XXXIII
Tulajdonképpen
nem olyan szörnyű dolog újra megírni egy matematika
gyanú, hogy az előzőt elkefélted. Tulajdonképpen kapsz egy újabb lehetőséget,
hogy bizonyíts!
Ezzel erősítettem magam, miközben ültem a
szobámban az összecsukott ágyon, ölemben egy gyakorlófüzettel, s közben
hallgattam Gé kicsit türelmetlen magyarázatát egy logaritmusokból álló
egyenletről.
Igen,
igen Gé, nagyon érdekes…persze, értem, igen hogyne, vissza kell alakítani…úgy,
aham, értem…nahát, milyen szép pillangó táncolt el az ablak előtt!
Képtelen voltam a matekra összepontosítani. A
fal túlsó oldalán fúrtak-faragtak, a szobámban, hiába volt kinyitva az ablak,
állt a meleg, nyári levegő. A gerincemen végigcsorgott az izzadság. Minden
vágyam egy hideg zuhanyzás lett volna, de fürdőszoba, zuhanyzó és víz
hiányában, mindez csupán vágyálom maradt!
Fejenként elfogyasztottunk egy-egy másfél
literes ásványvizet, de még az sem hűtött le! Szabadulni akartam. MOST!
AZONNAL! Fűrdőt! Fertő tavat, vagy legalább az uszodát! BÁRMIT! Bármit, csak a matekot nem! És pláne nem
egy olyan férfi társaságában, akire beindultak a hormonjaim! Bizony! Közel két
hete nem gondoltam, legalábbis igyekeztem nem úgy gondolni Gé-re. Ám
akkor, ott, összezárva abban a meleg szobában újra felhorgadt bennem a vágy, s
olyasmi gondolatok kezdtek megfogalmazódni bennem, mint…
Mi
volna, ha megsimogatnám az arcát?
Mi
lenne, ha előre hajolnék, és megcsókolnám?
Mi
történne, ha megcsókolnám, és finoman magamra húznám?
Te jó
ég! Joyo! Felejtsd el a csókot! Felejtsd el, hogy egy férfi testét érzed a
saját testeden! Felejts el mindent, ami a szexszel kapcsolatos! Minek az neked?
Csak fájdalmat és bajt okoz! Szerinted Gé jobb volna, mint Balázs volt?
Komolyan azt gondolod? Miben különböznének? Férfi az férfi! Arra összpontosít,
hogy neki jó legyen! Na és neked? Neked mikor lesz jó? Maximum, ha magadnak
csinálod! Fe-lejtsd-el! MOST!
-Érted a lényegét? – kérdezte Gé a magyarázat
végén.
Én csak bólogattam.
-Igen, de most inkább vezessünk le egy újabb
példát, ám ezúttal, kérlek, hagyd, hogy én csináljam. Meg kell értenem a
menetét.
-Rendben. Felírom a példát, utána átadom a
füzetet – ajánlotta ő.
******
Három nappal később újra megírtam a
dolgozatot, tíz másik társammal együtt. Ahogy kiléptem a verőfényes napsütésbe,
elégedett voltam. Úgy éreztem, hogy sokkal jobban sikerült. Megérte annyit
„szenvedni” érte. Azonnal felhívtam Gé-t telefonon. Ő kért rá, ne nézzél
túlbuzgónak! J
Bejelentkezett.
-Szia Gé, Joyo vagyok. Most végeztem.
-És?
Hogy érzed, milyen lett?
-Szerintem átmentem. De egy hét múlva kiderül
– magyaráztam a telefonba, miközben elindultam társaimmal együtt a
buszmegállóba.
-Remek.
Kíváncsi leszek. Jut is eszembe. Eljönnél szombat este velem és Ellával a
Sólyomba? Megnézzük öcsémet, amint éppen Csonka András, Ding-dong című számát
énekli karaokén!
Felnevettem…
-Naná! Ezt nem hagynám ki a világért sem! –
lelkendeztem.
-Remek.
Szombaton este nyolcra érted megyek. Előtte elnézünk András pincébe kicsit
hangolni. Józanul nem bírom a karaoke klubokat, de az ígéret, az ígéret.
-Rendben, szombat este nyolckor találkozunk a
ház előtt. Szia.
-Szia.
Leültem az egyik padra és eltettem a
telefont. Juli rám nézett.
-Miért vigyorogsz úgy?
Felnéztem rá.
-Vigyorgok?
-Hát…eléggé.
-Hüm… – mormogtam.
-Csak nem jó hírt kaptál telefonon? –
tudakolta osztálytársnőm.
Újra elmosolyodtam.
-Azt hiszem randim lesz szombaton.
******
Pénteken hívtak be bennünket az igazgatói
irodába. Egyenként. Lehetőleg kiöltözve. Fekete alj, egyen blúz, olyan fajta, amivel a neves divattervezők
inkább felkötnék magukat egy vállfára, de ki nem adnák a kezük közül! Vállra
omló széles, méregzöld szegéjes gallér, és kétsoros, ugyan olyan zöld gombok.
Utáltuk! Terjengtek olyan pletykák is, hogy a legtöbb diák, aki sikeresen
leérettségizett, rituális keretek között
szétszabdalta/összefirkálta/befestékezte/kihajította/felgyújtotta régi
uniformisát. Minket is csábított a gondolat, mert az egész városban a miénk
volt a legundorítóbb a kötelező ünnepi viselet. Mindenki más elegáns, jól szabott
díszruhát kapott! Mellénnyel, V nyakkal, egyen színű sállal, karcsúsított szabás
vonallal! De a miénk? A miénk valahol megrekedt a hatvanas években!
Annyira utáltuk, hogy a legtöbben csak az
iskolában öltöztek át. Jómagam is éppen a mellékhelyiségből sétáltam elő, mikor
beszólítottak az igazgatói irodába. Matek Katus rám nézett sokdioptriás
szemüvege fölül.
-Nem
vagyok megelégedve veled Joyo – mondta és hellyel kínált. Még a szék is
valahonnan a rendszerváltás előtti korból maradhatott hátra. Eléggé szétülték
már benne a szivacsot, így ahogy letettem a hátsómat…nos mondjuk úgy,
elsüllyedtem, és képtelen voltam illemtudóan ülni! Megkapaszkodtam a két karfában. Ijesztően
megreccsentek, ahogy próbáltam kihúzni magam a lyukból.
-Figyelsz te rám? – csendült osztályfőnököm
kicsit türelmetlen hangja. Érettem én a helyzetet. Még elég sok diákkal kellett
aznap délelőtt elbeszélgetnie, nem ért rá arra, hogy végignézze a
szerencsétlenkedésemet! Amilyen gyorsan csak tudtam, a szék pereméhez húztam
magam. Így kényelmetlen volt, mert a deszka vágta a hátsómat, és elég nagy volt
rá az esély, hogy egy kisebb rossz mozdulattól is orra eshetek, de ezerszer
jobb volt, mint derékig belesüllyedni a szivacsba!
-Igen tanárnő, figyelek – pislogtam rá
mosolyogva.
-Elégedetlen vagyok. Volt még egy esélyed.
Jobban is meg tudtad volna írni. Tudom, hogy okos lány vagy. Minden másból jó
jegyeid voltak. A matematika miért nem megy?
-Nem tudom tanárnő. Sosem volt az erősségem.
Így is három tanár készített fel az érettségire – válaszoltam. – Annyira rossz
lett?
-Meg nem buktál. De hozzá teszem…éppen, hogy!
– ezzel elém tolta a dolgozatot.
Nos igen, bebizonyosodott, hogy csapnivaló,
menthetetlenül rossz matekos vagyok! A kék tollal írt megoldások alig
látszódtak a piros javítástól! Siralmas volt4 valóban siralmas. De elértem a
kettes eredményt. Valószínűleg kegyelem kettes lehetett, mert a pontszámaim
alapján valóban éppen, hogy elértem a huszonegy százalékot, amit az
elégségeshez szükséges volt! Huszonegy pont!
Ott volt. Átmentem! Sikerült! Éppen, hogy!
-Min mosolyogsz? Ez nem éppen vicces – nézett
rám Matek Katus.
-Tanárnő kérem…én ennek is örülök. Legalább
meglett. És a matematika amúgy sem szerepelt a felvételi követelmények között.
Csak a pontszámok miatt kellett újra megírnom. Köszönöm, hogy ön is annyit
próbált nekem segíteni az elmúlt négy év alatt, de úgy néz ki, hogy sosem
leszek többre képes, ami a matematikát illeti.
Ő egyetértett velem. Elbúcsúztam, és
elhagytam az igazgatói irodát.
-Na? Hogy ment? Hányas lett? – kérdezte Dí,
aki még izgalomtól remegve kint várakozott.
-Kettes lett – jött a felelet.
-Na, gratulálok. Én attól félek, hogy nem
lett jó. Mikor megírtuk, már akkor úgy éreztem, hogy elszúrtam jó néhány
feladatot.
-Nyugodj meg – fogtam meg a vállát. –
Biztosan sikerült.
Komolyan úgy gondoltam. Annyira azért sosem
voltunk rosszak matekból. Legtöbbször a legrosszabb dolgozat is kettesre
sikeredett a témazárókon. Kevés elégtelen született az utolsó egy évben. Azt
hiszem mindenki rákapcsolt egy kicsit, ahogy közeledett az utolsó megmérettetés!
És különben is! Elégedett voltam a saját, csenevész kis kettesemmel!
Gondolatban magamhoz öleltem, megsimogattam, elringattam. Erősítettem a kis
önérzetét, hogy ne legyen kisebbségi komplexusa. Nekem ő tökéletes!
******
Szombat este volt, s ennek megfelelően a pinceborozóban,
ahová mentünk, vágni lehetett volna a cigaretta füstöt, morajlott a
beszélgetésektől, és félhomály fürdött, mivel egy pince volt. Se ablak, se
szellőző, csupán egy ajtó. Kicsi volt, de otthonos. A nemes penésszel borított
falakba az évtizedek alatt belenyomkodott pénzérméken csillogott a gyertyák
fénye. Körbe, szegeken régi falusi konyhai eszközök lógtak bemutató jelleggel. A pult mögött ott állt András bácsi a maga
százhetvenöt centis, fekete nadrágos, fehér inges, bőrmellényes, kopaszodó, ősz
harcsabajuszú valójában, ahogy megismertem, és ahogy megkedveltem.
Nem messze ültünk a söntéstől. Előttem Ella,
mellettem Gé, előttem pedig egy akkora májkrémes, kovászos uborkás kenyér
feküdt, akár a fél fejem! Szépen fogyott
a vörös és a fehérbor, a szóda annál ritkábban, pedig csak hárman voltunk. Ella
sűrűn rágyújtott, volt, amikor én is kértem tőle, sőt, ezen meglepődtem, még Gé
is pöfékelt velünk! Még életemben nem láttam őt dohányozni!
-Jézusom! Mit művelsz? – meredtem rá.
-Miért?
-Furcsa! Nagyon furcsa – mondtam.
-Gé általában akkor gyújt rá, ha már
kellőképpen tele van – vigyorgott Ella, és lepöccintette a hamu rudat a
cigarettájáról.
Megcsóváltam a fejem.
-Most egy világ omlott össze bennem.
Ő csak mosolygott és elszívta a cigarettát. A
következő kancsó vörösbornál felmerült a szex, mint beszédtéma. Ella a legutóbbi
kalandjáról mesélt, elég részletesen. Az alkohol megoldotta a nyelvét. Gé
vigyorogva kötekedett vele, a lány pedig láthatóan nem vette fel a
beszólásokat. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez számukra mindennapi
dolog.
-És neked? Neked milyen volt a legutóbbi
élményed? – kérdezte Ella újabb szálra gyújtva.
Biztos vagyok benne, hogy elpirultam. Egészen
a hajam tövéig.
-Nem tudom, mit mondhatnék. Nem éppen a
legjobb – a jókedvem, akárcsak körülöttem a levegő, megfagyott. – Nem sokat
törődött azzal, hogy nekem jó legyen- láttam, hogy társaim szintén
elkomorodnak. Nem akartam megölni a jó hangulatot! Nehogy már Balázs ide is
befészkelje magát! Inkább benyögtem az első ostobaságot, ami az eszembe jutott,
mint mindig, mikor zavarban voltam, és a helyzet kezdett túlságosan is komollyá
válni! – És különben is! Túl kicsi volt a pöcse!
Gé és Ella összenéztek, majd kitört belőlük a
nevetés. Megkönnyebbültem!
-Fura, a férfiak mindig összemérik. Azon versengenek,
hogy kinek nagyobb.
-A férfiak azért frusztráltak, hogy elég nagy
legyen. Különös – mondtam beleszívva a cigarettámra. – Mint a nők a mellükkel
kapcsolatban. Miért van ez?
-Csodálkozol? – nézett rám Gé. – Ha ilyeneket
mondotok a hátunk mögött, hogy „kicsi a pöcse!”?
-Igaz – bólintottam. – És te, hogy állsz a
dologgal? Ti is versenyeztetek a barátaiddal?
-Igen. De én sosem voltam elégedetlen. Szerintem
pont jó a méret. Nem kell egy répát hozzá kötöznöm, hogy mereven álljon és
meghosszabbítsa – vonta meg csontos vállait.
Majdnem hozzá tettem, hogy „Egyszer szívesen megnézném”, de még
időben leintettem magam. Nem szabad ilyenekre gondolnom, különösen Gé-vel
kapcsolatban nem! Nem szabad!
Kilenc óra tájban elindultunk a Sólyom nevű
söröző felé, amelynek alagsorában karaoke klub működött, és ahol a hírek
szerint, Gé öccse, Tató, készült elénekelni Csonka Bandi, Ding-Dong című
slágerét! Eszem ágában sem volt kihagyni!
Lebotorkáltunk a hegyről, ahol a borozó volt,
majd ugyan olyan füstfüggönyön átverekedve magunkat, lesétáltunk a klubba.
Rengeteg velem hasonló korú fiatal verődött már össze, s úgy tűnt, hogy
hasonlóképpen alkohol mámorban fürödtek, mint én. Valahogy megértettem. Nekem
sem lett volna bátorságom józanul kiállni egy kis színpadra mikrofonnal a
kezemben, és elénekelni bármelyik zeneszámot is! Sőt! Nincs az a mennyiségű
pia, ami után képes lettem volna rá! SOHA! Tipikus bár hangom volt! Az úgymond:
„Bárcsak abbahagynád!”
Amint leültünk, és megkaptam a következő
dózis alkoholt, ezúttal vodka-narancs formájában, Tató odatántorgott hozzánk
egy üdvözlés erejéig. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy hatalmas dolog volt a
bátyjától, hogy megjelent a Sólyomban.
-Mikor énekelsz? – kérdezte tőle Gé.
-A következő szám lesz a miénk – felelte kásásan
az elfogyasztott sörtől.
Nem csalódtam, mikor a három fiú összekapaszkodva,
repedt fazék hangon üvölteni kezdte azt a bizonyos számot. Szegény dal sokat szenvedett
már életre során. Ám ezúttal…szabályosan kerékbe törték!
Megcsóváltam a fejem, és legurítottam az
italom maradékát. Az elfogyasztott mennyiségnek köszönhetően, és a sok ölelkező
pár láttán érzelgőssé váltam. Konkrétan érzelgős hülye picsává! Nem túlzok és
nem is áll szándékomban szépíteni! Sok-sok szerelmes között egy sértett szívű
facér lány! Ráadásul ittasan! Ezt add össze! Nem túl pozitív az eredmény, ugye?
A végsőkig fokozva a saját rossz hangulatomat, fuldokolni kezdtem a füstben. Ki
akartam szabadulni abból a levegőtlen helyiségből! Levegőre vágytam! Azonnal!
Gé kikísért, s leültünk egy padra. Az este
nem volt hűvös, engem mégis rázott a hideg. Gé a lába közé vette a padot, én
mellette ültem. Csípőm hozzá ért a térdéhez. Kifaggatott mi a bajom, de csak
hebegni-habogni tudtam. Mindenféle ostobaságot összehordtam neki, arról, hogy
elégedetlen vagyok magammal, hogy sokat csalódtam, hogy mennyire szeretnék már
egy normális párkapcsolatot, és nyílván azért nincsen, mert csúnya vagyok! És
különben is… vajon a szex jó is lehet?
Össze-vissza beszéltem neki, egyre sírósabb
hangon. (Ez van, mikor túliszom magam! Azóta már odafigyelek, mert senki sem
szereti a hisztis nőket!) Ő pedig csak
hallgatott és hallgatott, közben meg-megsimogatta a hátamat. Én idővel, nagy
önsajnálatomban a vállára hajtottam a fejemet és mélyet sóhajtottam. De szar
nekem! – stílusban. Talán erre a mozdulatra reagált a teste, talán már korábban
is tervezgette, de ahogy simogatta a hátamat, egyszer csak megéreztem a száját
a nyakamon. Apró csókot lehelt rá. Megborzongtam tőle. Valami jóleső érzés
cikázott végig a gerincemen, s rándította össze az intim izmaimat! Te jó ég!
Talán felbátorodott, mert a következő csók már az államra került, azután pedig
az arcomra. Az agyam kikapcsolt. Maradék agysejtjeim, melyek túlélték az alkoholtámadást,
takarék üzemmódba kapcsoltak, s helyüket átvették az ösztöneim. Az a fránya neo-cortext!
Lassan felé fordultam, orrom súrolta az arcát. Finom illata volt. Még a
rárakódott dohányfüstön keresztül is éreztem annak a hűvös parfümnek az
illatát! Nem néztem a szemébe. Időm sem volt rá. Amikor egy vonalba került az
arcunk, ő a számra illesztette a sajátját. Olyan hatást keltett bennem, akár
egy áramütés. Te jó Isten! Gé megcsókolt! Ajkai vékonyak voltak és kemények. De
a csókja forró. Csak egy pillanat volt. Megízlelte húsos ajkaimat, majd nyelvét
a számba csúsztatta, hogy még mélyebben kóstolhasson. Pár pillanat. Tényleg
csak pár pillanat volt. A szívem még mindig zakatolt, a gyomrom forró volt, és
ugrált a feszültségtől, és csak néztük egymást. Az ő szemei is ki voltak
kerekedve. Nagy kortyokban nyelte a levegőt.
-Ezt…ezt nem lenne szabad – mondta.
-Igen, tudom – bólogattam. Úgy éreztem, abban
a pillanatban képtelen lettem volna talpra állni. El voltak gyengülve a
térdeim.
-Apád barátja vagyok – mintha magát győzködte
volna.
-Azt is tudom – nyöszörögtem.
Egyre közelebb hajolt hozzám. Úgy tűnt,
bármilyen ellenérvet is hozott fel magának, az ő hormonjai is felülkerekedtek a
józan eszén. A tarkóm mögé nyúlt és újra magához húzott. Immáron nem csak
kóstolgatott. Szenvedéllyel, vadul csókolt, mintha kiélvezné a tiltott gyümölcs
minden gyönyörét. Legalábbis, amit akkor, ott a padon ülve megtehetett. Tudtam,
hogy legszívesebben haza vinne. A kezei birtoklóan bejárták a testemet. Hiába
volt kevés tapasztalatom a szex terén, a testemet sikerült lángra gyújtania, s
abban a csókban igyekeztem enyhülést találni. Hozzá préselődtem a testéhez, de
a pattanásig feszített idegeimnek, a felkorbácsolt szexuális energiának nem volt
elég kielégítő! Egyik keze a térdemről elindult a lábam közé, szépen, lassan,
oda, ahol az a pokolé forróság engem is kínzott! Ám, mielőtt hozzám érhetett
volna…megszólalt a mobil telefonja! Elkáromkodta magát! Ella kereste, hogy
merre vagyunk.
Újra csatlakottunk hozzá. Nem fogta meg a
kezemet. Ott sikoltozott a fejünkben a vészcsengő, hogy most még megállhatnánk.
Akkor még minden menthető és felejthető volna! De nem így történt. Mikor
hazakísért, egy hirtelen mozdulattal a falnak préselt a kapu alatt, és újra birtokba
vette a számat. Minden visszafojtott vágy, amit hónapokon keresztül
visszanyelt, kirobbant felőle. Úgy csókolt, hogy attól féltem, nem tud majd
megálljt parancsolni magának, s a sötétben, kint az utcán a magáévá tesz. Nem
tiltakoztam, ugyan akkor bennem még mindig voltak fenntartások. Éreztem, hogy
ezt nem kellene, de a csók annyira jó volt, olyan új, izgalmas érzeteket
keltett bennem, hogy képtelen voltam nemet mondani rá, és jobban magamhoz
húztam a kemény, inas férfitestet.
-Ugye tudod, hogy én nem csupán egy éjszakát
akarok tőle? – kérdezte, s a visszafojtott vágytól a hangja sokkal mélyebbnek
hatott. Szinte búgott. Mélyen a szemeimbe nézett. Magabiztos volt! Tudta, hogy
nyeregben van, hiszen nem löktem el magamtól és vágtam pofon!
Nem tudtam mit felelhetnék erre a mondatra.
Végül csak annyit sikerült kinyögnöm, azt is elég rekedten…
-Most már igen.
Még egy utolsó csókot lehelt a számra, majd
elbúcsúztunk. Remegtek a tagjaim. Meg kellett kapaszkodnom a folyosó falában,
hogy el ne szédüljek. Tudtam, hogy már réges-régen nem a vörösbortól szédelgek!
Ez annál komolyabb! És veszélyesebb kábítószer volt! Hallgatnom kellett volna a
józanabbik felemre, mert ugyan nem tudta biztosan, csak sejtette mennyire igaza
volt! Veszélyes zónába tévedtem azzal a csókkal!