Megkísértés

2010 május 10. | Szerző: Joyo |

Emlékszem, még ugyan azon a héten történt.
Gé-vel már megbeszéltük, hogy szombaton, este hét órára odamegy a házunk elé.
Onnan indultunk biliárdra. Előző nap este éppen a számítógépem előtt ültem, és
szokásos módon szörföltem az interneten, mikor az MSN ablakomban egyszer csak
felugrott egy beszélgető ablak. Balázs neve villogott kékkel a képernyőmön. A
gyomrom diónyira zsugorodott. Részben az izgatottságtól, részben a dühtől.
Harmadrészt a félelemtől. Azt hittem újra le akar tolni, mert esetlegesen Nono
ismét zaklatta, vagy valamit kiagyalt magának, aminek a felelősségét
mindenképpen rám szerette volna hárítani. Félve nyitottam meg a beszélgető
panelt.

-Szia.
Ne haragudj, hogy zavarlak. Csak bocsánatot szeretnék kérni, azért, ahogyan
viselkedtem veled. Nem voltam teljesen magamnál. Csak tudod, elég nagy rajtam a
nyomás a pót-érettségi miatt.

Mélyet sóhajtottam. Nem hittem a szemeimnek.
Balázs valóban bocsánatot kért tőlem? Ráadásul önmagától? Hihetetlennek tűnt a
dolog.

-Megértem, de nem esett jól.

–Tudom.
Haragszol még?

-Igazából nem. Igazad volt, lehet, hogy nem
kellett volna beszélnem róla. De nő vagyok. És mégiscsak a legelső volt
számomra. Az pedig jelentőséggel bír.

-Tudom.
Túlreagáltam. Ráérsz valamikor? Szeretnék veled találkozni.

-Miért? Tanulni?

-Is. És
szeretnék veled lenni.

Fiatal, naiv testem remegni kezdett. Izgatott
lettem. Találkozni szeretne velem? Ejha! Ez remek. Én is vele! De mit tegyek,
hogy ne tűnjek könnyen kaphatónak? Az agytekervényeim már-már vészesen
túlpörögték magukat. Kombinálni kezdtem. Mígnem Balázs újabb üzenete rántott
vissza a normál mederbe.

-Ráérsz
valamikor? Mondjuk szombaton?

Végül a lehető legegyszerűbb megoldást lökte
ki az agyam…

-Szombaton nem. Találkozóm van.

-Mégis
kivel?

Úgy tűnt, mintha féltékennyé vált volna.

-Egy barátommal – ezen kicsit elgondolkodtam
miután leírtam és elküldtem. Tartunk mi ott Gé-vel, hogy valóban barátnak nevezzem?
Végül is, ez nem sokat számít, Balázs úgy sem tud róla semmit.

-Fiú vagy lány?

Íme, a kegyelemdöfés…

-Férfi.

-Értem.
Van köztetek valami?

-Nincs. Matekból segít. Apám egyik barátja.
Elhívott biliárdozni, én pedig beleegyeztem – hoppá! Ismét túl sokat
járt a szám! Francba!

-Oké.
És hétfőn délután ráérsz?

-Eddig úgy néz ki a dolog, hogy igen. Balázs,
ráérek hétfőn délután?

-Nem.

-Miért nem?

-Mert
velem fogsz magyarozni.

-És hány órától magyarozunk? – érdeklődtem
rá. – Csak a biztonság kedvéért, hátha elfelejtettem volna.          

-Délután
négytől.

-Oké. Akkor hétfőn, délután négytől
magyarozunk.

-Remélem
most jobban fog menni. Majd jobban felkészülök – írta.

-Én is remélem, hogy jobb lesz.

-Biztosan
jobb lesz – ígérte. Mind a ketten
tudtuk, hogy miről folyik a társalgás. És bíztam benne, hogy valóban ő is
jobban odafigyel majd rám.

Naiv, tizennyolc éves fejjel ismét bedőltem.
Elfogadtam a meghívást a Skorpió barlangjába! Újra!