Flört, vagy valami hasonló, ami mindent felforgatott

2010 május 11. | Szerző: Joyo |

Eljött a szombat este. A gyomrom vadul szambázott, ahogy a fürdőszobai tükör előtt álltam és sminkeltem. Jobban mondva sminkelni próbáltam, mert azzal a kézremegéssel, amit műveltem, sokkal inkább felverhettem volna egy tucatnyi tojást, minden különösebb megerőltetés nélkül. Képtelen voltam a finom, koncentrált mozdulatokra, ami mondjuk ahhoz kellett, volna, hogy a szemceruzával körberajzoljam a szemeimet, vagy éppen ne hatalmas, rajzfilmbe illő szájakat pingáljak magamra.  Frappáns megoldást találtam a balesetek kiküszöbölésére, ugyanis tartottam attól, hogy előbb vagy utóbb, de kárt teszek a szemem világában azzal a fekete ceruzával! Nekidőltem a mosdókagylónak, bal kezemmel lehúztam a festeni kívánt szemem alsó szemhéját, a jobb könyökömet, pedig a csempének támasztottam, közvetlenül a tükör mellé, hogy meggátoljam a remegésben. Több-kevesebb sikerrel jártam a mutatvánnyal.

-Mit csinálsz gyerek?

Apám hangja hallatán halkan felsikkantottam és elejtettem a szemceruzát. Ő hangosan felnevetett.

-Csak nem izgulsz?

-Egy kicsit – mondtam. Egy darabig még kergettem a ceruzát a mosdókagylóban, mire sikerült elkapnom.

-De miért? – ez teljesen jogos kérdés volt a részéről.

-Fogalmam sincs – ez pedig egy teljesen őszinte válasz volt tőlem.

-Hiszen ismered őt – érvelt. – Már szórakoztatok is együtt.

De akkor ti is ott voltatok, akartam mondani, de azzal csak még jobban elárultam volna magam. Talán már így is látták rajtam, hogy jobban érdeklődöm Gé iránt, mint kellett volna.

Végül apám kifogyott az érvekből, a mobil telefonom, pedig felüvöltött a hálószobámban. De olyan hirtelen és hangosan, hogy a jobb szememet sikerült egészen a halántékomig kihúznom. Szitkozódni kezdtem, s a felesleget letörölve, elindultam a telefonért. Apám nagyot nevetett, majd a fejét csóválva elhagyta a körletet. Felvettem a mobilt.

-Szia, mond.

-Szia, Gé vagyok. Ide értem a ház elé.

-Öt perc és lent vagyok.

Igyekeztem betartani a megadott időintervallumot. Csizmát és kabátot húztam, majd ellenőriztem magam az előszobai nagytükörben. Hosszú barna sörényem kivételesen nem gyömöszöltem be egy sapka alá, inkább szabadon hagytam. Úgy éreztem, hogy a sminkem viszonylag rendezett, s reménykedtem benne, hogy ápolt, csinos, fiatal nő látszatát keltem, vagy legalább lássa az igyekezetet, hogy próbálkoztam. Eltette az asztalra kirakott pénzt, elköszöntem a szüleimtől, majd lesiettem a lépcsőn. Mikor leértem, megragadtam a kapukilincset, de előbb akartam kimenni az ajtón, minthogy lenyomtam volna, így azzal a lendülettel, ahogy érkeztem, belefejeltem az üvegbe és átestem a küszöbön. És, ha mindez nem lett volna elég frappáns belépő Gé előtt, aki a kapu alatt állt és engem bámult kikerekedett szemekkel, a visszacsapódó ajtó még fejbe is vágott.

-Jól vagy? – lépett oda hozzám. Megfogta a karom, és segített felállni. Eléggé megszédültem. Kicsit tartottam tőle, hogy az első, nem hivatalos randevúnk Gé úrral, a kórház ambulanciáján fog végződni, ha így folytatom.

-Igen, jól vagyok – bizonygattam, bár még enyhén tántorogtam. Megtámaszkodtam a falban.

-Biztosan?

-Persze. Induljunk.

-Fél nyolcra foglaltam le az asztalt. Van még időnk bőven. Mehetünk lassan is, ha gondolod.

-Rendben – adtam végül be a derekamat.

A tavasz közeledtével az időjárás is megenyhült. Ennek következményeként úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Gé felhúzta az esernyőjét és felkínálta nekem a jobb karját.

Egy pillanatra elcsodálkoztam. Most mégis mit akar? Viccel? Végül leesett. Nem szórakozik, szimplán csak jól nevelt volt és udvarias. Nem hittem el, hogy valóban léteznek ilyen férfiak. Mármint olyanok, akik ismerik az etikettet. Ilyenek lesznek a fiúk, mikor kinövik általános éretlenségükből fakadó agyalágyultságukat? Vagy csak az ő generációja ilyen? Szimplán csak ő maga? Fogalmam sem volt. Bevallom, akkoriban még nem volt sok tapasztalatom, és ha esetleg randevúm volt, akkor is velem, egykorúval, vagy csak kicsivel, idősebbel kezdtem. Ők, pedig koránt sem voltak ilyen lovagiasak velem. Beismerem, nagyon jó érzés volt, ahogy belefűztem a karomat az övébe, és félig hozzá simultam. Keskeny szája félmosolyra húzódott. Talán a fejembe látott. Mindenesetre nem tette szóvá. Végül felkerekedtünk, hogy az eső okozta természeti katasztrófával dacolva, eljussunk a biliárd teremig. Nem volt valami egyszerű! Mivel nagyjából egy magasak voltunk, viszonylag könnyedén lépést bírtam tartani vele. Fél óra alatt el is jutottunk a lakótelep szélén lévő játékteremhez. Odafent, a gyérül megvilágított teremben vágni lehetett, volna a füstöt. Gé a pultnál elkérte az asztalhoz a kellékeket, én, pedig nekivetkőztem. Belekezdtünk a játékba. Éreztem a tekintetét magamon, mikor én löktem. A gyomromat valami kellemesen csiklandozta, de nem tudtam volna megnevezni, hogy micsoda. Egy idő után elkezdtük egymást szándékosan megzavarni. Hozzá teszem, ő kezdte. A kezében lévő biliárd dákóval az enyémet piszkálta, miközben löki próbáltam. Ez odáig fajult, hogy, mikor ő következett, én olyan szorosan mellé álltam, hogy képtelen lett volna tőlem gurítani.

Alig láthatóan elmosolyodott, majd egy „úgy sem fogsz ki rajtam” mosoly közepette átölelt és gurított. Nem tudom mennyi ideig tartott a mozdulat. Lehet, hogy csak az emlékeim nyújtották meg, vagy ő maga nyújtotta el a dolgot. Minden esetre, abban a pár pillanatban a felsőtestünk és a csípőnk félig összesimult, elég szorosan ahhoz, hogy az egyik mellemet a mellkasához nyomjam, még ha csak véletlenül is. Éreztem, hogy kiszárad a torkom, a szívem magasabb fokozatra kapcsolt, a lélegzetem, pedig elakadt. De mikor rám mosolygott, a testemen mégis valami kellemes bizsergés futott végig. Azt hiszem ő is zavarba jött egy kicsit, de férfiként élvezte a helyzetet. Tenyerét, mielőtt elhúzta volna, még egy rövid pillanatig a derekamon, közvetlenül a  fenekem felett pihentette.

Megköszörülte a torkát.

-Kérsz még egy boros kólát?

-Igen – bólintottam. Reménykedtem benne, hogy a szervezetembe kerülő alkohol feloldja a bennem keletkezett görcsöket. Ahogy odament a pulthoz és rendelt, én a biliárd dákóra támaszkodva őt figyeltem. Sötét farmer nadrágot viselt, melybe betűrte egyszerű fekete pólóját. Lábán fekete cipőt. Vállai nem nagyon, de éppen eléggé szélesek voltak ahhoz, hogy férfiasnak hasson. Csípője keskeny volt, lábai kicsit görbék, mint akinek egy számmal nagyobb hintalova volt gyerekkorában. Feje búbján csillogott a gyér lámpafény. Fogalmam sem volt, hogy miért, talán a már elfogyasztott két deci vörösboros kóla ébresztette fel a bennem szunnyadó nagymacskát, de füleit hegyezve leste zsákmányát. Gé úgy vonzott, mint pillangót a gyertya fénye, de valahol mélyen éreztem, hogy, ha mi összegabalyodnánk, megperzselné a szárnyaimat. És fájna. Nagyon fájna! Mintha csak megérezte volna, hogy mikre gondolok, hátra nézett a válla felett és rám mosolygott. Sosem tudtam eldönteni akkoriban, hogy mennyi őszinteség volt ezekben a félmosolyokban. Gé nagyon zárkózott ember volt. Csak akkor nyílt meg, ha ő akarta, nem lehetett kinyitogatni, még finoman sem. Csak később tanultam meg, hogy ha az ember egy Bak csillagzat alatt született emberrel kezd bármilyen nemű kapcsolatot, az felér egy türelemjátékkal, míg elnyeri a bizalmát és magától levedli a páncélzatát. Reméltem, hogy jó úton haladok efelé.

Én a boros kólát, ő a búzasört iszogatva játszottunk tovább.

-Tulajdonképpen miért is kérte kölcsön az unokatestvéred a lakásodat? – kérdeztem.

-Tudod, van neki valakije, aki nem vállalja őt nyilvánosan. Így időről-időre keresnek maguknak valami helyet, ahol szexelhetnek. Felajánlottam neki, hogy bármikor elkérheti a lakásomat.

-Melyik unokatestvéred?

-Ella – felelte ő. Innen már tudtam, hogy kiről van szó. Ella hét évvel volt idősebb nálam, ugyan abba az általános iskolába jártunk mind a ketten. Csupán ő akkor lett végzős, mikor én beléptem az elsőosztályosok sorába. Tőlem talán tíz centivel magasabbra is nőt, robosztus, igazi gladiátor alkatú nő volt. Mikor őt megismertem, és láttam, hogy képes elfogadni testi méreteit, elgondolkodtatott azon, hogy én vajon miért ne tehetném ugyan ezt. Akkoriban nem voltam megbarátkozva a méreteimmel. Száznyolcvan centiméteres magasságommal nagynak számítottam a korosztályomban, és megnehezítette a társas kapcsolatok kialakulását. Bár lehet, hogy nem gátolt volna, ha elfogadom a megváltoztathatatlant. Elvégre, ha szeretjük magunkat, akkor mások is szeretni fognak, mert nem egy szorongó, görcsös embert látna bennünk, hanem olyan személyiséget, akivel jó együtt lenni. Igazából Gé is csupán két centiméterrel volt magasabb, mint én, de úgy tűnt, hogy nem zavarta a dolog. Habár, akkor még kérdéses volt, hogy akar-e tőlem többet is, mint barátságot.

-És Ellát nem zavarja, hogy a srác nem vállalja fel? – kérdeztem, bár megijedtem, hogy esetlen messzire merészkedtem.

-Kifelé azt mutatja, hogy neki ez megfelel, mert nem szeretné elveszíteni őt. De én látom rajta, hogy szenved. Furcsák vagytok, ti nők – csóválta kopasz fejét Gé. – A másik unokatestvérem, Kati is hasonló helyzetben van. Egy olyan férfiba szerelmes, akinek komoly párkapcsolata van, de őt viszont néha napján felkeresi egy dugásra. Kati pedig, mivel reménykedni abban, hogy egyszer talán összejönnek, nem randizik senkivel. Őt várja.

Éreztem a dühöt a hangjában. De azt hiszem olyannak ismertem meg, aki nem szeretett beleszólni mások életébe.

-Nekem is volt hasonló helyzetem. De csak egyetlen egyszer, és soha többet.

Gé a homlokát ráncolta.

-Nagyon biztos vagy magadban.

-Oké, legalábbis ugyan azzal az emberrel, ez biztosan nem fog még egyszer előfordulni. Elég pocsék érzés, mikor az ember lánya oda adja az ártatlanságát valakinek, akiben megbízik, a végén pedig mindenért én leszek a hibás, én vagyok a szar alak, és engem baszogat mindenki – morogtam, és kortyoltam még egyet az italomból.

-Dühös vagy – állapította meg Gé.

-Az. Jól látod. Hogy lehet az, hogy léteznek ilyen férfiak?

-Milyenek?

-Olyanok, akik játszanak a lányok érzéseivel. Akik nem vállalják semmiért a felelősséget – olyan düh ébredt bennem Balázs iránt, hogy mindezt igyekeztem a következő lökésben kitölteni. A dákóval majdnem felhasítottam a zöld posztót, a fehér golyó pedig elröpült az asztaltól, majdnem ágyékon találva kísérőmet.

-Hé, hé! – lépett oda, és vette ki a kezemből a fegyvernek minősülő eszközt. – Nyugi. Tudod mit? Inkább fejezzük be a biliárdozást, üljünk le és igyuk meg az italunkat. Eléggé heves természetű vagy asszony.

-Nem jöttél még rá jegyességünk egy évében? – kérdeztem, de szám szegletében már valami mosolyféleség bujkált. – Valami bajod van vele?

-Nem. Nem rossz az, ha egy nőben van tűz – mosolygott. – Amúgy is fiatal vagy még. Kell is, hogy legyen benned.

-Azt mondják, eléggé vad vagyok.

-Majd megszelídít valaki.

-Enegem? Ugyan – legyintettem. – Az képtelenség. A saját szüleimnek sem sikerült. Miért sikerülne egy férfinak? Tigris a kínai jegyem. Sosem bírtam, ha uralkodni próbáltak felettem. Inkább visszavonultam, ha úgy értékeltem, hogy veszítenék, de sosem voltam boldog, ha korlátok közé szorítottak. Talán ezért is voltam depressziós annak idején. Mikor Es és Csé rám telepedtek – vállat vontam. – Mindegy. Annak már vége. Kiszabadultam abból a börtönből.

-Még mindig nem értem, hogy valaki miként engedheti, hogy így irányítsák. Rángassák.

-Eléggé naiv voltam. Azt hittem, hogy a barátaim – feleltem. – Nem tudom, milyen lehet kapcsolatban élni. Még sosem volt igazi párkapcsolatom.    

-Elméletileg két egyenrangú fél együttműködése – magyarázta Gé.

-Mamám mindig azt mondta, hogy nekem egy hasonlóan erős egyéniségű emberre lenne szükségem, egy földjegyűre, aki képes engem a földön tartani – mosolyogtam. – Érted? Aki kordában bír tartani.

-Ezekhez a hókusz-pókuszokhoz igazából sosem értettem. Én Bak vagyok, és a Sárkány évében születtem. Ez jót jelent?

-Azt hiszem igen. De majd utána nézek, ha érdekel.

Ő bólintott.

Tízóra körül elhagytuk a biliárd termet. Hazakísért. Szerencsére a felhőszakadás elmúlt. Ezúttal is felkínálta a karját. Hazáig beszélgettünk, bár már nem emlékszem, hogy miről. A ház előtt elbúcsúztunk.

-Köszönöm. Nagyon jól éreztem magam – mondtam mosolyogva.

-Én is – úgy tűnt, mintha meglepődött volna rajta. Talán nem gondolta, hogy valóban el tud velem tölteni egy kellemes estét. Jót beszélgettünk, viccelődtünk, flörtöltünk. Tulajdonképpen randevúnak is nevezhettük volna, hiszen az a bizonyos feszültség ott vibrált közöttünk, ami a kölcsönös vonzalmat jelentette. – Jó éjszakát. Hétfőn este a szokott időben találkozunk.

Ekkor olyan dolgot tett, amin talán mind a ketten meglepődtünk. Odahajolt, és szokásunkkal ellentétben, nyomott két csókot az arcomra búcsúzóul. Kellemes bizsergés futott végig a gerincemen. Jó volt, ahogy a bőre az enyémhez ért, s egy kósza villanásig felmerült bennem, mi volna, ha az egész testemmel érezhetném a bőrét. Áldottam, hogy sötét volt, mert minden bizonnyal belepirulhattam a gondolatba. Felfelé a lépcsőn még mindig szédelegtem a két boros kólától és az átélt élményektől. Talán mégis vonzódik hozzám? Így már felvértezve éreztem magam Balázs vonzerejével szemben.