VII;
Telt az idő, a kerti partikon, a Benny-ben és a nagy
virágüzletbe összefutottam Gé-vel. Játszottuk tovább a kis játékunkat. Bevallom
adott némi önbizalom löketet.
hogy egy felnőtt férfi “udvarol” neki.
A legnagyobb önbizalom löketet még is az adta, mikor Büki barátom (akit már
két éve jól ismertem, és nagyon jó barátságban voltunk), bemutatott az egyik
barátjának, Istinek. A plázában találkoztam a trióval. Büki bemutatott nekik,
mind a kettőjüket Istvánnak hívták, de csak az egyiküknek értem a válláig, a
másikkal inkább fordítva volt a helyzet. Egy filmet akartak megnézni, Isti,
pedig kíváncsi volt rám. Állítólag Büki sokat mesélt rólam, és felkeltette az
érdeklődését. Magas, sötétbarna hajú, barna szemű, mély hangú huszonkét éves,
Mérleg jegyű férfi volt. Bemutatkoztam neki, a film kezdetéig, pedig a
játékterembe szórakoztunk. Úgy érzékeltem, hogy tetszem Istinek. Legalábbis
igyekezett minél többet beszélgetni velem, közösen püföltük a bokszgépet és
kipróbáltam vele a táncgépet. A film kezdete előtt elköszöntem tőlük és
elindultam haza. Alig ültem le a számítógépemhez, mikor megcsörrent a
telefonom. Büki hívott. Valahol mélyen éreztem, hogy miért. Megadhatja-e Istinek
a telefonszámomat.
-Szia Büki. Mit szeretnél?
–Szia Joyo. Ne haragudj, hogy zavarlak, de Isti barátom nem, ahogy békén,
egyfolytában rólad faggat. Megadhatom neki a telefonszámodat?
-Persze. Nyugodtan – alig bírtam leplezni a vigyoromat. A szívem a torkomban
dobogott. Egy srác randizni szeretne velem! Te jó ég!
Mondanom sem kell, aznap éjjel, miután vége volt a mozifilmnek, ők, pedig
haza értek Bükre, csörgött a telefonom. Idegen szám villogott a kijelzőn.
Éreztem, hogy ő az. Felvettem. A vonal túlsó végén felhangzó bariton, pedig már
minden kétséget elsodort. Isti hívott fel.
Beszélgettünk egy fél órát telefonon, és megbeszéltünk a jövő hétvégére egy
randit.
Különös volt randevúzni. Már nagyon régen nem volt benne részem. Nem voltunk
kettesben, egészen a negyedik randevúnkig. A negyediken ugyanis Bükre mentünk
pizzázni és beszélgetni. Az utcán séta közben megkérdezte megfoghatja-e a
kezemet. Zavarba jöttem. Még sosem kérdezték meg tőlem. Milyen régimódi Grál
lovag volt. Este pedig, mikor a randevú végén haza vitt, az autóban
megkérdezte, hogy megcsókolhat-e. Elpirultam. Szerintem tetszett neki a dolog.
Óvatosan odahajolt hozzám, ajkát, finomat az enyémre helyezte. Ő volt az első
olyan férfi, aki nyelv nélkül csókolt. És egyben az utolsó is.
Majdnem két hónapig jártunk. Az volt addig a leghosszabb kapcsolatom. Na
igen, mintha olyan sok lett volna. Ő volt a második. Az első egy hónapig
tartott. Istivel nagy volt köztünk a távolság. Kétnaponta találkoztunk. Volt,
mikor akkor sem, mert lemondta a randit. Olyankor mindig egy nagy csokor
virággal állított a ház elé. Sejtenem kellett volna, rosszban sántikál,
tilosban jár. Csoki és virág, nagy figyelem. Később megtudtam, hogy egyszerre
többfelé udvarolt. Egy idő után már nem keresett, nem jelentkezett. Pontosabban
2004 Karácsonyán szakított velem. Elkeseredtem, de annyira még sem omlottam
össze. Nem voltam belé szerelmes, de gerinctelenségnek tartottam, hogy
szenteste tesz lapátra.
******
Karácsony és Szilveszter között Gé felkeresett bennünket.
-Mint tudjátok, nyilván tudod, hiszen a nejem vagy – nézett rám – 26án volt
a 28ik születésnapom, de 28án tartok egy kisebb bulit András pincében.
Szeretnélek benneteket is meghívni.
A meghívást természetesen elfogadtuk. Az egybetolt három asztal, fő helyén
az ünnepelt mellett kaptam helyet. Ő mindenkivel igyekezett beszélgetni, köztük
velem is. Főleg velem. Beszélgettünk a tanulmányaimról, hogy pocsék vagyok
matekból és kémiából, pedig közelgett az érettségi. A harmadik pohár vörösbor
után elsírtam neki a bánatomat Isti miatt. Barátként tekintetem Gé-re, olyan
embernek láttam, akivel jókat tudtam beszélgetni. Intelligensen, energikusan,
olykor vitáztunk is. Egyszerűen jól éreztem magam a társaságában. Neki ki
tudtam tárulkozni, s úgy tűnt, hogy megért. Tanácsokat adott, segített,
érdeklődött irántam.
Január elején, pedig apám különös ajánlattal állt elő.
-Mi volna, ha Gé korrepetálna matekból? Múltkor felajánlotta a Benny-ben.
Állítása szerint ő mindig is jó volt belőle, és múltkor panaszkodtál neki, hogy
te félsz tőle.
-Komolyan felajánlotta? – kérdeztem.
-Igen. Hétfőn és csütörtökön este hattól ráér. Mit mondjak neki?
-Azt, hogy rendben. És, hogy köszönöm.
Akkor még nem sejtettem, hogy a vele való kapcsolatnak adtam zöld
jelzést!