Még gyerekek vagyunk magunk is…

2010 június 18. | Szerző: Joyo |

XXX

Sokáig össze voltam zavarodva. Szerettem volna normálisan viselkedni. De nem ment. Magamba zárkóztam. Visszagondolva…talán így volt jó, mert legalább tudtam az érettségi vizsgákra koncentrálni. Hétfőn magyar teszttel kezdtünk. Kötelezően az egyenruhánkban jelentünk meg, és gyülekeztünk a tantermünkben, amíg az igazgatónő be nem osztott bennünket a termekbe. Se enni, se pedig inni nem tudtam. Csak ültem az asztalom tetején és bámultam kifelé az előkertbe. Időközbe megérkeztek a pótérettségizők is, köztük Balázzsal. Engem nézett a túlsó oldalról, de nem jött oda, még csak nem is köszönt. Csak nézett. Se mosoly, se gunyor…semmit. Egyszerűen SEMMI! Én pedig igyekeztem másfelé nézni. Nono mellettem ült, és éppen Tamival beszélgetett valamiről. Talán nekik is feltűnt a szótlanságom.

-Jól vagy, Joyo? – kérdezte Tami.

Tekintetem feléjük fordítottam az ablaktól.

-Igen, persze. Csak végig gondolom magamban a tételeket.

Ennyire futotta tőlem. Összesen ennyire. Mikor bejött az igazgatónő, és beosztott bennünket a különböző termekbe, a gyomrom és a szívem összeszorult, mikor Balázs is bevonult mögöttünk. Bárhogyan is igyekeztem a feladatokra koncentrálni…valahogy nehezen ment. Ott kavarogtak bennem az élmények. És a periférikus látómezőmben is meg-megjelent Balázs szőke sziluettje. Ráadásul feszült voltam, mert a havim két napja késett. Úgy éreztem, ez normális, mikor az ember lányában csak úgy derbiznek a stressz hormonok! Minél előbb ki akartam szabadulni abból a teremből. Friss levegőre, vagy legalább egy cigarettára vágytam. Dí kicsit meg is lepődött, mikor kimentünk az iskola elé és kértem tőle egy szálat.

-Ennyire izgultál? – tudakolta, már cigarettával a szájában.

-Ühüm – slukkoltam egy mélyet. Régen nem esett ennyire jól cigaretta. Már nem is emlékeztem, hogy mikor gyújtottam rá utoljára. De akkor, ott, leültem a kerítés beton szerkezetére, s szépen lassan mély slukkokat tüdőztem le a koporsószegből.

-Te mit választottál a végén? – kérdezte Nono.

-A női szerepek jellemzését az irodalomban. Kicsit feministára sikeredett – végre el tudtam mosolyodni. Méghozzá őszintén.

-Én is. Az tűnt a legkönnyebbnek – mosolygott Nono, és csak a fejét csóválta, mikor a kezemben lévő nikotin rúdra pillantott.

Este elkerülhetetlen volt, hogy Balázzsal beszéljek. Ő keresett fel a beszélgető programban. 

–Szia, hogy ment? – kérdezte.

-Egész jól. El biztosan nem hasaltam – feleltem. Kezeim remegtek a billentyűzet felett. –Neked?

-Szerintem nekem is jó lesz. Ahogy néztem, körülbelül ugyan azokat hagytuk üresen. Más téma…mikorra várod a mikulást?

Csak pislogtam a képernyőre. Hogy mi van? Honnan jött ez neki?

-Erre mit kellene mondanom? – éreztem, hogy zavarba jövök.

-Nem tudod mikorra kellene megjönnie? Azt egy lány tudja, nem?

-Múlt hétre vártam – írtam neki, és éreztem, hogy az adrenalin szintem megemelkedik.

-A francba! – írta vissza.

Ezen a témán eltársalogtunk egy jó egyed órát. Rá kellett ébrednem, hogy mind a ketten gyerekek vagyunk még. Nem tudtunk értelmesen beszélgetni. Semmi megértés, semmi érettség nem volt benne. Váltig állította, hogy ő bizony mindent megtett a biztonságunk érdekében, de előfordult már, hogy kirepedt a gumi.

Annyira pocsék hangulatban voltam amúgy is, hogy semmi sem tudott szíven ütni. Már teljesen a padlón voltam. Ennél lejjebb már nincs út!

-És, ha kiderül, hogy lett valami, mihez kezdesz? Ugye nem akarod megtartani? Nem kéne elrontani mindent.

Mélyet sóhajtottam.

-Nem tudom, mihez kezdenék. Ezen még nem gondolkodtam.

Bevallom őszintén, a lehetséges terhességre ne gondoltam. Ő viszont beültette a bogarat a fülembe. Basszus! Mivan, ha azért késik a havim, mert valami történt az óvszerrel, én, pedig teherbe estem?! Bakker!  

Az, amit írt, visszarántott a valóságba.

-Elvetetjük!

Egy pillanatra meg kellett kapaszkodnom az asztalban. Úgy éreztem, kezd elmérgesedni a helyzet, és, hogy mindezt nem a világhálón kellene megbeszélnünk. Sokkal inkább négyszemközt, személyesen. Bár, elképzelhető, hogy elbőgtem volna magam. Túlságosan is ki voltak készülve az idegeim az elmúlt két hónaptól.  

-Majd felnőttek módjára leülünk szépen, és megvitatjuk a dolgot. Még semmi sem biztos.

Úgy éreztem, ezt eszébe kellett juttatnom, mert kezdte magát nagyon beleélni abba, hogy apa lesz. És nem éppen a legjobb értelemben!

-Én is így gondoltam.

Nekem nem úgy tűnt!

-De nem kellene tönkre tenni senki életét, lenne, aki kiborulna – írta.

Ennél a pillanatnál már úgy éreztem, hogy kezd nálam átszakadni a gát, és a sírás gombócba gyűlt a torkomban. De nem akartam sírni. Úgy éreztem Balázs, nem érdemel több könnyet!

-Elhiszed, hogy nem csak a szép kis életed menne tönkre? Nyugodj meg, a barátnőd semmit nem fog megtudni az egész esetből. Ezzel én sem szívesen büszkélkedem.

-Ezzel nem a barátnőmre célzok – írta. –Hanem a családomra, és a tiédre. Megölnének. Ha csak én nem ölöm meg magam előbb! Mert inkább megölöm magam sem, mint, hogy elismerjem!

Ennél a kijelentésnél még az sem fájt jobban, hogy a párja képe mosolygott rám a képernyőről. Mégis mi ütött ebbe az emberbe? Miért van ennyire kétségbe esve? Miért drámázik? Semmi sem biztos! Mélyet sóhajtottam. Vissza kellett nyelnem a könnyeimet, a dühömet, hogy emberi hangvételben tudjak neki válaszolni.

-Ne haragudj Balázs, de ez most szíven ütött. Inkább öngyilkos lennél, sem mint, hogy vállald, gyereket nemzettél.

-Jaj, nem úgy értem! Persze, hogy elismerném. De még sem kellene vállalnunk a gyereket. Szóval várunk még egy hetet, és ha addig sem jön meg a mikulás, akkor veszünk egy tesztet – javasolta.

-És, ha pozitív? – kérdeztem.

-Elmúltál már tizennyolc éves, nem? Nem szükséges szülői beleegyezés. Elvetetjük úgy, hogy senkinek sem kell megtudnia semmit.

Miután befejeztük a beszélgetést, szabad utat engedtem a könnyemnek.

Valóban, fel sem merült bennem, hogy gyerekem lehet. Egészen addig, amíg Balázs meg nem említette, fel nem fújta, és meg nem lovagolta hatalmas drámát csapva körülötte. Azt hiszem, megkaptam minden büntetést a Sorstól, azért, mert lefeküdtem egy olyan fiúval, aki párkapcsolatban élt. Bűnhődtem érte, és a fentiek, még itt sem álltak meg. Biztosítottak a felől, hogy erre az emberre nem is számíthatok, bármi is történik. Fiatal volt, nem hibáztatom. És magamat sem ítélném valami érett személyiségnek! Azt hiszem levontam belőle a tanulságot, és soha többet nem kezdtem ki olyan férfival, akinél csak a sejtelem is felmerült, hogy van valakije. Később megtapasztaltam, hogy milyen az ellenkező oldalon állni. Amikor bennünket csalnak meg. Megtanultam a leckét. Esküszöm! És remélem, hogy Balázs is ugyan így van ezzel. Soha többet nem beszéltünk erről az esetről, de mind a kettőnknek keresztül kellett mennie egy drámán, amit mi magunk generáltunk. Ő elindította, én folytattam, végül én zártam le, de előtt meg szerettem volna leckéztetni. Úgy éreztem, minden jogom meg van hozzá, hiszen én megszenvedtem akkor a magam poklát, nem akartam, hogy ő is megússza szárazon. Ennyi neki is kellett!