Szóbelizünk, én mégis hallgatok!

2010 június 30. | Szerző: Joyo |

XXXIV

Bevallom őszintén, a csók elcsattanása után
zavarban voltam. Másnap, mikor felkeltem, Gé már javában dolgozott apuval a
fürdőszoba felújításán, s alig várta, hogy végre elődugjam az orromat. Én
azonban megijedtem. Mikor meghallottam a hangját, a gyomrom összeugrott! Nem
akartam vele találkozni. Féltem a következményektől. Vagy inkább a
folytatástól? Hiszen, mint férfi, abszolút nem volt az esetem.

Később
már megtanultam, hogy nem is mindig a külső a lényeg. A legtöbb férfi esetében
sokkal fontosabb a sárm. És ez a sárm nem éppen a haj mennyiségétől,
minőségétől függ! Gé-ben az intelligenciája vonzott. Az, hogy bármiről,
bármikor jóízűeket tudtunk beszélgetni. A legfőbb erogén zónáimra hatott; az
agyamra és a fülemre! Mint azt egy általános horoszkóp elárulta, az Ikrek-jegyű
embereknél nem is annyira a szex az elsődleges. Inkább a jó kommunikáció! Ha jó
partnert találunk hozzá, és fenn bírja tartani az érdeklődésünket, onnantól
fogva egyenes út vezet az ágyig! Legalább is a csillagjósok szerint. És, ahogy
belegondolok…nem is tévedtek valami sokat! Tulajdonképpen túl sok jelentőséget
adunk a külsőségeknek. Ez a tipikusan: „Ne
a borítóról ítéld meg a könyvet!” filozófia. Mert lehet egy könyv gyönyörűen
bekötve, megszerkesztve, borítója cizellált arany betűkkel nyomtatva, ha a
benne lévő történet semmitmondó! Ugyan ez a helyzet az emberekkel is! Elámulunk
azon, hogy milyen gyönyörű angyal arca van a másiknak, csodálatosak a szemei, szoborszerű
az alakja…de könnyen lehet, hogy belül férges…,hogy semmit mondó, hogy
kegyetlen…Van, mikor az összhatást kell nézni. És Gé esetében az volt a fontos.
Lehet, hogy nem a Men’s Health című
magazin címlapjáról lépett le, de oda figyelt rám, sok intelligens vitát
levezettünk, jó volt a humora, szeretőként is megállta a helyét, és sok olyan
dologra megtanított, akár szóban, akár csupán a cselekedeteivel, amire elképzelhető,
hogy magamtól sosem jöttem volna rá.

Ám akkor még, 2005 júniusában, majdnem
tizenkilenc évesen, meg voltam rettenve attól, hogy mi volna a folytatása annak
a csóknak, ami késő éjszaka csattant el közöttünk egy padon ülve. Be voltam
gazolva! Nagyon! Hiszen Gé huszonnyolc
éves! Mit akarunk mi egymástól? Ezen gondolkodtam, míg gyorsan felöltöztem,
összeszedtem a tételeimet, és kisiettem a hálószobámból! Nem is néztem Gé-re,
csak odaköszöntem, és már el is hagytam a veszély zónát! Gé csak nézett utánam.
Talán csalódott. Talán ő is izgatott volt, esetleg félt a folytatástól. Tudta,
hogy milyen veszélyeket rejt magában ez a kapcsolat. Talán jobban tudta, mint
én magam, hiszen sokkal tapasztaltabb volt nálam. De azt mind a ketten tudtuk,
hogy kívánjuk egymást.

Én, minden esetre két hétig sztrájkoltam!
Elkerültem őt, a nagyszüleimnél fürödtem, és, ha netalántán mégis
összefutottunk valahol, zavarba jöttem. Ő is furcsállta a viselkedésemet, de
nem tette szóvá. Hagyta, hogy menjek a saját utamon. Bujdokoltam. A vásári
gyűrűt, természetesen le nem vettem volna az ujjamról, mert azért valljuk csak
be, mégis jó érzés volt tudni, hogy kellek valakinek. Sokszor azon kaptam
magam, hogy mosolyogva nézegetem a kis alumínium ékszert. S ez egészen addig
így ment, amíg az alatt a két hét alatt, amíg kerültem Gé-t, fel nem
bosszantottak, s, hogy nemtetszésemet kifejezzem, rá nem csaptam az asztal
tetejére. Abban a pillanatban a gyűrű megadta magát, s amúgy is képlékeny teste
szabályosan kettétörött! A gyomrom összeszorult a szomorúságtól. Volt, nincs
eljegyzés…a fenébe!

Egyik este, mikor éppen vizitelni voltunk
Jenőék épülő házánál, Gé egy sörösüveggel a kezében engem bámult.
Kényelmetlenül éreztem magam. Ekkor odalépett hozzám, és megkérdezte…

-Hol van az eljegyzési gyűrű?      

Elpirultam, s zavaromban a nem létező gyűrűt
tekergettem a bal kezem gyűrűsujján.

-Eltörött – feleltem végül.

-Hogy-hogy?

-Rácsaptam az asztallapra.

-És attól eltörött? – csodálkozott.

Széttártam két kezemet.

-Úgy néz ki, hogy el.

-Na megállj csak – nézett bele a szemeimbe. –
Majd kapsz tőlem egy másikat.

-Ugyan, felesleges – tiltakoztam.

-Nem, nem. A menyasszonyom vagy, jár a gyűrű.

Feleslegesnek tartottam a vitát. Alul
maradtam volna. Hogy miért? Egyrészt, mert tetszett az ötlet, hogy kapok egy
másik ékszert tőle, másrészt, mert bolondokkal képtelenség vitatkozni.

Döntsd
el magad, hogy melyikünk volt a bolond! J

********

A szóbeli érettségi pontosan a
tizenkilencedik születésnapomra esett. Szép kis születésnapi ajándék lesz, ha
megkapom az érettségi bizonyítványt! Vagy az, ha éppen nem! Fura! A termünkben
ülve még egyáltalán nem izgultam. Nem is lett volna rá időm. Folyamatosan
jöttek az jókívánság SMS-ek és a telefonhívások. Az egyik különösen meglepett…

Apám hívott fel a Benny-ből.

–Szia
Joyo! Ráérsz még egy kicsit? – kérdezte.

-Igen. Tízkor kezdünk.

–Akkor
ezt figyeld…egy-két-há…és… – és kórusban elkezdték énekelni nekem a „Boldog
szülinapot!” kezdetű nótát. Bár elég fals volt, a férfikórus gesztusa
zavarba hozott és meghatott. Nono összevont szemöldökkel meredt rám, „Ez meg mi a franc?” típusú
arckifejezéssel.

A kórusban négy férfi hangját ismertem fel.
Apámét, Jenőét, Tibiét (ő az ottani
kaszinóban dolgozott akkoriban, apám és Jenő mindig hozzá járogattak be
beszélgetni és sörözni, mikor volt egy kis szabad idejük.) és természetesen
Gé-ét!

-Na,
mit szólsz? – kérdezte apám, miután
befejezték a nótázást.

-Köszönöm srácok. Feldobtátok a napomat!

A vidámságom egészen addig tartott, amíg le
nem ültem a vizsgabizottság elé! Állítólag fal fehér voltam, és úgy remegtem,
mint a kocsonya. Nehezen indult a felelet. Angollal kezdtem, ami amúgy is
nehezen ment. Később magyarral, majd történelemmel folytattam, és kémiával
zártam. Az elején ki akartak vinni a teremből, mielőtt még össze kellett volna
kaparni a linóleummal borított padlóról. De szerencsére volt annyi
lélekjelenlétem, hogy össze tudjam magam szedni, és értelmes, emberi hangon megszólaljak
a vizsgabizottság elnöke, és az éppen aktuális tárgyból vizsgáztató tanár előtt.

A szóbeli vizsga után Nonoval és Tamival
lesétáltunk a Vitorlás nevű kocsmába, hogy megnyugtassuk felborzolódott
idegeinket. Az osztályunk másik fele éppen ott lumpolt, mikor beléptünk. Túl
voltak két bátorító vodka-narancson, vagy éppen vadászon (ízlése válogatta!),
és minket kezdtek el faggatni. Megittuk a magunk kis görcsoldóját mi is.
Társaink elindultak érettségizni, mi, pedig haza. Az elfogyasztott
vodka-narancs hatása csupán a buszmegállóban jelentkezett, mikor is reakcióba
lépett a déli napsugarakkal! Mire felszálltam a buszra, már nagyon szédültem!

A délutáni eredményhirdetésre mindenki
megjelent. Nagy gratulációk közepette kiosztották a bizonyítványokat.

Gratulálok
Joyo! Isten éltessen sokáig!
Gondoltam, ahogy a kezembe vettem a kék kötéses, kemény fedeles bizonyítványt.
Hazafelé a buszon senki sem süllyesztette táskája mélyére. Büszkén
szorongattuk, egészen hazáig! Lássa ország-világ…érettek vagyunk az életre! (Már aki!)     

Gé, még aznap délután megjelent a
virágüzletben, hogy gratuláljon, s egyben két puszi kíséretében felköszöntsön a
születésnapomon. Furcsa volt, hogy a szám helyett az arcomhoz érnek az ajkai.
Meg is ijedtem a hirtelen gondolattól, s legfőképpen attól, hogy mennyire
csalódott vagyok emiatt!

-Szeretnélek majd hivatalosan is
felköszönteni. Ráérsz szombat délután?

Csak pislogtam rá.

-Nem kell megijednek semmitől. Megnézhetnénk
egy filmet, és felköszöntenélek. Semmi olyan nem fog megtörténni, amit te nem
akarsz – mondta csendesen, mert apám hátul volt az üzlet mögötti udvaron.

Rábólintottam a találkozóra. Tulajdonképpen abból semmi rossz nem
kerekedhet ki, ha újra csókolózunk. Legalább úgy fogom érezni, hogy vonzó nő
vagyok valakinek a szemében, gondoltam. Annyiban maradtunk, hogy szombat
délután három órakor átmegyek hozzá az albérletbe, és megnézzük az „Állítsátok meg Terézanyut!” című filmet,
amit alig bírtam letenni könyv formájában. Reméltem, hogy a film is
hasonlóképpen jó lesz.

És titokban, abban is reménykedtem, hogy egy
szenvedélyes délutánban is részem lesz!

Van,
akik sosem tanul!