XXX
Sokáig össze voltam zavarodva. Szerettem volna normálisan viselkedni. De nem ment. Magamba zárkóztam. Visszagondolva…talán így volt jó, mert legalább tudtam az
-Jól vagy, Joyo? – kérdezte Tami.
Tekintetem feléjük fordítottam az ablaktól.
-Igen, persze. Csak végig gondolom magamban a tételeket.
Ennyire futotta tőlem. Összesen ennyire. Mikor bejött az igazgatónő, és beosztott bennünket a különböző termekbe, a gyomrom és a szívem összeszorult, mikor Balázs is bevonult mögöttünk. Bárhogyan is igyekeztem a feladatokra koncentrálni…valahogy nehezen ment. Ott kavarogtak bennem az élmények. És a periférikus látómezőmben is meg-megjelent Balázs szőke sziluettje. Ráadásul feszült voltam, mert a havim két napja késett. Úgy éreztem, ez normális, mikor az ember lányában csak úgy derbiznek a stressz hormonok! Minél előbb ki akartam szabadulni abból a teremből. Friss levegőre, vagy legalább egy cigarettára vágytam. Dí kicsit meg is lepődött, mikor kimentünk az iskola elé és kértem tőle egy szálat.
-Ennyire izgultál? – tudakolta, már cigarettával a szájában.
-Ühüm – slukkoltam egy mélyet. Régen nem esett ennyire jól cigaretta. Már nem is emlékeztem, hogy mikor gyújtottam rá utoljára. De akkor, ott, leültem a kerítés beton szerkezetére, s szépen lassan mély slukkokat tüdőztem le a koporsószegből.
-Te mit választottál a végén? – kérdezte Nono.
-A női szerepek jellemzését az irodalomban. Kicsit feministára sikeredett – végre el tudtam mosolyodni. Méghozzá őszintén.
-Én is. Az tűnt a legkönnyebbnek – mosolygott Nono, és csak a fejét csóválta, mikor a kezemben lévő nikotin rúdra pillantott.
Este elkerülhetetlen volt, hogy Balázzsal beszéljek. Ő keresett fel a beszélgető programban.
–Szia, hogy ment? – kérdezte.
-Egész jól. El biztosan nem hasaltam – feleltem. Kezeim remegtek a billentyűzet felett. –Neked?
-Szerintem nekem is jó lesz. Ahogy néztem, körülbelül ugyan azokat hagytuk üresen. Más téma…mikorra várod a mikulást?
Csak pislogtam a képernyőre. Hogy mi van? Honnan jött ez neki?
-Erre mit kellene mondanom? – éreztem, hogy zavarba jövök.
-Nem tudod mikorra kellene megjönnie? Azt egy lány tudja, nem?
-Múlt hétre vártam – írtam neki, és éreztem, hogy az adrenalin szintem megemelkedik.
-A francba! – írta vissza.
Ezen a témán eltársalogtunk egy jó egyed órát. Rá kellett ébrednem, hogy mind a ketten gyerekek vagyunk még. Nem tudtunk értelmesen beszélgetni. Semmi megértés, semmi érettség nem volt benne. Váltig állította, hogy ő bizony mindent megtett a biztonságunk érdekében, de előfordult már, hogy kirepedt a gumi.
Annyira pocsék hangulatban voltam amúgy is, hogy semmi sem tudott szíven ütni. Már teljesen a padlón voltam. Ennél lejjebb már nincs út!
-És, ha kiderül, hogy lett valami, mihez kezdesz? Ugye nem akarod megtartani? Nem kéne elrontani mindent.
Mélyet sóhajtottam.
-Nem tudom, mihez kezdenék. Ezen még nem gondolkodtam.
Bevallom őszintén, a lehetséges terhességre ne gondoltam. Ő viszont beültette a bogarat a fülembe. Basszus! Mivan, ha azért késik a havim, mert valami történt az óvszerrel, én, pedig teherbe estem?! Bakker!
Az, amit írt, visszarántott a valóságba.
-Elvetetjük!
Egy pillanatra meg kellett kapaszkodnom az asztalban. Úgy éreztem, kezd elmérgesedni a helyzet, és, hogy mindezt nem a világhálón kellene megbeszélnünk. Sokkal inkább négyszemközt, személyesen. Bár, elképzelhető, hogy elbőgtem volna magam. Túlságosan is ki voltak készülve az idegeim az elmúlt két hónaptól.
-Majd felnőttek módjára leülünk szépen, és megvitatjuk a dolgot. Még semmi sem biztos.
Úgy éreztem, ezt eszébe kellett juttatnom, mert kezdte magát nagyon beleélni abba, hogy apa lesz. És nem éppen a legjobb értelemben!
-Én is így gondoltam.
Nekem nem úgy tűnt!
-De nem kellene tönkre tenni senki életét, lenne, aki kiborulna – írta.
Ennél a pillanatnál már úgy éreztem, hogy kezd nálam átszakadni a gát, és a sírás gombócba gyűlt a torkomban. De nem akartam sírni. Úgy éreztem Balázs, nem érdemel több könnyet!
-Elhiszed, hogy nem csak a szép kis életed menne tönkre? Nyugodj meg, a barátnőd semmit nem fog megtudni az egész esetből. Ezzel én sem szívesen büszkélkedem.
-Ezzel nem a barátnőmre célzok – írta. –Hanem a családomra, és a tiédre. Megölnének. Ha csak én nem ölöm meg magam előbb! Mert inkább megölöm magam sem, mint, hogy elismerjem!
Ennél a kijelentésnél még az sem fájt jobban, hogy a párja képe mosolygott rám a képernyőről. Mégis mi ütött ebbe az emberbe? Miért van ennyire kétségbe esve? Miért drámázik? Semmi sem biztos! Mélyet sóhajtottam. Vissza kellett nyelnem a könnyeimet, a dühömet, hogy emberi hangvételben tudjak neki válaszolni.
-Ne haragudj Balázs, de ez most szíven ütött. Inkább öngyilkos lennél, sem mint, hogy vállald, gyereket nemzettél.
-Jaj, nem úgy értem! Persze, hogy elismerném. De még sem kellene vállalnunk a gyereket. Szóval várunk még egy hetet, és ha addig sem jön meg a mikulás, akkor veszünk egy tesztet – javasolta.
-És, ha pozitív? – kérdeztem.
-Elmúltál már tizennyolc éves, nem? Nem szükséges szülői beleegyezés. Elvetetjük úgy, hogy senkinek sem kell megtudnia semmit.
Miután befejeztük a beszélgetést, szabad utat engedtem a könnyemnek.
Valóban, fel sem merült bennem, hogy gyerekem lehet. Egészen addig, amíg Balázs meg nem említette, fel nem fújta, és meg nem lovagolta hatalmas drámát csapva körülötte. Azt hiszem, megkaptam minden büntetést a Sorstól, azért, mert lefeküdtem egy olyan fiúval, aki párkapcsolatban élt. Bűnhődtem érte, és a fentiek, még itt sem álltak meg. Biztosítottak a felől, hogy erre az emberre nem is számíthatok, bármi is történik. Fiatal volt, nem hibáztatom. És magamat sem ítélném valami érett személyiségnek! Azt hiszem levontam belőle a tanulságot, és soha többet nem kezdtem ki olyan férfival, akinél csak a sejtelem is felmerült, hogy van valakije. Később megtapasztaltam, hogy milyen az ellenkező oldalon állni. Amikor bennünket csalnak meg. Megtanultam a leckét. Esküszöm! És remélem, hogy Balázs is ugyan így van ezzel. Soha többet nem beszéltünk erről az esetről, de mind a kettőnknek keresztül kellett mennie egy drámán, amit mi magunk generáltunk. Ő elindította, én folytattam, végül én zártam le, de előtt meg szerettem volna leckéztetni. Úgy éreztem, minden jogom meg van hozzá, hiszen én megszenvedtem akkor a magam poklát, nem akartam, hogy ő is megússza szárazon. Ennyi neki is kellett!