Az a bizonyos másik nem

2010 március 13. | Szerző: Joyo |

V;

   Komoly változások a magánéletemben, októberben kezdődtek. A
2004es gólyaavatón ébredtem rá, hogy nő vagyok. Méghozzá egész csinos nő. Mikor
Nonoval beléptünk az ebédlőbe, hogy társaink mellett helyet foglaljunk, egy
hihetetlenül kék szempár követett a hátsó sorokból, egészen addig, amíg le nem
ültem. Gyé barátnőm nézegetett hátrafelé, s hívta fel a figyelmemet a tényre…

-Te Joyo. Balázs egyfolytában téged bámul.

-Biztos csak képzelődsz.

Gyé újra hátranézett.

-Kétlem. Nézd meg magad.

Koránt sem voltam már olyan félős, mint régen. Szépen lassan hátranéztem.
Tekintetem találkozott azzal a szempárral, aminek láttán rendre zavarba jöttem
az elmúlt két év során. Balázs valóban engem nézett, de azonnal elkapta a
tekintetét, és egy osztálytársával beszélgetett, de vissza-visszanézett rám. Én
még mindig őt néztem, majd mosolyogva feléje biccentettem. Ő viszonozta, majd
visszafordultam, hogy tovább nézzem a kopaszok beavatását.

Az avatást követő diszkó alatt különös dolog történt. Fent ültem a ruhatár
asztalán, éppen Nonot vártam. Ekkor Balázs érkezett oda két társával. Bementek
a ruhatárba. Nem figyeltem arra, amit beszéltek, ám ekkor a szép szőke herceg
felült mellém, lábai az ellenkező irányba lógtak le az asztalról.

-Menjetek csak. Itt megvárlak benneteket – nézett barátaira Balázs.

Ekkor felé fordultam.

-Szia – köszöntem mosolyogva.

-Szia. Ugye nem baj, ha ide ülök? – kérdezte.

-Nem. Maradj csak.

És onnantól kezdve ember módjára, fesztelenül beszélgetni kezdtük. Ez
megalapozta a további kapcsolatunkat.

Különös időszak volt. Tejesen barátian tudtam vele viselkedni. Azzal az
emberrel, akinek a láttán folyton dadogni kezdtem és remegtek a térdeim. Attól
fogva mégis… Beszélgettünk az udvaron, a folyosón, gyakorlat alatt. Talán az
volt az oka, hogy az érzelmeimet más hímnemű egyed  felé tereltem. Így nem
maradt elég energiám, hogy Balázst is istenítsem, a piedesztált átadtam másnak.
Balázs pedig visszaszállt a normális emberek közé. Nem volt közömbös, ugyan úgy
vonzódtam hozzá, mégis, halandónak tekintettem, s úgy tűnt, ő is észrevette,
hogy nő vagyok. Sokkal többet sündörgött körülöttem. 

Teltek a hónapok. Vidámabban mentem az iskolába úgy, hogy a céltábla már nem
volt a hátamon. Az estéket a garázsban töltöttem, hátha találkozom Néróval, de
ez ritkán fordult elő. Közben elmúlt a Karácsony, és lassan a tél is. Balázzsal
sikerült találkoznom az iskola falain kívül is, de csak flörtöltünk, és búcsú
puszit adtunk egymásnak, úgy tűnt, hogy csupán barátnak tekint, ámbár, egy
vonzó barátnak.

Márciusban robbant a változás. Elcsattant az első csókunk, ami másfél órán
át tartott. De sajnos nem úgy folytatódott, ahogy azt szerettem volna. Úgy
tűnt, hogy összezavarodott, s emiatt én is.

–Ne haragudj Joyo, de most nem szeretnék komoly kapcsolatot senkivel.
Idén érettségizem, és a tanulásra kell koncentrálnom.

Megértettem, de fájt. A kapcsolat nem szakadt meg köztünk, bár egy-két
hónapig nem nagyon beszélgettünk. A ballagása után újra közel kerültünk
egymáshoz. Nagyon-nagyon közel, de nem történt meg. Azt hiszem mind a ketten
megijedtünk valamitől. Attól a naptól kezdve újra eltávolodtunk egymástól
Balázzsal. Talán nem tudtuk hová tenni a történteket.

  *******

Azon a nyáron töltöttem be a tizennyolcadik életévemet. A törvények szerint
felnőtté váltam. Úgy éreztem, ideje olyan dolgoknak is megtörténnie velem,
amire már a pubertás korom óta vágytam. A szeretkezésre. Nem arról volt
szó, hogy untam volna a szüzességemet. Kevesen voltunk az osztályban, akik még
azok voltunk. Büszkék lehettünk rá. Mára már tudom, hogy semmit sem lehet
siettetni. Minden akkor történik meg, amikor elérkezik hozzá az idő.

Júniusban érdekes találkozásban volt részem. Éppen a belvárosi
virágüzletünkből érkeztem édesanyámhoz a kis üzletbe. Már kintről érzékeltem,
hogy vannak nála. Egy nyurga, talán velem egy magas, sötét öltönyt viselő férfi
állt a pultnál. Válla alá érő, ébenszínű haját lófarokba fogva hordta.
Édesanyám mosolygós beszélgetésbe merült vele. Szemei még mindig csillogtak,
mikor megérkeztem.

-Szia Joyo. Nézd csak ki van itt. Emlékszel Sötét Angyalra?

A srác megfordult. Életemben nem láttam még ilyen szép férfit. Direkt
használom ezt a szót. Mert valóban szép volt.  Ahogy rám pillantott,
úgy éreztem, kirántották a lábam alól a szőnyeget. Pedig már találkoztunk. Négy
évvel ezelőtt a Fertő-tónál. Az apját nagyon jól ismertük. Sokszor buliztunk együtt
lent a tónál. De Angyalnak akkoriban nagyon rövid haja volt, és nem viselt
körszakállat.

-Igen, emlékszem – bólintottam, és megpróbáltam a zavaromat mosoly mögé
rejteni.

-Angyal most érkezett Szombathelyről.

-Most kezdődött a főiskola – mondta. A hangja ugyan olyan kellemes volt,
mint amilyenre emlékeztem. Mintha finom szőrmével simogatták volna végig a
gerincemet.

-Akkor ezért az öltöny – észrevételeztem a nem hétköznapi öltözékét.

-Igen, ma volt az évnyitó. És egyben megnéztem az albérletemet is.

Ez megmagyarázta a lábainál heverő nagy sporttáskát.

-Melyik főiskolára fogsz járni? – kérdeztem.

-A BDF-re. Tanárképző szakra.

Ott állt előttem Sötét Angyal. Velem egy magas volt, bőre mézszínű, haja
ébenfekete és hosszú, szemei enyhén metszettek és fekete színűek. Arca gyémánt
alakú volt, orra kicsit fitos, telt, sötét ajkait ébenszínű ápolt körszakáll
keretezte. Volt benne valami keleties, amitől úgy éreztem, mintha egy modern
kori Aladdin állt volna velem szemben.

Nem tudtam eldönteni mi ez az érzelem, ami lángra gyúlt bennem. Szerelem,
vagy csupán testi vágy.

Többet találkozgattunk, beszélgettünk. Megtudtam, hogy dalokat ír, és gitár
kísérettel elő is szokta őket adni. Sokszor meghallgattam egy-egy új
szerzeményét. Amikor játszott, teljesen elbűvölt. A szégyenlős, kisfiús álarc
leomlott róla, helyébe, pedig egy magabiztos férfi ült, aki nagyon is tudja,
hogy milyen hatással van a másik nemre. Egy ilyen minikoncert után csattant el
az első csókunk. Csodálatos érzés volt. Beleremegett az egész testem, de
mint az évek során később tapasztaltam, mindig is túlgondolkodott mindent.
Összezavarodott a csók után. Azt hitte mindenképpen járni, szeretnék vele ezek
után, pedig nem erről volt szó. Én úgy éreztem, hogy ennyi együtt töltött idő,
ennyi átbeszélgetett éjszaka után, előbb vagy utóbb be fog következni az a
csók, de nem dől össze a világ, ha nem akar tőlem semmit. Most már tudom,
hogy nagyon is akart, de nem tudta hová tenni a rátörő érzelmeket.

Angyalt ezek után egy jó ideig nem láttam. Belemerült a tanulmányaiba, és
nem túl gyakran járt haza Szombathelyről. 

*******

A hónap közepén apám furcsa bejelentést tett…

-Képzeld Joyo, ma megkérték tőlem a kezedet.

-Hogy mi?

-Úgy bizony. Jenő bemutatott minket anyáddal az egyik barátjának és egyben
munkatársának. Ő mondogatta neki, hogy mennyire jó lennél a barátjának, mígnem Gé
kíváncsi lett rád. Anyád mesélt rólad, miközben a Benny-ben ültünk. Felkeltette
az érdeklődését irántad, képet is mutatott.

-Mondtam neki, hogy szeptemberben kezded az utolsó évedet a középiskolában,
okos vagy és kedves, humoros, életvidám. Aranyos gyerek, de jobbat is el tudnék
neked képzelni – mondta anyám a konyhában, mikor rákérdeztem, igaz-e amit apám
állít.

-Hogy néz ki?

-Olyan, mint egy kis naposcsibe – nevetett fel anyám, Nyilván újra maga
előtt látta Gé-t. – Talán veled egy magas, vékony. A bőre, pedig eléggé rá van
szupulva a fejére.

-Szupulva?

-Igen. Eléggé kopaszodik. Itt felül – mutatott körbe anyám a fején. – Csak
körben van haja. Barna. A feje búbja pelyhes. Szóval olyan, mint egy
naposcsibe.

-Juj – vigyorogtam.

-Így hát… néhány sör után látatlanban megkérte a kezedet. Erre apád
közbevágott, hogy akkora vagy, mint ő, csak kicsit szőrösebb, és akkorát ütsz,
mint a lórúgás. Erre szegény gyerek kicsit már megijedt, mondván: “Te
jó ég! Milyen szörnyet készülök feleségül venni?”     

Ezen már én is nevettem. Szóval menyasszony vagyok. Ezen nevetnem kellett.
Csupán az volt a bökkenő, hogy nem ismertem a “leendő férjemet“!
🙂