
kapcsolatban nem! Nem szabad!

Kilenc óra tájban elindultunk a Sólyom nevű
söröző felé, amelynek alagsorában karaoke klub működött, és ahol a hírek
szerint, Gé öccse, Tató, készült elénekelni Csonka Bandi, Ding-Dong című
slágerét! Eszem ágában sem volt kihagyni!

Lebotorkáltunk a hegyről, ahol a borozó volt,
majd ugyan olyan füstfüggönyön átverekedve magunkat, lesétáltunk a klubba.
Rengeteg velem hasonló korú fiatal verődött már össze, s úgy tűnt, hogy
hasonlóképpen alkohol mámorban fürödtek, mint én. Valahogy megértettem. Nekem
sem lett volna bátorságom józanul kiállni egy kis színpadra mikrofonnal a
kezemben, és elénekelni bármelyik zeneszámot is! Sőt! Nincs az a mennyiségű
pia, ami után képes lettem volna rá! SOHA! Tipikus bár hangom volt! Az úgymond:
„Bárcsak abbahagynád!”

Amint leültünk, és megkaptam a következő
dózis alkoholt, ezúttal vodka-narancs formájában, Tató odatántorgott hozzánk
egy üdvözlés erejéig. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy hatalmas dolog volt a
bátyjától, hogy megjelent a Sólyomban.

-Mikor énekelsz? – kérdezte tőle Gé.

-A következő szám lesz a miénk – felelte kásásan
az elfogyasztott sörtől.

Nem csalódtam, mikor a három fiú összekapaszkodva,
repedt fazék hangon üvölteni kezdte azt a bizonyos számot. Szegény dal sokat szenvedett
már életre során. Ám ezúttal…szabályosan kerékbe törték!

Megcsóváltam a fejem, és legurítottam az
italom maradékát. Az elfogyasztott mennyiségnek köszönhetően, és a sok ölelkező
pár láttán érzelgőssé váltam. Konkrétan érzelgős hülye picsává! Nem túlzok és
nem is áll szándékomban szépíteni! Sok-sok szerelmes között egy sértett szívű
facér lány! Ráadásul ittasan! Ezt add össze! Nem túl pozitív az eredmény, ugye?
A végsőkig fokozva a saját rossz hangulatomat, fuldokolni kezdtem a füstben. Ki
akartam szabadulni abból a levegőtlen helyiségből! Levegőre vágytam! Azonnal!

Gé kikísért, s leültünk egy padra. Az este
nem volt hűvös, engem mégis rázott a hideg. Gé a lába közé vette a padot, én
mellette ültem. Csípőm hozzá ért a térdéhez. Kifaggatott mi a bajom, de csak
hebegni-habogni tudtam. Mindenféle ostobaságot összehordtam neki, arról, hogy
elégedetlen vagyok magammal, hogy sokat csalódtam, hogy mennyire szeretnék már
egy normális párkapcsolatot, és nyílván azért nincsen, mert csúnya vagyok! És
különben is… vajon a szex jó is lehet?

Össze-vissza beszéltem neki, egyre sírósabb
hangon. (Ez van, mikor túliszom magam! Azóta már odafigyelek, mert senki sem
szereti a hisztis nőket!)  Ő pedig csak
hallgatott és hallgatott, közben meg-megsimogatta a hátamat. Én idővel, nagy
önsajnálatomban a vállára hajtottam a fejemet és mélyet sóhajtottam. De szar
nekem! – stílusban. Talán erre a mozdulatra reagált a teste, talán már korábban
is tervezgette, de ahogy simogatta a hátamat, egyszer csak megéreztem a száját
a nyakamon. Apró csókot lehelt rá. Megborzongtam tőle. Valami jóleső érzés
cikázott végig a gerincemen, s rándította össze az intim izmaimat! Te jó ég!
Talán felbátorodott, mert a következő csók már az államra került, azután pedig
az arcomra. Az agyam kikapcsolt. Maradék agysejtjeim, melyek túlélték az alkoholtámadást,
takarék üzemmódba kapcsoltak, s helyüket átvették az ösztöneim. Az a fránya neo-cortext!
Lassan felé fordultam, orrom súrolta az arcát. Finom illata volt. Még a
rárakódott dohányfüstön keresztül is éreztem annak a hűvös parfümnek az
illatát! Nem néztem a szemébe. Időm sem volt rá. Amikor egy vonalba került az
arcunk, ő a számra illesztette a sajátját. Olyan hatást keltett bennem, akár
egy áramütés. Te jó Isten! Gé megcsókolt! Ajkai vékonyak voltak és kemények. De
a csókja forró. Csak egy pillanat volt. Megízlelte húsos ajkaimat, majd nyelvét
a számba csúsztatta, hogy még mélyebben kóstolhasson. Pár pillanat. Tényleg
csak pár pillanat volt. A szívem még mindig zakatolt, a gyomrom forró volt, és
ugrált a feszültségtől, és csak néztük egymást. Az ő szemei is ki voltak
kerekedve. Nagy kortyokban nyelte a levegőt.

-Ezt…ezt nem lenne szabad – mondta.

-Igen, tudom – bólogattam. Úgy éreztem, abban
a pillanatban képtelen lettem volna talpra állni. El voltak gyengülve a
térdeim.

-Apád barátja vagyok – mintha magát győzködte
volna.

-Azt is tudom – nyöszörögtem.

Egyre közelebb hajolt hozzám. Úgy tűnt,
bármilyen ellenérvet is hozott fel magának, az ő hormonjai is felülkerekedtek a
józan eszén. A tarkóm mögé nyúlt és újra magához húzott. Immáron nem csak
kóstolgatott. Szenvedéllyel, vadul csókolt, mintha kiélvezné a tiltott gyümölcs
minden gyönyörét. Legalábbis, amit akkor, ott a padon ülve megtehetett. Tudtam,
hogy legszívesebben haza vinne. A kezei birtoklóan bejárták a testemet. Hiába
volt kevés tapasztalatom a szex terén, a testemet sikerült lángra gyújtania, s
abban a csókban igyekeztem enyhülést találni. Hozzá préselődtem a testéhez, de
a pattanásig feszített idegeimnek, a felkorbácsolt szexuális energiának nem volt
elég kielégítő! Egyik keze a térdemről elindult a lábam közé, szépen, lassan,
oda, ahol az a pokolé forróság engem is kínzott! Ám, mielőtt hozzám érhetett
volna…megszólalt a mobil telefonja! Elkáromkodta magát! Ella kereste, hogy
merre vagyunk.

Újra csatlakottunk hozzá. Nem fogta meg a
kezemet. Ott sikoltozott a fejünkben a vészcsengő, hogy most még megállhatnánk.
Akkor még minden menthető és felejthető volna! De nem így történt. Mikor
hazakísért, egy hirtelen mozdulattal a falnak préselt a kapu alatt, és újra birtokba
vette a számat. Minden visszafojtott vágy, amit hónapokon keresztül
visszanyelt, kirobbant felőle. Úgy csókolt, hogy attól féltem, nem tud majd
megálljt parancsolni magának, s a sötétben, kint az utcán a magáévá tesz. Nem
tiltakoztam, ugyan akkor bennem még mindig voltak fenntartások. Éreztem, hogy
ezt nem kellene, de a csók annyira jó volt, olyan új, izgalmas érzeteket
keltett bennem, hogy képtelen voltam nemet mondani rá, és jobban magamhoz
húztam a kemény, inas férfitestet.

-Ugye tudod, hogy én nem csupán egy éjszakát
akarok tőle? – kérdezte, s a visszafojtott vágytól a hangja sokkal mélyebbnek
hatott. Szinte búgott. Mélyen a szemeimbe nézett. Magabiztos volt! Tudta, hogy
nyeregben van, hiszen nem löktem el magamtól és vágtam pofon!

Nem tudtam mit felelhetnék erre a mondatra.
Végül csak annyit sikerült kinyögnöm, azt is elég rekedten…

-Most már igen.

Még egy utolsó csókot lehelt a számra, majd
elbúcsúztunk. Remegtek a tagjaim. Meg kellett kapaszkodnom a folyosó falában,
hogy el ne szédüljek. Tudtam, hogy már réges-régen nem a vörösbortól szédelgek!
Ez annál komolyabb! És veszélyesebb kábítószer volt! Hallgatnom kellett volna a
józanabbik felemre, mert ugyan nem tudta biztosan, csak sejtette mennyire igaza
volt! Veszélyes zónába tévedtem azzal a csókkal!          

Itt repül a gólya!

2010 június 24. | Szerző: Joyo

XXXII

Fél hétkor arra
ébredtem, hogy valaki rázogat. Tiltakozni akartam az ébredés ellen, és
igyekeztem a fejemre húzni a paplanomat, miközben a másik oldalamra fordultam.
De nem hagyták. Apám keltett fel. Ott akartak lenni, mikor megkapom a
teszteredményt. Megértettem őket, és hálás is voltam, hogy nem leszek egyedül,
mikor várom az öt perc leteltét.

Anyámmal közösen
követtük az utasításokat, majd mind a hárman leülve a konyha asztalhoz,
várakozó álláspontra helyezkedtünk. Apám meglepően nyugodt volt. Bár
elképzelhető, hogy az csupán a felszín volt. Szerinte, ha százalékokban akarta
kifejezni magát, én olyan 60-70%-ban lettem volna hibás, ha teherbe esem.

Elég hülyén
nézhettem rá, mert hozzá tette.

-Ismered a mondást
Joyo: „Amikor a fasz feláll, az ész
megáll!”

Ezzel csupán
annyit akart közölni, szerintem védve a férfi nemet, hogy mikor szexről van
szó, a férfiak képtelenek felmérni a veszélyforrásokat, mert nem marad elég vér
ahhoz, hogy az agyukat is használják. Régebben olvastam egy könyvet a szexuális
evolúcióról, s ott találtam egy frappáns megfogalmazást erről az esetről,
miszerint… az anyatermészet a homo sapiens hímjeinek adott átlagon felüli
méretű agyat és átlagon felüli méretű hímtagot, de csupán annyi vért, hogy
egyszerre csak az egyiket tudják használni! És ebben teljesen egyet is
értek…megfigyeléseim alapján. Ergó…férfitól szex közben, mikor már közel vannak
a csúcshoz, nem hogy másodfokú egyenletet nem szabad kérdezni, de néha még azt
sem tudják, hogy mi a nevük!

Letelt az a
bizonyos öt perc, s szinte egyszerre léptünk oda a konyhapulthoz. A kis
ablakban megjelent a kontroll csík. A teszt, működő képes. De semmi más nem
volt látható. Csak pislogtam. Csak szépen, lassan engedtem k a levegőt. Észre
sem vettem, hogy visszatartottam.

-Nem vagy terhes –
mondta anyám mosolyogva.- De ajánlom, hogy mostantól jobban vigyázz.

Apám pedig csak
ennyit jegyzett meg, mielőtt elindultak volna dolgozni…

-Nagyon remélem
Joyo, hogy ilyet egy jó darabig nem fogok itthon látni.

Mindenkit
megnyugtattam, hogy nekem ez éppen elég lecke volt. Miután szüleim elhagyták a
lakást, azonnal felhívtam Kriszt. Ő is lelkendezett.

-Egy dolgot
javaslok.

-Mit?

-Mg ne áruld el
annak a srácnak Én a helyedben, szívatnám. Had higgye csak, hogy baj van. Te is
megszenvedted. Ő is had főjön kicsit a saját levében.

-De mégis mit
tegyek? – kérdeztem.

-Nem tudom
pontosan. De semmi képen se áruld el neki, hogy te már tudod – javasolta.

Megfogadtam a
tanácsát. Végül is igaza volt Krisznek. Én is szenvedtem, szenvedjen egy kicsit
még ő is! Bár, annyit megígértem magamnak, hogy csak abban az esetben árulom el
Balázsnak a jó hírt, ha felkeres MSN-en…plusz…ha rákérdez. Nem tette. Én pedig,
egy hirtelen ötlettől vezérelve írtam neki egy e-mailt:

„Hamarosan beszélnünk kell!”

Elég kétértelműre
sikeredett, de az is volt a célom! A hatás nem maradt el. Hamarosan csörgött a
telefonom. Ő volt a hívó fél…

-Szia, Balázs
vagyok. Mi a helyzet?

-Mivel
kapcsolatban?

-Szerintem tudod
te azt jól.

-Még semmi – a
gyomrom diónyira zsugorodott. Hazudtam, de végig akartam vinni a játékot.

-Rendben, semmi
gond…-mintha magát győzködte volna. – Szombaton gyere át, veszek egy gyors
tesztet. Ha addig nem jön meg, akkor. Megcsináljuk.

-Rendben.
Szombaton hívlak, hogy mi a helyzet – ígértem. Természetesen addigra már felépítettem
egy tervet.

******

Hamar elérkezett a
szombat. Közben leérettségiztem, és lemaradtam a kupadöntő futballmérkőzésről,
ahol városunk csapata vitte el a hatalmas kupát. Apám, Gé és még néhány
ismerősünk ott voltak Székesfehérváron, mikor meccset játszottak a Fradi ellen,
és megverték őket 5:1-re! Csak úgy ujjongtam az angol vizsgám után, mikor apám
felhívott telefonon. Másnap már Balázshoz voltam hivatalos egy terhességi
villám tesztre! Nem éppen baráti vagy romantikus program, de nem is annak
indult! Amikor beléptem a konyhába, meglepődtem. Egy közös ismerősünk, András
ült a tömör tölgyfa asztalnál, és éppen narancslevet iszogatott. Felnézett rám
vastagkeretes szemüvege mögül, és elmosolyodott.

-Szia Joyo.

-Szia Andris.

-Szóval…khöm –
megköszörülte a torkát. – Úgy néz ki a dolog, hogy szexeltetek, és utána
kimaradt a havid.

Talán Balázs is
jobbnak látta, ha egy idősebb, tapasztaltabb barátjához fordul segítségért,
ahogy én is megtettem Krisszel. Nem borultam ki a férfi jelenléte miatt.

-Igen –
bólintottam.

-Akkor nincs más
hátra, mint megcsinálni a tesztet – nézett Balázsra és rám. – Hol van a teszt?

-Mi? – kapta fel a
fejét a mellettem álló homok szőke, hihetetlenül kék szemű bajkeverő. – Ja,
igen, hozom.

Felszaladt az
emeletre. Nagy sietségében lefelé jövet megcsúszott a lépcsőn és nagy zörgés
kíséretében elesett, de a hangokból ítélve azonnal talpra is ugrott.

-Egyben vagy még,
Balázs? – kiáltott fel András.

-Persze, már itt
is vagyok.

András felbontotta
a dobozt, kiszedte az aplikátort, majd az izgatott házigazdára pillantott.

-Kellene valami,
amiben felfogjuk a vizeletet.

Balázs nagyon
zavarban lehetett, mert mindent kétszer kellet neki elmondani. Míg ő keresett
valamit, amibe állításuk szerint pisilhetek, én a felkínált ásványvizet
iszogattam, hogy jöjjön az inger. Igyekeztem mindenhová nézni, csak a fiúkra
nem, mert úgy éreztem, nem bírnám ki nevetés nélkül. Visszaemlékeztem, én
mekkora hajcihőt, csaptam a két teszt elvégzése előtt és alatt. De mindezt a
kapkodást és esetlenkedést, amit Balázson láttam, különös volt külső
szemlélőként nézni. Kicsit el is szégyelltem magam. Nem is gondoltam bele,
benne mi játszódhat le! Vajon utálhatta magát? Vagy inkább szégyellte?
Gondolhatott arra, hogy mégis megtartsuk, ha a teszt pozitív? Mélyet
sóhajtottam. Lehet, hogy meg kellett, volna mondanom neki? 

Nem! Azt akartam, hogy ő is ugyan úgy
átélje, ahogy én is tettem. Tessék a teszt eredménye után felsóhajtani! Na! Itt újra ideges lettem.
Talán Balázs cselekedeteinek hatására, ugyanis mindent felborogatott, hogy
alkalmas edényt találjon, még káromkodott is, mikor magára rántotta a fél
fürdőszoba szekrényt, de a gyomrom ismételten dió nagyságúra zsugorodott. És megfogalmazódott
benne a következő fontos kérdés…

Mi van, ha most pozitív lesz az eredmény?

Tulajdonképpen már
tudtam az eredményt. De, talán normálisnak tekinthető, hogy újra befészkelte
magát a fejembe a gondolat. Hiszen Balázs árasztotta magából a „segítség, apa leszek!” pánikot!

-Oké, találtam
valamit – sietett oda, és a kezembe nyomott egy műanyag pekdlit. Ahogy jobban
szemügyre vettem, ráébredtem mibe készültem belepisilni. Egy dezodornak a
kupakjába. Furán néztem rá. És András is, mert azonnal védekezni kezdett. – Jól
van, na, jobbat nem találtam.

-Mindegy, ez is jó
lesz. Gyerünk Joyo, menjél pisilni – intett András, mint rangidős, és
tapasztalt terhességi gyorsteszt szakember. Én bevonultam a földszinti
mellékhelyiségbe, és magamra zártam az ajtót. Egy darabig csak ácsorogtam,
hallgatóztam. Odakint szintén nagy volt a csend. Vészesen nagy!

-Fiúk, ha
hallgatóztok, nem tudok pisilni – szóltam nekik.

-Oké, oké –
hallottam András hangját. – Gyere Balázs, ülj le. Mondom, ülj le. Ülj már le,
az istenért!

-Nem megy –
csikordult meg a szék, nyílván felpattant róla a házigazda. – Pisilsz már?

-Ha siettetsz,
attól csak rosszabb! – kiáltottam ki neki. Nagy nehezen célba vettem a kupakot.
Elég viccesnek tűnt a helyzet, ahogy egy idegen vécé felett guggolok és
próbálok beletalálni egy kis vacakba. Halkan felkuncogtam, reméltem, hogy nem
hallották meg, megölte volna a poént. Mikor sikerült, kicsit bajba kerültem.
Ugyanis fél kézzel nem tudtam felöltözni.

-Fiúk, van egy kis
gondom.

András vette át a
kupakot, az akkor, Balázs számára kincset érő folyadékkal. Csatlakoztam
hozzájuk a konyhaasztalnál. András már nekilátott átcsepegtetni a kellő
mennyiséget a teszterbe. Balázs kikerekedett szemekkel figyelte. Esküszöm, még
csak ne is pislogott!

-Jól van gyerekek,
most várunk. Inkább beszéljük meg. Gondolom te, sem akarod megtartani, ha
esetleg pozitív lesz az eredmény.

-Fogalmam sincs –
mondtam. – Tudom, hogy ezen gondolkodni kellett volna – elpirultam. – Inkább
nézzük meg mi lesz az eredmény. Ráérünk akkor idegeskedni.

András pislogott
kettőt, majd szélesen elmosolyodott.

-Te Balázs, ez a
lány érettebben gondolkodik, mint vártam. Mégis, hogy kerültetek ti ebbe a
helyzetbe?

-Nem tudom –
nyikkant a kérdezett. Szerintem ő is visszatarthatta a lélegzetét, s mereven a
tesztet bámulta.

-Oké, lejárt az
idő – nézett a karórájára András.

Mind a hárman a
teszt fölé hajoltunk. Kontroll csík!

-Gratulálok, nem
lesztek szülők – vigyorgott András. Balázs még mindig a kis műanyag lapot
bámulta. Mintha nem akarta volna elhinni. Valószínűleg ő már elkönyvelte
magában, hogy gyereket nemzett, s a pozitív teszteredménynek megfelelően írta
meg a további forgatókönyvet. Csakhogy az nem úgy alakult, ahogy várta. Mintha
csalódott volna. Ez valószínűleg Andrásnak is feltűnt.

-Ne szuggeráld
Balázs, nem lesz pozitív. Nem leszel apa. Hallod?

-Persze, persze –
bólogatott.

Erre ittunk!
Persze csak narancslevet.

Ha romantikus volnék, azt gondolnám, hogy Balázs
fejében talán megfordult, hogy szeretne velem közös gyereket, s csalódott a
negatív teszt eredményben. Bár az is lehet, hogy csak annyira lefárasztotta a
felpörgetett adrenalin szintje, hogy másra már nem volt képes, csak mereven
bámulni. Ezt az esetet sosem beszéltük meg. Talán jobb is. Túl voltunk rajta.
Ezek után egészen a megismételt matematika vizsgáig nem is találkoztunk.
Ugyanis mi voltunk az, az évfolyam, akiken csattant az érettségi botrány, s
akinek szüksége volt a matematika érettségire valamiért, mint nekem a
továbbtanuláshoz, annak újra meg kellett írnia a tesztsort. Mások elfogadhatták
az év végi jegyüket. Én ne fogadhattam el a jegyemet. Így új apropója volt
Gé-nek arra, hogy újra kettesbe legyen velem. A Balázzsal lefolytatott
legközelebbi párbeszédem, pedig igencsak különös körülmények között zajlott…amolyan
hajnali kettő tájt!  

Bolha a fülben

2010 június 23. | Szerző: Joyo

XXXI

Az ember lánya
képes megjárni a legmélyebb poklokat is, ha bizonytalanságról van szó. Főként
akkor, ha a saját életének az alakulása forog kockán. El lehet képzelni mekkora
stresszben, lehet, mikor egy leendő életről kell dönteni. Ami még ne is biztos!
És mi van, ha igen? Mi van, ha babám
lesz? Mi van, ha nem akarom elvetetni? Mi van, ha igen? Mi van, ha Balázs
lelép? Ez marhaság! Eddig sem volt mellettem! És mi van, ha úgy döntök, hogy
elvetetem? Mennyire fájna? Mind lelkileg, mind fizikailag. Hogyan érezném magam
utána? Utálnám magam? Vagy érettebb fejjel már elismerném, hogy jó döntés volt?
És a családom?

Ennél a pontnál
ültem fel az ágyon éjjel kettőkor, nyitottam ki az ablakot, telepedtem fel a
közvetlenül előtte lévő íróasztalomra, és gyújtottam rá egy light cigarettára. Mélyet
szippantottam az állítólagosan „kevésbé” ártalmas füstből, s lassan kieregettem
a számból. Csak figyeltem, ahogy elszáll az éjszakai sötétségben. Fejemet az
ablakkeretnek döntöttem.

-Mi van, ha? Mi van
ha? Mi van ha? Jaj Istenem, fejezd már be! Még semmi sem biztos! – mondtam
magamnak csendesen.

Újat slukkoltam.
Elmosolyodtam. Sőt, a végén azon kaptam magam, hogy konkrétan kinevetem a saját
elképzeléseimet, gondjaimat. Először ijesztő volt a tény, hogy képes vagyok
ezeken a dolgokon kacarászni, de később, már teljesen kézenfekvőnek tűnt.
Hiszen…miért is volnék én várandós? Miért verne azzal az Isten, hogy hagyja,
éretlen fejjel megszüljek egy olyan gyereket, akinek nem is lesz apja? Rengeteg
olyan lányról tudtam, akik úgy maradtak, s végül az apa előbb vagy utóbb
lelépett. Nagy átlagban előbb. Lehet, hogy én is ezt a sorsot választottam?
Mindig is hittem abban, hogy semmi sem történik véletlenül! Nem is passzolunk
össze Balázzsal! Újra kinevettem magam, majd ismét szívtam a cigarettából.

Na tessék, a
sors megbüntet. Mert lefeküdtem valakivel, akivel nem kellett volna. Nem is
volt jó, csalódtam, pedig sejthettem volna. El is ment a kedvem a dologtól egy
jó darabig! De csak nem tanultam belőle! Elcsábultam újra! Akkor már jobban élveztem, s
úgy tűnt, hogy kialakulhat
közöttünk több is, hiszen olyan figyelmes és kedves volt velem, hogy kezdtem
azt hinni, mélyebbek az érzelmei irányomban, mint azt gondoltam. A homlok
csókok, a hajam simogatása, miközben mellette feküdtem az ágyon és
beszélgettünk. Ahogy figyelt, miközben öltözködtem. És, amikor haza vitt és
adott egy mosolygós, finom búcsúcsókot? Akár egy szerelmes kamasz! És
természetesen újra nem tanultam belőle. Csúcspontok és hullámvölgyek…kiderült, hogy van
barátnője. Már akkor is volt, mikor
legelőször lefeküdtünk, én, pedig
teljesen összeomlottam a hírtől! És, hogy tanultam-e az esetből? Természetesen nem. Hogy
találtad ki? Bár több időőtelt el, mint az előzőő két aktus között, újra
lefeküdtem vele, mert azt hittem segít elfelejteni Gé-t! Hogy lehettem akkora
ökör? Megmondom. Mert naiv voltam, fiatal, és tapasztalatlan. Nos…ezért. És
tessék! Ott voltam kétségek között, mert a Sors meg akart tanítani arra, hogy
tudjak nemet mondani, és legyen bennem tartás! Hogy ne bújjak ágyba olyan
fiúval, vagy férfival (egykutya!), aki párkapcsolatban él! Azok után meg is
fogadtam magamnak, hogy meg sem közelítem őőket! És vajon mit gondolt a
Sors? Meg fogom tanulni a leckét? Azt hiszem jó lecke volt, hiszen abban az
esetben, amiben voltam, nem volt rosszabb, mint másállapotban maradni egy olyan
fiútól, akitől nem akartam. Nem szültem
volna Balázsnak gyereket! Olykor úgy éreztem, hogy egy is sok belőle ezen a világon. Ráadásul,
ahogy visszaemlékszem a reakcióira, az áldott állapot, inkább áldatlan lett
volna! Ki akartam evickélni abból a szituációból. Méghozzá száraz lábbal! És úgy
éreztem szükségem, van egy idősebb, tapasztaltabb személy segítségére!        

Másnap megtaláltam
azt a személyt, akiről akkor úgy éreztem, biztosan tud segíteni. Kivételesen
nem az édesanyámhoz fordultam, hanem fogtam a telefonomat, és kikerestem belőle
Krisz, nagybátyám barátnőjének a telefonszámát. Krisz csupán négy évvel volt idősebb
nálam. Már lassan egy éve együtt volt a nagybátyámmal, sokszor találkoztunk,
voltak közös programjaink, sokat beszélgettünk. Nagyon kedveltem, olyan volt
számomra, akár egy jó barátnő. Akkor is kedves volt a hangja, s miután
elárultam neki, hogy miért van szükségem a segítségére, szinte azonnal kocsiba
pattant…

-Tizenöt perc és a házatoknál vagyok – mondta a telefonba, s
mikor alig tíz perccel később begördült a házunk elé a kicsi piros autó, én
beültem mellé. Neki indultunk a városnak, s valahol a hegyen, az erdő lábánál
kötöttünk ki egy eldugott parkolóban. Ő felém, nyújtotta a cigarettás dobozt, én,
pedig egyetlen szó nélkül kiszolgáltam magam. Mind a ketten füstöltünk a
leengedett ablakok mellett. –Mégis, hogy történhetett?

-Fogalmam sincs –
vontam meg a vállam.

Krisz összevonta
szép vonalú szőke szemöldökét. Csak pár árnyalattal volt sötétebb, mint a haja
színe. Eredeti szőke volt, kerek, babaarccal, nagy kék szemekkel, rózsaszín
ajkakkal. Termetre és alkatra hasonlítottunk. Ugyan olyan magas volt, mint én,
kicsivel szélesebb volt a csípője, viszont ami a melleit illette, vele
bőkezűbben bánt a természet, mint velem. Ő is Ikrek-jegyű volt, mint én, csupán
egy hónap különbség volt közöttünk. No meg az a négy év, az ő javára!

-Azért azt az ember
érzi, ha kiszakadt az óvszer. Egyáltalán használtatok óvszert? – kérdezte.

Csak pislogtam rá.

-Persze! Ennyire felelőtlennek
azért ne nézz, kérlek – újat slukkoltam. Az már erősebb cigaretta volt, szédült
is tőle a fejem. Vagy az inkább a fejembe cikázó gondolatok műve?

-Oké, oké. Tehát
késik a havid. Mióta?

-Körülbelül egy
hete.

-Akkor már lehet
gyorstesztet használni. Holnap, az érettségi vizsga után telefonálj rám, amíg
szüleid dolgoznak, megcsináljuk együtt – ajánlotta.

-Köszönöm.

-De nyugodj meg.
Bármitől késhet a menstruáció. Lehet az a stressz miatt is –nyugtatgatott.

-Tudom. Nem is
gondoltam volna rá, ha Balázs nem ültet bolhát a fülembe.

*****

A matematika
érettségi alatt is nehezen koncentráltam, bár ezúttal Balázs elég messze ült
tőlem. Mindig is hadilábon álltam a matematikával, s még az sem segített, hogy
három tanát próbálta a fejembe verni a számításokat. A matek-fizika szakos
osztályfőnököm, a fizetett külön tanárom, és Gé. Tulajdonképpen megbeszéltük a
családommal, teljesen mindegy milyen lesz, csak ne hasaljak el az érettségin
belőle. Bármennyit is gyakoroltam, reménykedtem benne, hogy azt az átkozott
kettest össze tudom hozni! A szétosztott segédlet valóban nagy segítségnek
bizonyult, bár még úgy sem voltam biztos önmagamban! Miután végeztünk, és
kiszabadultam az iskola épületéből, nem is találkoztam Balázzsal. Szem elől
vesztettük egymást. Én azonnal elővettem a telefonomat, de Krisz csupán a
második hívásra jelentkezett be.

-Ne haragudj Joyo, de ma nem tudom megcsinálni veled
a tesztet. Tegnap nagyon kirúgtunk a hámból a lányokkal, és most rohadt
másnapos vagyok. De megcsinálhatjuk holnap is.

-Ne, ne. Majd
megcsinálom egyedül. Te csak pihenj.

-Biztos?

-Igen. Persze.
Hallom a hangodon, hogy pocsékul vagy.

-Ne izgulj Joyo. Minden rendben lesz.

-Tudom –
mosolyogtam. – De jobb, ha biztosra megyek.

Azt hiszem a
hangommal ellentétben, nem voltam annyira magabiztos, mint azt hittem.
Időközben nem bírtam ki, én elmondtam a szüleimnek. Érdekes módon…meglepően jól
fogadták. Anyám csak annyit fűzött hozzá…

-Ha esetlegesen
gyereked lesz, készülj fel te is, és Balázs is, mert össze házasodtok.

Ettől a hírtől
összeugrott amúgy is émelygő gyomrom. Eszemben sincs hozzá menni! Nem szeretem! NEM SZERETEM! UTÁLOM!

Na jó, ez azért túlzás volt!

Ők a Fertő tóra
mentek a délutáni jó idő miatt, én, pedig a közeli drogériába, hogy vegyek egy
villám terhességi tesztet.  Gyomrom még
mindig görcsben volt, és kicsit bele is pirultam, mikor a sorok közötti
bizonytalanul kóválygásom láttán oda lépett hozzám a biztonsági őr, és
megkérdezte, mit keresek. Lehet, azt hitte lopni, készülök.

-Balra a második
sor vége – mutatott a cél felé.

Elindultam. A
térdeim gyengék voltak. Fura. A sor legelején az óvszerek sorakoztak minden
mennyiségben, színben, ízben, formában, őket követték tamponok és a szárnyas
betétek. Mire a sor végére értem, és lepillantottam, ott voltak. A pulzus
számom megugrott! Mintha ez egy jól felépített pszichológiai ráhatás volna…

„Ha
nem használod ezt (óvszer), és kimarad ez (szárnyas betét), akkor bizony cumi,
mert, jöhet EZ! (villámteszt)”  

Kiválasztottam egy
viszonylag olcsó darabot, körülbelül nyolcszáz forint volt, és azt írta a
hátulján lévő tájékoztató, hogy a nap bármely szakában el lehet végezni. A
pénztárnál újra elpirultam, bár a pénztárosnő eléggé közömbösen lökte át a
leolvasón a hosszúkás dobozt, ami a legrosszabb esetben lányok életét dönti
romokba! Némi együttérzést kérnék
hölgyem!  Haza siettem a kis
drogériás táskát eldugva, hogy még véletlenül se láthassa meg senki! Otthon az
utasításnak megfelelően elvégeztem a tesztet. De még tíz perc elteltével sem
jelent meg rajta semmi.

–Nincs kontroll csík sem? – kérdezte
Krisz, mikor telefonos segítséget kértem.

-Nem, nincsen –
válaszoltam mereven a tesztet bámulva.

–Lehet, hogy hibás. Vegyél még egyet –
javasolta anyám is, mikor őt is felhívtam.

Úgy is cselekedtem.
Kicsit furcsán is néztek rám, mikor ismét megjelentem a drogéria pénztáránál,
egy máik gyors tesztel. Otthon leültem a konyhára, felbontottam és elolvastam a
tájékoztatót. Ám már az első pontnál elakadtam…

„A
reggeli első vizeletet felfogva…”

Bakker! Várhatok reggelig!   

Még gyerekek vagyunk magunk is…

2010 június 18. | Szerző: Joyo

XXX

Sokáig össze voltam zavarodva. Szerettem volna normálisan viselkedni. De nem ment. Magamba zárkóztam. Visszagondolva…talán így volt jó, mert legalább tudtam az érettségi vizsgákra koncentrálni. Hétfőn magyar teszttel kezdtünk. Kötelezően az egyenruhánkban jelentünk meg, és gyülekeztünk a tantermünkben, amíg az igazgatónő be nem osztott bennünket a termekbe. Se enni, se pedig inni nem tudtam. Csak ültem az asztalom tetején és bámultam kifelé az előkertbe. Időközbe megérkeztek a pótérettségizők is, köztük Balázzsal. Engem nézett a túlsó oldalról, de nem jött oda, még csak nem is köszönt. Csak nézett. Se mosoly, se gunyor…semmit. Egyszerűen SEMMI! Én pedig igyekeztem másfelé nézni. Nono mellettem ült, és éppen Tamival beszélgetett valamiről. Talán nekik is feltűnt a szótlanságom.

-Jól vagy, Joyo? – kérdezte Tami.

Tekintetem feléjük fordítottam az ablaktól.

-Igen, persze. Csak végig gondolom magamban a tételeket.

Ennyire futotta tőlem. Összesen ennyire. Mikor bejött az igazgatónő, és beosztott bennünket a különböző termekbe, a gyomrom és a szívem összeszorult, mikor Balázs is bevonult mögöttünk. Bárhogyan is igyekeztem a feladatokra koncentrálni…valahogy nehezen ment. Ott kavarogtak bennem az élmények. És a periférikus látómezőmben is meg-megjelent Balázs szőke sziluettje. Ráadásul feszült voltam, mert a havim két napja késett. Úgy éreztem, ez normális, mikor az ember lányában csak úgy derbiznek a stressz hormonok! Minél előbb ki akartam szabadulni abból a teremből. Friss levegőre, vagy legalább egy cigarettára vágytam. Dí kicsit meg is lepődött, mikor kimentünk az iskola elé és kértem tőle egy szálat.

-Ennyire izgultál? – tudakolta, már cigarettával a szájában.

-Ühüm – slukkoltam egy mélyet. Régen nem esett ennyire jól cigaretta. Már nem is emlékeztem, hogy mikor gyújtottam rá utoljára. De akkor, ott, leültem a kerítés beton szerkezetére, s szépen lassan mély slukkokat tüdőztem le a koporsószegből.

-Te mit választottál a végén? – kérdezte Nono.

-A női szerepek jellemzését az irodalomban. Kicsit feministára sikeredett – végre el tudtam mosolyodni. Méghozzá őszintén.

-Én is. Az tűnt a legkönnyebbnek – mosolygott Nono, és csak a fejét csóválta, mikor a kezemben lévő nikotin rúdra pillantott.

Este elkerülhetetlen volt, hogy Balázzsal beszéljek. Ő keresett fel a beszélgető programban. 

–Szia, hogy ment? – kérdezte.

-Egész jól. El biztosan nem hasaltam – feleltem. Kezeim remegtek a billentyűzet felett. –Neked?

-Szerintem nekem is jó lesz. Ahogy néztem, körülbelül ugyan azokat hagytuk üresen. Más téma…mikorra várod a mikulást?

Csak pislogtam a képernyőre. Hogy mi van? Honnan jött ez neki?

-Erre mit kellene mondanom? – éreztem, hogy zavarba jövök.

-Nem tudod mikorra kellene megjönnie? Azt egy lány tudja, nem?

-Múlt hétre vártam – írtam neki, és éreztem, hogy az adrenalin szintem megemelkedik.

-A francba! – írta vissza.

Ezen a témán eltársalogtunk egy jó egyed órát. Rá kellett ébrednem, hogy mind a ketten gyerekek vagyunk még. Nem tudtunk értelmesen beszélgetni. Semmi megértés, semmi érettség nem volt benne. Váltig állította, hogy ő bizony mindent megtett a biztonságunk érdekében, de előfordult már, hogy kirepedt a gumi.

Annyira pocsék hangulatban voltam amúgy is, hogy semmi sem tudott szíven ütni. Már teljesen a padlón voltam. Ennél lejjebb már nincs út!

-És, ha kiderül, hogy lett valami, mihez kezdesz? Ugye nem akarod megtartani? Nem kéne elrontani mindent.

Mélyet sóhajtottam.

-Nem tudom, mihez kezdenék. Ezen még nem gondolkodtam.

Bevallom őszintén, a lehetséges terhességre ne gondoltam. Ő viszont beültette a bogarat a fülembe. Basszus! Mivan, ha azért késik a havim, mert valami történt az óvszerrel, én, pedig teherbe estem?! Bakker!  

Az, amit írt, visszarántott a valóságba.

-Elvetetjük!

Egy pillanatra meg kellett kapaszkodnom az asztalban. Úgy éreztem, kezd elmérgesedni a helyzet, és, hogy mindezt nem a világhálón kellene megbeszélnünk. Sokkal inkább négyszemközt, személyesen. Bár, elképzelhető, hogy elbőgtem volna magam. Túlságosan is ki voltak készülve az idegeim az elmúlt két hónaptól.  

-Majd felnőttek módjára leülünk szépen, és megvitatjuk a dolgot. Még semmi sem biztos.

Úgy éreztem, ezt eszébe kellett juttatnom, mert kezdte magát nagyon beleélni abba, hogy apa lesz. És nem éppen a legjobb értelemben!

-Én is így gondoltam.

Nekem nem úgy tűnt!

-De nem kellene tönkre tenni senki életét, lenne, aki kiborulna – írta.

Ennél a pillanatnál már úgy éreztem, hogy kezd nálam átszakadni a gát, és a sírás gombócba gyűlt a torkomban. De nem akartam sírni. Úgy éreztem Balázs, nem érdemel több könnyet!

-Elhiszed, hogy nem csak a szép kis életed menne tönkre? Nyugodj meg, a barátnőd semmit nem fog megtudni az egész esetből. Ezzel én sem szívesen büszkélkedem.

-Ezzel nem a barátnőmre célzok – írta. –Hanem a családomra, és a tiédre. Megölnének. Ha csak én nem ölöm meg magam előbb! Mert inkább megölöm magam sem, mint, hogy elismerjem!

Ennél a kijelentésnél még az sem fájt jobban, hogy a párja képe mosolygott rám a képernyőről. Mégis mi ütött ebbe az emberbe? Miért van ennyire kétségbe esve? Miért drámázik? Semmi sem biztos! Mélyet sóhajtottam. Vissza kellett nyelnem a könnyeimet, a dühömet, hogy emberi hangvételben tudjak neki válaszolni.

-Ne haragudj Balázs, de ez most szíven ütött. Inkább öngyilkos lennél, sem mint, hogy vállald, gyereket nemzettél.

-Jaj, nem úgy értem! Persze, hogy elismerném. De még sem kellene vállalnunk a gyereket. Szóval várunk még egy hetet, és ha addig sem jön meg a mikulás, akkor veszünk egy tesztet – javasolta.

-És, ha pozitív? – kérdeztem.

-Elmúltál már tizennyolc éves, nem? Nem szükséges szülői beleegyezés. Elvetetjük úgy, hogy senkinek sem kell megtudnia semmit.

Miután befejeztük a beszélgetést, szabad utat engedtem a könnyemnek.

Valóban, fel sem merült bennem, hogy gyerekem lehet. Egészen addig, amíg Balázs meg nem említette, fel nem fújta, és meg nem lovagolta hatalmas drámát csapva körülötte. Azt hiszem, megkaptam minden büntetést a Sorstól, azért, mert lefeküdtem egy olyan fiúval, aki párkapcsolatban élt. Bűnhődtem érte, és a fentiek, még itt sem álltak meg. Biztosítottak a felől, hogy erre az emberre nem is számíthatok, bármi is történik. Fiatal volt, nem hibáztatom. És magamat sem ítélném valami érett személyiségnek! Azt hiszem levontam belőle a tanulságot, és soha többet nem kezdtem ki olyan férfival, akinél csak a sejtelem is felmerült, hogy van valakije. Később megtapasztaltam, hogy milyen az ellenkező oldalon állni. Amikor bennünket csalnak meg. Megtanultam a leckét. Esküszöm! És remélem, hogy Balázs is ugyan így van ezzel. Soha többet nem beszéltünk erről az esetről, de mind a kettőnknek keresztül kellett mennie egy drámán, amit mi magunk generáltunk. Ő elindította, én folytattam, végül én zártam le, de előtt meg szerettem volna leckéztetni. Úgy éreztem, minden jogom meg van hozzá, hiszen én megszenvedtem akkor a magam poklát, nem akartam, hogy ő is megússza szárazon. Ennyi neki is kellett!     

Ballag már a véndiák tovább

2010 június 16. | Szerző: Joyo

XXIX

Olyan közel volt már a ballagásunk, hogy alig
fogtam fel az idő múlását. Csak térdeltem kint a tankertben és gyomláltam.
Körülöttem a diáktársak zavartalanul őrjöngtek. Mindenki a maga módján. Volt,
aki a fűvész kertben éppen marihuánás cigit szívott, mások megelégedtek a
normál koporsószeggel, megint mások az ásójukra támaszkodva beszélgettek. Ezt a
csapatot főként a fiúk tették ki. Gyomlálni csupán hárman gyomláltunk. Andi,
Juli és én. Néma csendben. Terepmintás kertésznadrágom kantárjait lehajtottam,
s a melegre való tekintettel a melleim alatt összecsomóztam a zöld pólót, de
még úgy is szakadt rólam a víz. Mellettem gyűlt a gyomkupac, kezeim szorgosan
jártak a rotációs kapálásra váró kis földterület felett. De lélekben egészen
máshol jártam. Nagyon, nagyon messze a munkától. Egy hét volt hátra a
ballagásig. Képtelen voltam elhinni. Hogyan szaladhatott így el négy év? Hiszen
csak tegnap történt, hogy gólyaként izgatottságtól remegve átléptem a
kertészeti középiskola kapuját! Mi történt? Egyáltalán velem mi történt? Hiszen
a legtöbb diák alig várja, hogy túl legyen a ballagásán, és kiszabaduljon a
tanulás fogságából!  Én mégis el voltam szontyolodva. Mert, ahogy a
sarkamra ülve végignéztem osztálytársaimon, előtódultak az emlékek. Jók is, rosszak
is, s bármi is történt a múltban, úgy éreztem, ezek az emberek rettentően
fognak hiányozni a mindennapjaimból! Szégyenszemre elbőgtem magam a gazt
tépdesve. Se Andi, se pedig Juli nem értette mire fel ez a szomorúság. Ők azok
közé tartoztak, akik szabadulni szerettek volna. Bár ez a huszonkettes
csapdája, mert amint elballagunk, bizony szembetaláljuk magunkat az érettségi
vizsgákkal.

Igyekeztem visszanyelni a könnyeimet.
Senkivel sem osztottam meg a gondolataimat, a bánatomat. Nono is Tamival
dohányzott valahol. Nem akartam őket ilyen érzelgős dolgokkal terhelni. Talán
még mindig bennem volt a félsz. Hogy miért? Mi van, ha felvételt nyerek
valamelyik főiskolára? Új kaland veszi kezdetét! És én, hiába adtam be a
jelentkezésemet, és igyekeztem felülkerekedni a félelmeimen, azért még csak,
csak előbukkantak a rossz érzések!

Ezen felül Gé is befészkelte magát a
gondolataimba. Igaz, megpróbáltam kiverni a fejemből. Győzködtem magam, hogy
nincs jövője annak, ha kapcsolatot kezdünk. Majdnem tíz év volt közöttünk a
korkülönbség. Gyerek voltam! Mit akarhattam volna egy felnőtt férfitól? Én ő
mit akart tőlem? Egyetlen dologra tudtam gondolni, amit úgy nagy átlagban a
férfiak 99%-a akart a nőktől, s erre a gondolatra összeugrott a gyomrom. Nem
voltak éppen a legjobb tapasztalataim a szexualitással kapcsolatban. Nem tudtam
elképzelni, hogy mit szeretnek rajta annyira az emberek. Mindenki isteníti,
áradozik róla, hogy milyen csodálatos, az ember szinte elájul, lebeg,
örömmámorban úszik, s mikor a kéj köde az agyára száll, és elszabadulnak az
állati ösztönök, annál jobb dolog nem is létezik a világon. Úgy állították be,
mintha a szextől forogna a Föld! Mintha az volna az értelme! Pedig én magam nem
tapasztaltam mást, mint, hogy csak a baj van vele, mert ha két ember összeteszi,
amije van…nos… ott nagy a sérülés veszélye. Főként a lelki sérülésről beszélek.
Nekem fájt, nem volt más, mint a testek ritmikus lökdösődése, számomra
értelmetlenül, hiszen senkinek sem volt orgazmusa! Akkor mégis mire jó, vagy
milyen, amikor jó? Fogalmam sem volt, hogy mikor fogom
megtapasztalni. És, ahogy akkor éreztem magam, egy jó ideig nem is akartam
megtudni. Talán igaza lehet anyámnak és a barátnőimnek? Akkor jó a szex, ha
olyan emberrel fekszünk le, akivel kölcsönösen szeretjük egymást? Akkor tudunk
egymásra őszintén odafigyelni? Az igényeire, a vágyaira? Arra, hogy a társának
is jó legyen? Úgy éreztem, akár hányszor (na jó, az alatt a két alkalom alatt),
mikor együtt voltam Balázzsal, nem is próbálkozott azzal, hogy nekem jó legyen.
 Talán nem ő volt a megfelelő partner a számomra? Talán. Igen,
elképzelhető. Ám, akkor mégis kicsoda? Gé? Ugyan! Ha, még ha csak el is
játszottam a gondolattal, belepirultam. Én és Gé? Az ágyban? Együtt, Egymással?
Szeretkezve? Miért is ne? Tulajdonképpen, ha belegondoltam, nem a sima szex,
vagy dugás jutott eszembe, hanem a gyengéd szeretkezés. Mióta elvitt táncolni
azon a bizonyos esküvőn, s hosszú ideig a karjaiban tartott, megéreztem mekkora
gyengédség és figyelem bújt meg a hűvös páncélzat mögött.

-Joyo, te nem jössz? – Juli hangja rántott
vissza a tankertbe. Még mindig a sarkamon ültem. Térdeim belefúródtak az
agyagos földbe.

-Hová? – kérdeztem kábán.

-Enni. Ebédszünet van.

-De igen. Megyek – ahogy felálltam, éreztem,
hogy bizonytalanok a lépteim. Még nem teljesen tértem vissza a testembe.
    

Ahogy bent ücsörögtem és majszolgattam a
szendvicsemet, a gondolataim még mindig messze jártak, s el sem jutott a
fülemig társaim beszélgetései, amik csupán háttérzajként morajlottak. A jelenbe
egy SMS rántott vissza. A kijelzőn Gé neve szerepelt.

„Láttam a tablótokat. Nagyon jól sikerült.
Örülök, hogy az esküvőn, az osztály legszebb lánya volt a kísérőm! GÉ”

A gyomrom görcsbe ugrott! Gé udvarolt.
Tudtam! Nem ez volt az első bókja, mióta elkísértem az esküvőre. Azzal
győzködtem magam, hogy csak le akart fektetni! Így könnyebb volt
megakadályozni, hogy mélyebb érzelmeket tápláljak iránta. Ha arra gondoltam,
hogy csak szexet akar, mint minden férfi, akkor egy undorral vegyes gyűlölet
született meg a lelkemben, s ez szolgált pajzsként. És egész jól végezte a
munkáját! Abban a pillanatban, amikor ez eszembe jutott és meggyőztem magam,
hogy minden férfi disznó, elkezdtem utálni Gé-t! Használt! Nagyon is! Miért
bókolt volna másért? Önmagamat nem láttam valami vonzónak azon a bizonyos
tablón! Úgy éreztem, sikerülhetett volna jobban is! Volt rajtam súlyfelesleg,
ebből kifolyólag a képen egy toka körvonalazódott az állam alatt, amit még a
gondos retusáló sem tudott teljes mértékben eltüntetni! Pedig hányszor
gyakoroltam a fürdőszobai tükör előtt, hogy a legelőnyösebb pózt megtaláljam a
fotózáshoz! Sajnos nem sikerült! A kép Decemberben készült. Azóta már adtam le
pár kilót. Úgy éreztem, ha akkor mentünk volna a műterembe, sokkal jobban
sikerül a kép. De már nem volt mit tenni. Így is csúszott a kész tabló, és
csupán két hetet volt kint a virágüzletünk kirakatában.

Az osztályunk képtelen volt egyes dolgokban
megegyezni. Komoly harcok mentek, hogy milyen formájú, milyen színű legyen,
hogyan legyenek rajta elhelyezve a képek, kik legyenek rajta a tanárok
közül…stb.

Egy alkalommal szavazásra bocsátották, hogy a
minket tanító tanárok képe fel legyen-e téve a tablóra, vagy csupán egy névsor
formájában örökítsük meg őket. Nem sok szavazat kellett már ahhoz, hogy a
fényképek nyerjenek, s ekkor Maresz, akivel még mindig nem volt a legfényesebb
a kapcsolatom, rám nézett osztályfőnöki órán.

-Azt javaslom Joyo, hogy a fényképek mellett
szavazzál, különben nem hozzátok visszük a tablót.

Csak ültem a pad tetején, és álltam a festett
vörös hajú lány ádáz tekintetét, aki úgy tűnt, abszolút nyeregben érezte magát.
Fogalmam sincs, hogy mit gondolt rólam. Talán jobb is, ha sosem tudom meg. Ám,
én már régóta nem voltam az a lány, akit két évvel korábban terrorizálhatott.
Nem engedtem, hogy sarokba szorítsanak, és azt is megígértem magamnak, hogy
soha többé nem hagyom, hogy megzsaroljanak bármivel is.  Két év alatt
kivívtam magamnak egy pozíciót az osztály közösségében, ami nem volt éppen
szégyellni való, és nem hagytam, hogy ez elvegyék tőlem.

-Hiába próbálsz Zsarolni Maresz. Nekem aztán
teljesen mindegy, hogy hol van a tabló. Én csak felajánlottam, hogy akár nálunk
is lehet, mert van hely, és eléggé forgalmas az utca. Te elviheted az isten
háta mögé is, az sem izgat. Nekünk talán még az a jobb, ha nem nálunk lesz
elhelyezve a tablónk, mert így több hely jut az árukészletnek.

Először csak pislogott. Egyszerűen nem talált
rajtam fogást, ráadásul a többiek őt szavazták le, mivel beismerték, hogy a mi
üzletünk valóban nagyon forgalmas helyen volt, s azért valljuk be…minden nőben
ott a magamutogatás kényszere! Az osztályunk 70 %-a pedig a szebbik nemből
állt.

-Jó, akkor ezt megbeszéltük – mondta végül. –
A többség dönt, a fényképek mellett szavaztunk.

Természetes, hogy győztek, ők voltak többen,
én pedig mindig is konfliktuskerülő ember voltam. A tabló pedig a mi belvárosi
virágüzletünk kirakatában terpeszkedett. Elfoglalva az egész kirakatot!

********

A ballagás napján megőrültem. Ezt több dolog
is bizonyítja! Az első, hogy kis híján elkéstem a saját vonulásomról. A másik,
hogy valami őrült ötlettől vezérelve, meg akartam hívni Gé-t az ünnepi
ebédemre. Ezen magam is megdöbbentem. Tulajdonképpen őrültség volt a részemről.
És természetesen kivitelezhetetlen lett volna. Hiszen Gé a saját öccse
ballagásán vett részt. A harmadik, és egyben utolsó, de legsúlyosabb hibám az
volt, hogy önként kerestem fel Balázst, hogy a ballagás után akar-e még magyart
gyakorolni, hiszen hétfőn azzal kezdődött az érettségi vizsga sorozat. Mind a
ketten tudtuk, hogy nem azért akartam oda menni, hogy gyakoroljunk. De nem
mondtuk ki. Tudom, hogy az én hibám. Nem kellett volna megközelítenem azok
után, ami történt. De aznap reggel túlságosan is Gé körül kezdtek el forogni a
gondolataim, s úgy éreztem, az egyetlen dolog, amivel ennek a gátját tudom
vetni, az, ha valami egetverő baromságot cselekszem!

Igen,
tudom, hogy mekkora ökörséget vettem a fejembe! Hogy ez a lehető legrosszabb
dolog, amit tehettem. Ráadásul feleslegesen okoztam magamnak lelki és fizikai
fájdalmat. Miért hittem azt, hogy ez a legjobb menekülési út? Most őszintén!
Mit vársz egy tizennyolc éves lánytól? Biztosan nem azt, hogy jól átgondolt,
érett döntést fog hozni. Sokkal inkább azt, hogy fejjel megy a falnak! És újra
összezúzza magát!

A ballagáson bőgtem, akár a záporeső. Én
búcsúztam az osztályunk nevében. Saját magam írtam a búcsú szövegét, a kezem, a
hangom, a lábam, mindenem remegett, ahogy kiálltam a diákok, a tanárok és a
rokonok elé. Az egész családom ott volt az eseményen, így kétszeres súly
nehezedett a vállamra. Ha beégek, nem csupán a társaim és egy csomó idegen
előtt teszem! – Most legyen bátorságod kisanyám! Árgus szemekkel figyel a
családod, ráadásul az apád éppen téged vesz a kamerával!

Talán azzal a sírással, amit a minket
búcsúztató harmadéves mondott, kibuggyant belőlem, az nem csupán az elvesztés
fájdalmát adtam ki magamból, hanem minden visszafojtott feszültséget, az
iskolában ért örömöt és bánatot engedtem szabadjára. Zsani, a kísérőm
csitítgatott, Csé zsebkendőt nyújtott hátra, a mögöttem álló Dí, pedig a
kezemet fogta, és nyugtatóan simogatta a hüvelykujjával. Ahogy összenéztem
édesanyámmal, aki szintén zokogott, az enyém új életre kapott! Mire véget ért a
rendezvény, és a rokonok átadták a csokrokat, én az összes sminket lesírtam az
arcomról. Úgy festettem, akár egy bohóc. A szemeim feketék voltak, az orrom,
pedig vörös. Röhejes látványt nyújtottam, vagy éppen szánalmasat, nos…nem
tudnám eldönteni. Minden esetre rendben zajlott le az ünnepi ebédem, én pedig
összeszedtem magam.

Délután értem oda Balázshoz. Egyértelmű volt,
hogy miért jelentem meg nála, így nem is színészkedtünk sokáig. Nem élveztem.
Azt hiszem nem is azért mentem oda. Fájt az együttlét, és sok energiát nem is
fektetett abba, hogy nekem jó legyen. Én akartam, ezt is bele kalkuláltam. Úgy
éreztem adnom, kell még egy esélyt ennek a szex-dolognak, hátha mégis jó lehet.
Hátha rájövök, hogy miért szeretik. De nem tudtam meg. Ezúttal befejeztük.
Elélvezett. Nagyon, nagyon, nagyon gyorsan. Míg ő rendbe tette magát a
fürdőszobában, én csak feküdtem az ágyban, védekezően belecsavarodva a
takarójába, akár hernyó a gubójába, és néztem magam elé. Nem tudtam, mit
akarok. Ezt akartam? Fájdalmat? Szenvedést? Önutálatot? Vagy el akartam
könyvelni, hogy a férfiak csak szexet akarnak? Nem tudom.

Hogy
megbántam-e? Nem. Nem bántam meg. Szükségem volt erre az élményre. Eltelt ö év,
és még mindig nem bánom. És tudod miért nem? Mert tanultam belőle. Nem, nem
azt, hogy a férfiak disznók volnának. Hiszen minden hasonló helyzethez két
emberre van szükség. Tudom, hogy volt barátnője, és mégis lefeküdtem vele.
Megcsaltak velem valakit. Abban az állapotomban, amiben akkor voltam, le tudtam
volna magamat köpni. Keményen, mélyről. Az önutálat összekeveredet bennem a
fájdalommal, ahogy hazafelé sétáltam. Nem beszéltünk. Később már megbeszéltük a
történteket, évekkel később, amikor már tisztafejjel tudott mind a kettőnk
gondolkodni. Mikor érettebbek lettünk. Visszatekintve egyikünk sem bánta meg. Már
tudom milyen úgy szeretkezni valakivel, hogy odafigyel rám, és szeret. Hogy
fontos neki, hogy én miként érzem magam. Nekem mi a jó. Mikor nem csak a
kielégülés, vagy a birtoklás a lényeg. Amikor szerelemből tesszük. Érzem és értem
a különbséget. És már tudom értékelni! Ezt
tanultam ebből az esetből.  

Az el nem csókolt csók

2010 június 9. | Szerző: Joyo

XXVIII

Az első pár nap még furcsa volt. Általában,
mikor éjszaka kiléptem a hálószobámból, mindig tapogatózni kezdtem, keresve a
falat, hogy félálomban elnavigáljam magam a mellékhelyiségig. Ám a fürdőszoba
robbantást követő éjszakákon még mindig képtelen voltam megszokni, hogy az,
amiben készültem megkapaszkodni, már nem létezik, így időről-időre belerúgtam
egy vödörbe, neki mentem a csempéket tároló dobozoknak, s mivel apám a
járólapot egészen a vasbeton szerkezetig kivéste a padlóból, botladoztam a
szintkülönbség miatt is. Egy hét eltelte után nem, hogy megszoktam volna azt az
állapotot, de egyre jobban utáltam. Nem volt hol megfürdenünk, mert ugyebár a
kádtól megszabadultunk, és a vécét is csak egy vödörnyi vízzel lehetett
leönteni. Hogy miért? Elárulom! Akkor, amikor azt a falat faragták ki
lépcsőzetes formára, mely alapban elválasztotta egymástól a fürdőszobát és a
mellékhelyiséget, egy nagyobb gipszdarab munka közben elszabadult, s egyenesen
a régi vécén landolt. Természetesen olyan mértékben roncsolta a porcelán
szerkezetet, hogy képtelenség volt használni. Még ugyan azon a napon, apám és
Gé, elautókáztak az Iparkörúton lévő nagyáruházba, és vásároltak egy új csészét.
Igen ám, de a vízvezeték szerelő, aki a későbbiekben a tusolópanelt is
beszerelte volna nálunk, előbb nem ért rá, mint a megbeszélt időpont, így
kényszermegoldásként a két fiú kicserélte a fajanszot, s kikötötték, hogy csupán
a legvégső esetben lehet használni.

-Csodás! – morogtam. Csakis azon tudott járni
az agyam, hogy miként fogjuk kibírni az elkövetkező három napot úgy, hogy
egészen addig vissza kell tartanunk a salakanyagokat, amíg működőképes vécéhez
nem jutunk!

Szerencsére, onnantól fogva, hogy Gé beköltözött
az új albérletébe, az esti fürdést könnyedén meg tudtuk oldani.   Abban
az időszakban kezdődtek a főtéren a Bornapok, s egyik alkalommal Gé
megemlítette, hogy négyesben kinézhetnénk, és felmérhetnénk a terepet.
Beleegyeztünk a programba, s el is indultunk hozzá, hogy megfürödjünk.

Gé újdonsült albérlete, egy kétszobás, kis
konyhás, körülbelül ötvenöt négyzetméteres panellakás volt, városunk egyik erdő
közeli lakótelepén. Ahogy beléptünk, megcsapta az orromat Pátra, a vadászgörény
erős pézsma szaga. Engem ugyan egy cseppet sem zavart, apám orrát, már annál
inkább. Nem tehetett róla, ő mindig is érzékeny volt a szagokra. Gé hálójául a
kisebbik szoba szolgált. A falakon lévő lambéria zöldre volt festve, a földön
barna szőnyeg hevert. Az ajtó mellett egy világosbarna szekrénysor húzódott, az
ablak előtt egy íróasztal szerűség foglalt helyett, az ajtótól balkéz felé,
pedig a maradék helyet egy hatalmas franciaágy foglalta el. Különböző papírok hevertek
rajta szanaszét. Úgy tűnt, hogy nagy része a munkájával kapcsolatos. Apám ment
elsőként a fürdőszobába.

Gé odalépett az ágyhoz, és felemelt róla egy
mappár. Felém nyújtotta.

-Korábban már meséltem neked ezekről a
versekről. De most, hogy itt vagy, nézd meg a saját szemeddel őket. Én ezeket a
fajtákat kedvelem.

Leültem az ágy végébe, és bele lapoztam a kinyomtatott
papírhalomba. Fodor Ákos pársoros verseit tartalmazták. Amíg szüleim tisztálkodtak,
én a versek körül szemezgettem…

-Ez nagyon tetszik. Lehetne akár a mottóm is…”
Nem én kések. A világ siet.”

Gé elmosolyodott.

-Vannak ott még jobbak is. Csak olvasgasd. Ha gondolod, kölcsön adom, hogy
át tudd nézni az egészet.

Felmosolyogtam rá, majd olvastam tovább. Ő közben bement a nagyszobába, hogy
megnézze, mit művelnek a házi kedvencei. Pátrán, a vadászgörényen kívül volt
még egy gyönyörű, karcsú fekete-fehér nőstény macskája is, Gina.

Mire én is megfürödtem, Gé, már nekivetkőzött. Egy szál farmernadrágban
mászkált a lakásban. Anyám megmosolyogta.

-Még nem is láttalak is Gé kisfiam. Igazán formás gyerek vagy.

Láttam Gé-n, hogy zavarba jött. Felnéztem a versek fölül, és én is végig
mértem. A bőre már barnás volt, nyílván sikerült valahol napoznia. Vállai nem
voltak túl szélesek, éppen csak annyira, hogy férfias legyen. Izom nem sok volt
rajta, és nem is voltak valami látványosak, éppen csak annyira, amennyire
kellett. A mellkasát fedő sötét szőr egyenes volt. A szegycsontján vonult
végig, s egy kevés jutott a melleire is. Onnan egy vékony kis csíkban
levezetett a hasára, s eltűnt az övcsat mögött. Legszívesebben végighúztam
volna az ujjamat azon a csíkon. Kíváncsi voltam milyen a bőre tapintása. Volt
egy kis sörpocakja, de annyi kellett rá. Ahogy megfordult, el kellett ismernem,
hogy nagyon is formás fenék húzódhat meg a sötét farmer anyag alatt. Reméltem,
hogy egyszer valóban kideríthetem, igazam volt-e. Azon kaptam magam, hogy még
mindig őt bámulom, s ahogy észhez tértem és felnéztem rá, találkoztam a
tekintetével. Ő is engem nézett.

Este nyolc óra körül indultunk el gyalogosan a Főtérre. A borászatok
kihelyezett bódéiból gyöngyöző rubin és mézszínű borokat kínáltak. A Városháza
előtt álló színpadon néptánc előadás zajlott, az emberek hömpölygő tömege,
pedig körbe-körbehaladt a kör alakú területen. Mindig is szerettem az
ilyesfajta városi ünnepségeket. Édesanyámmal már túl voltunk két-két
deciliternyi vörösbor elszopogatásán, s éppen a bazársoron bámészkodtunk, míg
két kísérőnk újabb adag italért álltak sorba. Jómagam leragadtam valahol az
egyik ékszeres standnál. Gyönyörködtem a nyakláncok, karkötők, gyűrűk
változatosságában. Közben fel sem tűnt, hogy édesanyám már régen tovább sétál,
mikor egyszer csak egy pohár vörösbor jelent meg a periférikus látómezőmben, majd
meghallottam Gé hangját.

-Mit nézegetsz asszony?

-Csak gyönyörködöm – feleltem, s átvettem tőle a felém kínált poharat. Elmosolyodtam.
Szóval újra asszonynak hívott. Újra
kezdte a játékot. Nyílván az alkohol hozta ki belőle. Akkor folytassuk csak a
játékot, gondoltam. –Elméletileg még nem vagyok a feleséged. Sőt, még a
menyasszonyod sem.

-Dehogyis nem – bólintott Gé.

-Ameddig nincs itt semmi – mutattam a bal kezem gyűrűsujjára. – Addig nem
hívhatsz a menyasszonyodnak – mikor láttam, hogy a döbbenettől lefagyott,
kihasználva a pillanatnyi helyzetet, arrébb sétáltam. Ő pedig csak nagy sokára
sietett utánam.

-Nos, jól van. Ha neked ez kell. Tegyük hivatalossá – ezzel megfogta a bal
kezem. – Remélem jó lesz a méret, legfeljebb majd állítasz rajta – ezzel az
ujjamra húzott egy gyűrűt. Meglepődtem, sőt, biztos vagyok benne, hogy el is
pirultam. – Innentől fogva a menyasszonyom vagy.

Nem
nevezhetném éppen romantikus lánykérésnek, de már akkor így úgy éreztem, hogy
Gé-nek sosem volt erőssége a romantika. Ebben a hipotézisben többször
tévedtem, de akkor, ott, a Főtéren, hirtelen nem tudtam hová tenni a
gesztust. Biztos vagyok benne, hogy nem térdelt volna le, hiszen nem gondolta komolyan,
csupán a maga módján meg akarta mutatni, hogy igényt tart rám. Vagy talán ő is
annyira zavarban volt, hogy nem tudta miként ajándékozzon meg, s inkább
alkalmazta a szokásos hűvös, személytelen bánásmódot, ami mögé mindig
elbújt, ha zavarba jött! Minden esetre ott álltam a Főtéren,
ujjamon egy vásári gyűrűvel, és hatalmas megelégedést
éreztem. Akkor már biztos voltam benne, hogy Gé vonzódik hozzám. Máskülönben
valami laza szöveggel rákontrázott volna a gyűrűs megjegyzésemre. De mégis, ott
maradt az ékszeres standnál, és választott nekem egy gyűrűt.

Az ékszert vizsgálgattam, ami körül ölelte bal kezem gyűrűsujját. Igaz, hogy
bóvli volt, de nem is az anyagi értéke számított, sokkal inkább az, amiért
adták, még ha az illető elég sajátságos stílusban tette is azt. Valami
képlékeny ezüstös anyagból készült, nem tudnám megmondani, hogy mi volt az. A
tetején apró kis virágok ültek, s még a hozzájuk tartozó leveleket is
megformázták. Számomra az volt akkor a leggyönyörűbb ékszer a világon. Bár
elképzelhető, hogy az elfogyasztott bormennyiség is befolyásolt.

Szüleim hamarosan haza sétáltak, én azonban még egy darabig Gé-vel maradtam.
Sétálgattunk a Főtéren, a városban. Lovagiasan felajánlotta, hogy hazakísér. Ám
mégsem a házunk előtt kötöttünk ki, hanem az onnan nem messze lévő játszótéren.
Gyermeki módon játszottunk a mászókákon, szaladgáltunk, kergetőztünk, nagyokat
nevettünk. Úgy láttam, hogy ő is teljesen feloldódott. Később én a hintában
ültem. Nem hintáztam, ahhoz túlságosan is szédelegtem a vörösbortól. Csak ültem
ott, kapaszkodtam a láncokba és lassan hátra dőltem. Ekkor azonban neki ütköztem
Gé-nek. Ő mögöttem állt és szintén a hintám láncait markolta. Közben engem
nézett és mosolygott. Egy szót sem szóltunk. Csak bámultunk egymásra. A
gyomromban valami különös várakozó érzés terjedt szét, mintha ezernyi pillangó
röpködött volna benne. Igen, most. Talán most!
Most fog megcsókolni! Láttam a szemein, hogy megtenné. Legszívesebben
lehajolna hozzám, ajkait pedig az enyémre illesztené. Vonzottuk egymást. Talán,
ha nem lettek volna bennünk gátlások, ha nem szólalt volna meg a fejünkben a
vészcsengő figyelmeztető hangja, biztosan felállított volna a hintáról, oda húz
magához, s addig csókol, amíg csak szusszal bírjuk. De ott voltak még azok a
bizonyos falak. Még mind a kettőnkben voltak kétségek, hogy vajon helyes
volna-e a részünkről, ha átlépnénk azt a bizonyos határt. Így csak mosolyogtunk
egymásra, nem tettünk semmit, de a várakozás, a mi lenne, ha érzése még
ott vibrált közöttünk, akkor is, amikor haza kísért és elbúcsúztunk a kapu
alatt.

Mikor felértem a lakásba, apám leszidott, mert hajnali négykor estem be az
ajtón. Ráadásul szegény Gé sem tud majd aludni, hiszen azt ígérte neki, hogy
kilencre átjön hozzá, hogy elkezdjék letenni a tusolótálca alapjait. Nem voltam
képes sokáig szégyellni magam. Amint lefeküdtem, már el is aludtam. Ám azt sem
tehettem sokáig, s ez így volt fair mindenkivel szemben. A felújítás hangjai
amúgy sem hagytak volna sok lehetőséget. Ám arra nem számítottam, hogy ki fog
felébreszteni.

Arra riadtam, hogy valaki gyengéden rázogatja a vállamat. Lassan a hátamra
fordultam. Az első, amivel szembe találtam magam, az a másnaposság volt. Őrült
fúriaként támadt nekem, főként a fejemet ütlegelte, s ha ez fizikailag
lehetséges, belülről!  A második, maga Gé
volt. Az ágyam szélén ült, és mosolygott rám.

-Ideje felkelni – mondta.

-Tudom.

Nem sokat beszéltünk. Ő kiment, én felöltöztem, majd az érettségi tételeket
magamhoz véve, sétálni indultam a környéken. Arról pedig igyekeztem megfeledkezni,
hogy mi történt az este. Illetve arról, ami majdnem megtörtént. De annak az el
nem csókolt csóknak a feszültsége továbbra is ott vibrált közöttünk.        

Fészekrakó-láz!

2010 június 8. | Szerző: Joyo

XXVII

Egy héttel a Fradi veresége után, Gé kilábalt
a depressziójából. Hálát adtam az égnek, mert elviselhetetlen volt, még ha
csupán arra a heti két órára is, amikor találkoztunk a matek miatt. Onnan
érzékeltem a hangulatváltást, mivel a vastag páncélzat miatt nagyon nehéz volt
kitalálni, hogy egyre többször ment fel apámnak segíteni a fürdőszoba
szétborításában. Én általában a szobámban, vagy a konyhában ültem és tanultam.
Mindezt a furás-faragás meghitt zajában.

-Kezdem úgy érezni, hogy képtelen leszek úgy
lefelelni Babits Mihály életéből, hogy közben nem hallom a háttérben a
vésőgépet – mondtam egyik délután Gé-nek, mikor szünetet tartva kijöttek a
konyhára sörözni.

-Készülj fel Joyo, ma este fürdötök utoljára
abban a kádban – vigyorgott rám Gé a konyhapultnak dőlve. Sötét ruháját, mely
egy fekete pólóból, fekete rövidnadrágból, és szintén fekete sportcipőből állt,
vastagon borította a gipszpor. Feje búbján lévő kósza hajszálain szintén megült
a por, nem beszélve meglévő hajáról, így úgy tűnt, mintha erősen őszülne. Akkor
szúrt szemet legelőször. Valami megváltozott rajta. Elkezdte növeszteni a
barkóját.

(Későbbi elmondása alapján, azért,
hogy elnyerje a tetszésemet. Bár fogalmam sem volt, hogy honnan vette, hogy ha
pofaszakállat növeszt, azzal vonzóbbá fog válni a számomra? Talán ellensúlyozni
akarta a feje búbján lévő hiányosságokat? Lenhet. Bár be
kell vallanom, minél többször beszélgettem vele, s minél jobban éreztem magam a
társaságában, annál kevésbé vált zavaróvá az a bizonyos hiányosság. Magasról tettem
rá. Nekem éppen elég sűrű hajam volt! Sosem éreztettem vele, hogy zavarna a kopaszodása. Azt
hiszem nem a haja volt számomra a lényeg. Sokkal inkább az egyénisége. Az
ragadott magával egy óvatlan pillanatban! Elvarázsolt, vonzott, felkeltette az
érdeklődésemet és a kíváncsiságomat. Kíváncsi
voltam, hogy milyen lehet a csókja, az érintése. Ő vajon gyengédebb és figyelmesebb volna-e az ágyban, mint Balázs?
Akkor valahol mélyen reménykedtem benne, hogy egyszer megtapasztalhatom az
elképzelt élethelyzetben is.)  

Kikerekedtek a szemeim.

-Miért is?

-Holnap azzal indítjuk a napot, hogy kikapjuk
a fürdőkádat a helyéről.

Elfehéredtem a gondolatra.

-És akkor hogyan fogunk fürdeni? – kérdeztem félve.

-Majd éppen, ahol tudunk – vigyorgott apám. –
Indul a cigányélet.

-Végül is, annyit fel tudok ajánlani, hogy
nálam is megfürödhettek. Most, hogy Jenőék is építkezésbe fogtak, kiadják a
régi lakásukat. Én leszek az albérlőjük – újságolta Gé és újabbat kortyolt.

-Ez nekem új. Jenőék építkeznek?

-Igen. Húznak még egy emeletet a családi házra,
ahol Jenő szülei élnek. Kölcsönösen segédkezünk egymásnak. Ő is segít itt
nekem, én pedig neki – magyarázta apám.

-Én pedig ingázom – vont vállat Gé. – De ahogy
már mondtam, nagyon szívesen felajánlom a fürdőszobámat, ha gondoljátok. Engem
nem zavartok. Sőt, örülök, ha vendégek jönnek hozzám.

-Mikor költözöl? – kérdeztem Gé-től.        

-Két nap múlva. Úgyhogy holnap segítek
levinni a kádat, aztán megyek haza folytatni a csomagolást.

Ígéretüket beváltva másnap megszabadultunk az
ősrégi fürdőkádtól. Majdnem elbőgtem magam, mikor megláttam pusztításuk
eredményét. Mindig is nehezen fogadtam el a változásokat, de ez a brutalitás,
és az a káosz, ami a fürdőszobánk helyén uralkodott…nagyon megrémített! Mindenhol
csupán a puszta betonpadló és fal látszódott sivár szürke, feketés mivoltában.
Mivel a szekrénysort apám megszűntette néhány laza kalapácsütéssel, olybá tűnt,
hogy a tisztálkodó helyiség egybe lett nyitva az előszobánkkal, és a
mellékhelyiséggel. Ijesztő volt és nagyon, nagyon szokatlan. Ahogy elnéztem a
földön heverő fuga és purhab maradványokat, a csempe szilánkokat és a gipszfal darabjait,
olyan látvány tárult elém, mintha bombatámadás érte volna a lakásunkat. Nehezen
tudtam elképzelni, hogy ebből a rumliból valaha is gyönyörű fürdőszoba lesz. Már
mindenki arról beszélt, hogy milyen jó lesz a tusoló fülke, az új csaptelep. A sokszögű,
csiszolt tükör, és a zöld járólap és csempe, én viszont még mindig azon
keseregtem, miközben egy seprűre támaszkodva felmértem a károkat, hogy mi a fene
ütött az apámba!

És ezzel egy időben Jenő is nekilátott
építkezni, Gé is új lakásba költözött. Jön a nyár, és mindenki megőrült? A
férfiakra rájött a fészekrakó-láz?