Emlékszem, még ugyan azon a héten történt.
Gé-vel már megbeszéltük, hogy szombaton, este hét órára odamegy a házunk elé.
Onnan indultunk biliárdra. Előző nap
szokásos módon szörföltem az interneten, mikor az MSN ablakomban egyszer csak
felugrott egy beszélgető ablak. Balázs neve villogott kékkel a képernyőmön. A
gyomrom diónyira zsugorodott. Részben az izgatottságtól, részben a dühtől.
Harmadrészt a félelemtől. Azt hittem újra le akar tolni, mert esetlegesen Nono
ismét zaklatta, vagy valamit kiagyalt magának, aminek a felelősségét
mindenképpen rám szerette volna hárítani. Félve nyitottam meg a beszélgető
panelt.
-Szia.
Ne haragudj, hogy zavarlak. Csak bocsánatot szeretnék kérni, azért, ahogyan
viselkedtem veled. Nem voltam teljesen magamnál. Csak tudod, elég nagy rajtam a
nyomás a pót-érettségi miatt.
Mélyet sóhajtottam. Nem hittem a szemeimnek.
Balázs valóban bocsánatot kért tőlem? Ráadásul önmagától? Hihetetlennek tűnt a
dolog.
-Megértem, de nem esett jól.
–Tudom.
Haragszol még?
-Igazából nem. Igazad volt, lehet, hogy nem
kellett volna beszélnem róla. De nő vagyok. És mégiscsak a legelső volt
számomra. Az pedig jelentőséggel bír.
-Tudom.
Túlreagáltam. Ráérsz valamikor? Szeretnék veled találkozni.
-Miért? Tanulni?
-Is. És
szeretnék veled lenni.
Fiatal, naiv testem remegni kezdett. Izgatott
lettem. Találkozni szeretne velem? Ejha! Ez remek. Én is vele! De mit tegyek,
hogy ne tűnjek könnyen kaphatónak? Az agytekervényeim már-már vészesen
túlpörögték magukat. Kombinálni kezdtem. Mígnem Balázs újabb üzenete rántott
vissza a normál mederbe.
-Ráérsz
valamikor? Mondjuk szombaton?
Végül a lehető legegyszerűbb megoldást lökte
ki az agyam…
-Szombaton nem. Találkozóm van.
-Mégis
kivel?
Úgy tűnt, mintha féltékennyé vált volna.
-Egy barátommal – ezen kicsit elgondolkodtam
miután leírtam és elküldtem. Tartunk mi ott Gé-vel, hogy valóban barátnak nevezzem?
Végül is, ez nem sokat számít, Balázs úgy sem tud róla semmit.
-Fiú vagy lány?
Íme, a kegyelemdöfés…
-Férfi.
-Értem.
Van köztetek valami?
-Nincs. Matekból segít. Apám egyik barátja.
Elhívott biliárdozni, én pedig beleegyeztem – hoppá! Ismét túl sokat
járt a szám! Francba!
-Oké.
És hétfőn délután ráérsz?
-Eddig úgy néz ki a dolog, hogy igen. Balázs,
ráérek hétfőn délután?
-Nem.
-Miért nem?
-Mert
velem fogsz magyarozni.
-És hány órától magyarozunk? – érdeklődtem
rá. – Csak a biztonság kedvéért, hátha elfelejtettem volna.
-Délután
négytől.
-Oké. Akkor hétfőn, délután négytől
magyarozunk.
-Remélem
most jobban fog menni. Majd jobban felkészülök – írta.
-Én is remélem, hogy jobb lesz.
-Biztosan
jobb lesz – ígérte. Mind a ketten
tudtuk, hogy miről folyik a társalgás. És bíztam benne, hogy valóban ő is
jobban odafigyel majd rám.
Naiv, tizennyolc éves fejjel ismét bedőltem.
Elfogadtam a meghívást a Skorpió barlangjába! Újra!